Vitányi Iván

2016. június 11. 10:33
De ha a gyurcsányi drámát megértjük, és megtanuljuk az összefogás parancsát, akkor eljuthatunk a katarzishoz.
2016. június 10. 18:36
Talán le kellett volna akkor Gyurcsánynak mondania? Ugyan már! Rózsaszínű álom azt hinni, hogy akkor bármi is jobban történt volna.
Egy európai plebejus
2016. május 27. 19:37
A DK elnöke szerint a jelenlegi hatalom azért akarja egy „kreált, nem létező ellenség legyőzésével” győztesként beállítani magát, mert más területeken nem tud nyerni; ezzel szemben Göncz Árpád kiállta a demokratikus ember igazi próbáját, és hatalomra kerülése után is mértékletes tudott maradni.
Vitányi 90
2015. július 3. 15:42
A kilencvenéves Vitányi Ivánt köszöntötte a magyar baloldal krémje, Gyurcsány Ferenctől Lendvai Ildikón át Heller Ágnesig. Az eseményen felszólaló veterán baloldali politikus szerint Európát kell erősítenünk, mert nincs más út. Vitányi úgy látja: a „hungaroputyinizmus” elszívta a társadalom erejét, gúzsba kötötte a szolidaritást és visszahozta a feudalizmust.
2015. május 7. 8:33
Nincs min meglepődnünk, Orbán számára az Országgyűlés felesleges teherré vált, ahogyan minden olyan alkalom is, ahol a nyilvánosság előtt kell számot vetnie kormányzásával.
2015. április 4. 17:40
A fasizmustól történő megszabadulás döntő lépés volt a demokrácia felé vezető úton, 70 évvel ezelőtt április 4. ilyen értelemben felszabadulás volt Magyarországon – mondta Vitányi Iván, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége nemzeti tanácsának elnöke a Szabadság-szobornál tartott megemlékezésen. Szerinte ha a Szovjetunió nem száll szembe a német fasizmussal, akkor nem tudni, mi lesz a második világháború végkimenetele.
2014. október 7. 9:03
Az MSZMP utolsó és az MSZP első kongresszusa 1989. október 7-én. Németh Miklós már akkor is a megújulás problémáiról beszélt.
2014. február 13. 19:16
A következő parlament csak 199 fővel áll majd fel, így sokan búcsúznak a Háztól. A jövőben nem lesz képviselő Lendvai Ildikó, Pokorni Zoltán, Demeter Ervin és Wittner Mária sem.
„Hard kulturkampf”
2014. január 22. 17:22
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint ha valamikor meg kell vívni az eredeti értelemben vett kulturkampfot, akkor annak itt az ideje, mert az a gondolkodás, amelyet a keresztény-konzervatív világ közvetít, szemben áll mindazzal, amit a felvilágosodás óta a szabadelvűek és a baloldaliak közvetítenek.
Sok az alja?
2013. december 30. 9:47
Idén Fónagy János beszélt a legtöbbször, Staudt Gábor a legtöbbet, összesen 27 órát. Harminchárom képviselő idén egyáltalán nem szólalt meg, közülük öt fideszes, például Meggyes és Kubatov eddig az egész ciklusban nem szerepelt. Az abszolút csúcstartó Schiffer András, aki a ciklusban eddig majdnem 72 órát beszélt.
2013. október 26. 16:25
Mindent megtesznek, hogy Magyarország kilépjen a demokráciából, és belépjen egy autokratikus hatalmi rendbe.
2013. június 17. 8:41
Gyurcsány Ferenc a baloldali erők összefogását sürgette a kormány leváltására vasárnap Nagy Imre mártír miniszterelnök egykori rózsadombi házánál. A Demokratikus Koalíció rendezvényén hozzávetőleg 300-400 fős tömeg Nagy Imrének az 1958 e napján történt kivégzésére emlékezve gyűlt össze.
2013. április 15. 22:03
Turáni vagy finnugor? – tette fel a kérdést a Képviselő Vágta, a legtöbb képviselő viszont inkább csak magyarnak tartotta magát.
2013. január 26. 13:59
Az ellenzéki szervezetek hazafias kötelessége, hogy megtalálják a választási együttműködés módját, aki nem ezen dolgozik, az Orbán Viktor hatalomban tartásán munkálkodik – jelentette ki Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) kongresszusán szombaton.
2012. október 24. 15:06
Simán össze lehetne hozni egy szónoklat-generátort az itt elhangzott beszédek, valamint akármelyik Orbán-beszéd paneleinek a felhasználásával.
2012. október 23. 14:36
Mintegy ezren, ezerötszázan hallgatták Gyurcsány Ferenc beszédét az Egyetem téren – írja a Hír24. A Demokratikus Koalíció rendezvényén a volt miniszterelnök mellett felszólalt többek között Vitányi Iván is.
2012. március 20. 16:33
Miért ne lehetne a Demokratikus Koalíció a hatodik parlamenti frakció, minden demokrata és politikabuzi örömére?
2012. január 6. 7:59
Összesen tizenhat képviselő maradt néma tavaly a parlament plenáris ülésein. A legtöbbször, 344-szer a szocialista Gúr Nándor szólalt fel, a leghosszabban, 22 órán keresztül a jobbikos Gaudi-Nagy Tamás beszélt. Orbán Viktor több mint hat órát szónokolt a T. Házban.

összesen: 40 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 következő utolsó