1989: Így lett az MSZMP-ből MSZP

Azért arra kiváncsi lennék, mit szól ehhez a mai MSZP hez a Nyers Rezső vagy a Németh Miklós.

A Magyar Szocialista Munkáspártból kidobták a munkást. Jelzem már a megalakulásuk óta kiállt a rúdjuk.

Nem feloszlás és megalakulás volt, hanem csupán névváltoztatás. Az MSZP a jogutódja az MSZMP-nek és még az MDP-nek, MKP-nek is, amelyek egy és ugyanaz a párt, csak időről időre nevet váltanak. Mivel kellett nekik a pártvagyon így jogutód nélküli valódi feloszlatásról hallani sem akartak.

Abban az időben élünk, mondta Le Bon ötven évvel ezelőtt, amikor az egyén tudatos tevékenységének helyébe a tömeg tudattalan tevékenysége lép. A változás akkor nemcsak hogy ártalmatlannak, hanem kívánatosnak látszott. Voltak, akik a tömeget zendülésre izgatták. Marx és a szocializmus apostolai, anélkül, hogy tettüknek jelentőségével csak távolról is tisztában lettek volna, lázadást készítettek elő. Ha tudták volna, hogy az uralomra jutó tömeg az emberiség nagy eszméit egyáltalán nem úgy fogja megvalósítani, ahogy hitték, sőt, mivel magával kell hoznia magát, mint ahogy egész lényét és természetét is magával hozta, az összes eszmék megvalósításának lehetőségében való reményt egyszerűen át fogja húzni, az apostolok forradalmasító irataikat minden bizonnyal nem írták volna meg olyan könnyelműen. A tömeg uralma azt jelenti, hogy az egyéni, világos, értelmes, józan, tudatos tevékenység helyébe a tömeg zavaros, vak, homályos, tudattalan tevékenysége lép, és ezzel az egész emberi lét elhomályosul és elsüllyed. Ez volt az, amire a forradalmárok nem gondoltak. Voltak, akik a tömeg uralmának jelentőségét átlátták. Megértették, hogy itt nem uralmi kérdésről van szó. A világhelyzet változott meg. A folyamat nem társadalmi, hanem annál mélyebb: alapvetően életrendbeli. Azzal, hogy a tömeg jut felülre, szükségképpen együtt jár, hogy a tudattalan tevékenység jut felülre. Az egyéni és világos gondolkodás és tevékenység elkezd a tömeg zavaros, tudattalan tevékenységétől függeni. Ami egyszerű és értelmes, az függ a vaktól és zavarostól. A magasabb függ az alacsonyabbtól. Fordított helyzet támad. Az ember fejjel lefelé kezd élni. S a következmények beláthatatlanok. A szocialisták második nemzedéke, Pareto és Soréi jól látta, hogy tulajdonképpen nem a tömeg testvériségéről, szabadságáról és az emberiség nagy eszméinek diadaláról van szó. Véleményeiket már nem is fogalmazták meg olyan kezdetlegesen. A burzsoá és a proletár osztályharca felületi társadalmi jelenség, amely alatt a világos tudat és a vak tudattalan harca folyik. Akkor a harc még nem dőlt el. Pareto rezignáltan állapítja meg, hogy egy gondolatnak minél kevesebb világos igazságértéke van, a tömeg annál jobban ragaszkodik hozzá. Ezt a homályos és kétes valamit reziduumnak nevezte el. A reziduum értelmetlen. Ösztönöz, de irracionálisán, és nem ér el semmit. Ez a tömeg jellegzetes gondolkozásformája. A gondolathoz egyébként semmi köze sincs. Aminthogy nincsen köze annak sem, amit Soréi mítosznak nevez. Mítosz azért van, mert a tömeg nem tud gondolkozni, belátni és mérlegelni: a mítosz a szenvedély, a vágy, az ösztön lecsapódása. A második nemzedék már látta, hogy a reziduum, vagyis a mítosz, a tömeg tudattalan tevékenységének ismertetőjele. Látta azt is, hogy a harc a tudatos és a tudattalan gondolkodás között megindult és tart. Hogy egyebet nem látott, azt nem lehet tőle rossz néven venni. Ezeknek az embereknek a képessége egészen átlagos volt. Végül azok, akik a helyzetet az első pillanatra megértették. Mindenekelőtt