A király haragja – Trump és Bibi lesújtott Iránra, de a neheze csak most következik

„Az utóbbi időben búcsút intettünk Jahja Szinvárnak, Iszmail Hanijének, Hasszán Naszrallahnak, Basar el-Aszadnak, legújabban Nicolás Madurónak, és remélhetőleg rövidesen Ali Hámenei ajatollahnak is” – írtam a Mandiner hasábjain idén január 8-án, de arra azért nem számítottam, hogy ilyen hamar meg is történik.

Február 28-án azzal a hírrel szembesült a világ, hogy Donald Trump és Benjamin Netanjahu, illetve az általuk vezetett amerikai és izraeli hadseregek egy közös akcióban rövid úton likvidálták Irán több terrorista vezetőjét. A légi fölényt rövid úton megszerezve uralják Irán légterét, szabadon bombázva a terrorrezsim által fenntartott erőszakszerveket, lehetőséget biztosítva az iráni népnek, hogy végre fellázadjanak az iszlamista diktatúra ellen. Bár idehaza is terjengtek dezinformációk arról, hogy az iráni rendszer „egy kicsit szigorúbb Kádár-rendszer”, ne felejtsük el, hogy az elmúlt hónapokban tüntetők ezreit (egyes források szerint tízezreit) mészárolta le a rezsim, amely egyben a Hamász és a Hezbollah fő finanszírozója is: 

A legfontosabb hír egyelőre mégis az, hogy a bombázásokban szinte azonnal likvidálták Ali Hamenei ajatollahot, az iráni diktatúra legfőbb vallási (és politikai, lévén „teokráciáról” beszélünk) vezetőjét. Trump egy ravasz eszközzel elhitette az irániakkal, hogy továbbra is a tárgyalásokra hajlik, noha az amerikai hírszerzéstől kikerült információk szerint ekkor már bőven tudták, hogy a tárgyalások sehova sem vezetnek, ugyanis Irán folytatja agresszív célzatú nukleáris programját. Hamenei nem számított nappali támadására, így előbújt rejtekhelyéről, melyet a CIA régóta figyelt: ezt követően pedig megmutatták neki a Trump-féle konnektivitás gyakorlatát, amikor is az ajatollahot konnektálták az izraeli légierő bombáival.

Irán célpontjai között olyan arab országok is szerepelnek, amelyek részt sem vettek az amerikai bombázásban, de rakétákat kapott Ciprus is. Ne legyen kétségünk afelől, hogy Irán a teljes nyugati civilizációra, de még a régió muszlim országaira is veszélyt jelentett. Az iráni támadás azt is mutatja, mennyire lehetett hinni a rezsim szavának: 2023-ban „normalizálták” viszonyukat Szaúd-Arábiával és a diplomáciai és gazdasági együttműködés mellett a védelmi együttműködésről is tárgyalni kezdtek. A mostani amerikai támadásban még a légterüket sem engedték használni. Irán válasza: rakétákat indítottak Rijád ellen.

Trump láthatóan nem tervez hosszútávú konfliktust és katonai megszállást, az iráni demokrácia kialakítása az iráni nép dolga. Hogy az milyen lesz és mi emelkedik ki a káoszból – jó kérdés, amire senki sem tud felelni. Trump arról beszélt, hogy ha a rendszer visszatér, akkor néhány év múlva majd újra „lenyírja a füvet”. Ez a módszer nem igazán működött a Hamász és a Hezbollah esetében sem, de egyelőre nyilván senki sem tud jobbat.

Bármilyen kritika is érje az amerikai-izraeli akciót, három dolgot érdemes észben tartani.

Kettő: az iráni népnek is joga van szabadságban élni, és a bombázások végső soron az ő érdeküket szolgálják. Három: Irán sosem volt érdekelt a tárgyalások sikereiben, minden „tárgyalásosdival” pusztán időhúzásra játszott, hiszen közben továbbra is finanszírozta a húszikat, a többi terrorszervezetet, és tovább dolgozott nukleáris programján. Ha érdekelték volna őket a tárgyalások, akkor már az Obama alatt kötött nukleáris alkut is békés célokra használták volna, nem pedig atombomba eszkábálására. Arról nem is beszélve, hogy jóindulatát demonstrálandó, 2024-ben Irán megpróbálta meggyilkoltatni Donald Trumpot. A Trump-féle külpolitika nem neokon, hanem mint a Fehér Ház Instagram-oldalára kiposztolta: az ő filozófiájuk a FAFO. Ez a „fuck around and find out” rövidítése, amit kb. úgy lehetne szemérmesen lefordítani, hogy „ha meghúzod az oroszlán bajuszát, pórul jársz”. Hamenei sokat húzkodta azt a bizonyos bajuszt, most pedig odakapott az oroszlán.

Messze még a rezsimváltás Iránban, és ki tudja, hány embernek kell még meghalnia, mire végre „jelt nem ír” Iránra „újból a béke ujja”. Reméljük, hogy egy demokratikusabb, toleránsabb, emberségesebb Irán emelkedik majd fel a romokból. A háború mindig borzasztó dolog, de néha a nyugat vezetői nem tehetnek mást, mint leszámolnak a mindannyiunkat fenyegető veszéllyel. Nem kell külön köszönőlevelet írni Amerikának és Izraelnek, de érdemes tudni, hogy ha a magyar embereknek sem kell többé majd félni a Hamásztól és a Hezbollahtól, akkor az az amerikai és izraeli pilótáknak (is) lesz az érdeme.

Hiszen az események még egy történelmi (metafizikai?) leckét tartogatnak. A zsidóság a napokban – a polgári naptár szerint március 2-án este – fogja ünnepelni purimot, amikor is a bibliai történet szerint Eszter rávette Ashavérus perzsa uralkodót, hogy ne pusztítsa el a zsidó népet, helyette viszont végezze ki Hámánt, a zsidó nép ellenségét, aki a zsidóság elpusztítására tört. Nehéz lenne nem látni a párhuzamot, miszerint a zsidóság – történetesen perzsa – ellenfelét, aki talán Hitler óta a legkomolyabb terveket szőtte a zsidó nép elpusztítására, az izraeli légierő pár nappal purim előtt likvidálta – no persze Trump segítségével. A Szentírás szerint: „Akkor azt mondta Harbóná, az udvarmesterek egyike a királynak: Íme, van egy fa is, amelyet Hámán készített Mordechájnak, aki pedig a király javára szólt. Ott áll Hámán házánál, ötvenkönyöknyi magas. A király azt mondta: Őt magát akasszátok föl rá! Fölakasztották tehát Hámánt a fára, amelyet ő Mordechájnak készített, és megszűnt a király haragja.” (Eszter 7:9-10). Hameneit, akár csak Hámánt, végül arra a fára akasztották fel, amit maga ácsolt ellenfeleinek.

***

(Fotó: Wikimedia Commons)