Kierkegaard és Nietzsche. Aztán a kicsiny sereg: Faguet, Merezskovszkij, Pannwitz, Evola, Bergyajev, Valéry, Ortega, Jaspers. Nem éppen rangsorban és nem teljesen. Amit láttak, a következő volt: az eddig alul elhelyezkedett tömeg a társadalom magasabb rétegébe tört. Ezúttal a barbár, nem mint régebben, a népvándorlás idején, a fejlett és magas embert távolról és kívülről rohanta meg, hanem alulról és belülről. Az emberben magában van a tudattalan, ami feltört, és a társadalomban magában van a tömeg, amely feltört. Ez az új népvándorlás, a barbárság vertikális betörése. Amivel együtt jár, hogy a helyzet nemcsak kívülről változik meg; a fejlett és magas ember elűzésével és a fejlett és magas életrend elpusztításával az ember pszichológiai helyzete is megfordul. Ami felül volt, az most lekerül, s ami alul volt, az felmerül. A tudattalan jut fel, a tudat pedig le. Nem az értelem van fent, hanem az ösztön, nem a fény, hanem a homály, nem a paradiso, hanem az inferno, nem a magas, hanem az alacsony, nem a rend és a józanság, hanem a rendetlenség és a szenvedély. Nem a tudatos gondolkozás, hanem a reziduum és a mítosz. Ezért a fordított rend a kiválasztásban, az értékelésben, a rangsorban, az ízlésben. Ehhez hasonló katasztrófa az embert csak akkor érte, amikor a földet özönvíz árasztotta el, és az emberiség az óceánban elmerült. De akkor az elmerülés külső volt, mint ahogy a népvándorlás is külső: ma az ember saját tudattalanjában és a társadalom saját tömegében merül alá. Az óceán a tudattalan, és a tudattalan az óceán. Vízözön annyi, mint elmerülni a tudattalanban. Ma éljük ezt a belső vízözönt. (Hamvas Béla) --- Gondolkozni nagyon tudsz, jó magyarom. Csudaszép ez, mégsem elég: tisztán gondolkozni tanulj mítoszok és babonák nélkül. És ezt ha eléred, kortársad vicsorít, ám fiad áldani fog. (Weöres Sándor - A magyar ész) --- Párták közt libben arcok közt lebeg füstnél könnyebben a manó-sereg. Fejük csupa tarkó, testük csupa hát: valamennyi lurkó így rejti magát. Sose látod e rabló fürge hadat, de a ház, mint tarló, puszta marad. Emitt derű úszkált, ott gond remegett: visznek puha foszlányt, sötét szövetet. Öltik ruhaként magukra mind, míg a lámpa fényt nyomukra hint. A vágy: piros ing: a láz: köpönyeg: derekukra kering a tréfa-tömeg: ha sóhaj támad: selyem bugyogó: a hosszú bánat: nyakravaló. (Weöres Sándor - Manók) --- Aranykor: protektorális gazdaság. Védelmembe veszek mindenkit, aki nálam gyengébb, és védelme alá helyezem magam mindazoknak, akik nálam erősebbek. A létért való küzdelem gondolata ismeretlen. A dolog feltétlenül valakié, éspedig azé, aki azt odaadja. Ez a tulajdon fogalma. A helyes tulajdongondolat nem az igazságos elosztáson, hanem a természet bőségéből következő nagylelkűségen nyugszik. Az ember uralma a dolgokon. Gazdasági alapállás. Történet: létért való küzdelem. A dolgok démoni természete. Tulajdon, egyéni vagy köztulajdon: erőszak, vagy úgynevezett igazságos elosztás. Legyőzök és kifosztok mindenkit, aki nálam gyengébb, és elrejtőzöm azelől, aki nálam erősebb. A dolgok uralma az emberen. Spórolás, kapzsiság, félelem, biztosítás, védekezés, tulajdonból való kizárás, gyűjtés, más elől való elrejtés. A dolgok uralmának három fokozata: az első az egyszerű útonállás és rablás, leütni, elvenni; a második, szövetkezni, és egymást védve bizonyos külső látszatok fenntartásával különböző fogásokkal az embert beugratni, és nyerészkedni; a harmadik, szervezetten, állami apparátussal, törvény védelme alatt karhatalmilag kifosztani. A három fokozatban az előbbi lépcső az utóbbihoz képest ártatlan és primitív és naiv. A cél nagyon is szembetűnő, és ezért civilizálatlan. Bizonyos tekintetben tisztességesebb valakit a keresztútnál agyoncsapni és kirabolni, mint üzleti fogásokkal állandóan szipolyozni, de viszont tisztességesebb a gyáros és a részvénytársaság magatartása, szemben a terrorállam kizsákmányolásával. Az előbbi otrombább, de nyíltabb viselkedés, éppen, mert erőtlenebb, becsületesebbnek látszik, és mindenképpen rokonszenvesebb. Az utóbbi fokozat viszont az előbbivel szemben, átgondoltabb, organizáltabb, finomabb. Így a demokratikus kapitalizmus szemben az útszéli zsivánnyal, és a rémállam szemben a demokratikus bankkal, vagy iparvállalattal. A rémállam már ideológiailag is védett, bonyolult pszeudológiával kiépített, rendőri és besúgó szervezettel, a parlament törvényességének látszatával, megszavazott törvények és rendeletek védelme alatt. A magasabb rendű zsiványság az alacsonyrendűvel szemben adminisztratív és bürokratikus, elméletileg igazolt, sőt azt tudományosan is aláépítették. A modern, körülbelül háromezeréves gazdaság a dolgok uralmának jegyében áll. Hogy a gazdálkodás démoni jellegét elhomályosítsák, és a korrupt tulajdonfogalmat elrejtsék, a törekvés ez: a tulajdon megszerzése alsó fokon a rablás, középső fokon az üzleti haszon, felső fokon a hatósági kizsákmányolás –, mindezt anarchikus voltától meg óhajtják fosztani, és a bűnszövetkezeteknek a hatalom által védett, sőt törvényes tevékenységével kívánják átalakítani. Száz évvel ezelőtt Kierkegaard elmondta véleményét az olyan életrendről, ahol az embernek öt percenként elő kell vennie pénztárcáját, és az ember bárhová lép be, a legfontosabb hely mindenütt a kassza. A megfizethetőségnél becstelenebb életrend csak egy van, éspedig az, amely ezt a megfizethetőséget igazolja, és az igazolást nemcsak törvényessé, hanem ezen felül még tudománnyá is teszi. Persze Kierkegaard korában még volt remény arra, hogy a szocializmus, amely akkoriban keletkezett, a gazdaság területén valamely rendet teremt. A szocializmus azonban történeti termék és a gazdasági alapállásról sejtelme sincs. A javak úgynevezett igazságos elosztását kívánta elérni, viszont ehhez hozzá sem foghatott, mert csakis a korrupt tulajdon fogalmát ismerte. Ma, száz évvel később tudjuk, hogy a szocializmus az emberiség életében eddig ismeretlen gazdasági válságot idézett. A szocializmus azzal az igénnyel és követeléssel lépett fel, hogy a demokratikus kapitalizmusban elrejtett kizsákmányolást megszünteti, és a gazdaság kérdéseit az igazság jegyében egyszer s mindenkorra megoldja. Ezért a jóhiszemű emberek a világ minden táján a szocializmus mellé álltak. Hatalomra kerülve azonban abban a pillanatban kiderült, hogy Anatole France-nak igaza van a Pártütő angyalokban. Ha az életrend azonos, azon belül a tényezők változása alig jelent valamit. A szocializmus a korrupt tulajdon fogalmán nyugvó zsiványságot nemhogy nem számolta fel, hanem magasabb és finomultabb, szervezettebb és elméletileg megalapozottabb adminisztratív kizsákmányolási rendszert léptetett életbe, amelynek becstelensége eddig a történetben ismert semmiféle korszak rabszolgaságához még csak nem is hasonlít. Ezért a mai válság centruma a szocializmusban van. A szocializmusból való kiábrándulás a huszadik századnak még a világháborúknál is lényegesebb eseménye. Ma már tudjuk, hogy ebből semmi sem jöhet ki. A szociális gondolat ma már világcsalás éspedig egy kizsákmányolás-maximum ideológiai védelme, pontosan ugyanolyan, mint amilyen a középkorban a klerikalizmus volt. Csak még súlyosabb. A szocializmus a klérus világcsalása ellen kelt fel, és egyetlen célja volt azt a kizsákmányolást likvidálni, amelyet határtalanná és kizárólagossá tett. Az államszocializmus nem a protektorátus irányában halad, holott mindenki azt várta, és ez volt az emberiség igazságkövetelése. Ebben a téves és a romlott tulajdon-fogalom megakadályozta. A szocializmus az igazságos elosztás ürügye alatt a javakat eltulajdonította, és nem mondta, hogy gyertek és egyetek, hanem pontosan úgy, mint a klerikalizmusban és a kapitalizmusban, azt bűnszövetkezetek kezére játszotta. Miért? Mert a dolgokból indult ki és a helyzetet a dolgokból akarta megoldani. A protektorátus a dolgok ura. Miért? Mert a tulajdon ismertetőjele számára az, hogy bármely pillanatban le tud mondani, és oda tudja adni. Ezért a dolgokkal élni tud. A világ minden, még mai kifosztott állapotában is elég gazdag ahhoz, hogy a protektorátus bármely pillanatban megvalósulhasson, és így ennek objektív akadálya nincs. A kapzsiság sohasem tudja a világ javait úgy eltüntetni, hogy azokból ne jusson mindenkinek. Ha az ember az éhenhalástól való rettegés (spórolás) traumája alól meg tud szabadulni, az első lépést megtette, hogy a dolgok démoni hatalmát önmaga fölött megszüntesse. A szocializmus az elviselhetetlen gondolatból indul ki, hogy mialatt az egyik ember jóllakik, jó ruhában jár, meleg házban lakik, a másik koplal és csak rongyai vannak és fázik. Ebből viszont arra a következtetésre jutott, hogy a javakat azoktól, akik bírják, el kell venni, és fel kell osztani. Mindezt a szegénységet és ínséget még azzal tetézte, hogy a tulajdonosaitól a javakat elvette. A szocializmus bázisa ezért immorális és démoni. Immorális azért, mert tettének rugója bosszú és irigység, démoni azért, mert a dolgoknak az ember fölött levő hatalmát még növelte. Az erősebb védi a gyengébbet. A gazdagabb eltartja a szegényebbet. Ezért van tulajdon. Ez a protektorátus. Ami ettől eltér, az nyílegyenes út a zsiványság felé. Emellett sziklaszilárdan ki kell tartani. Ez ma, így, ahogy van, a démoni dologiságon nyugvó tulajdonfogalom és az ebből következő kizsákmányolás. A rabló ellen való védekezésnek vannak esélyei. A klerikális és a kapitalista bűnszövetkezetek ellen való védelem már nehéz. Az ideológiailag kiépített és államhatalmi kizsákmányolás ellen védekezni lehetetlen. Világnézetileg és szcientifikusan megalapozott fejlődésnek és haladásnak kikiáltott, és ezért hazugságszisztémára épített kizsákmányolás-rendszer ma, a szocializmusban még sokkal tűrhetetlenebb, mint a szocializmus előtt volt, mert kitűnt, hogy az ember a hatalomra jutott gonosztevővel szemben teljesen tehetetlen. Nincs szomorúbb, mint a rosszban való diadalmaskodás. Ma már az aranykor szakrális anarchiájának ellentéte, a démoni anarchia nagy körvonalakban igen jól látható. A bűnszövetkezetek kiváltságosai számára már nincsen bűncselekmény, amit ne követhetnének el. És minél korruptabb az egzisztencia, annál elszántabb hazugságra van szüksége, amely humánumában megvédi. A rablót minél jobban megszorítják, annál pimaszabb lesz. Egy idő óta a morális önvédelem egyik közkeletű alakja a szemtelen trágársággal való hencegés lett. Mert a bűncselekményt nemcsak elkövetni kell, hanem azt igazolni is, és nemcsak hatalommal igazolni, hanem negédes és cukrozott szólamokkal fölénynek feltüntetni, amivel gazságait áthazudja. Ez az ember már nem közönséges bűnöző többé, mint Dosztojevszkij mondja, hanem a démoni korrupciónak különös alakja; a társadalom a fegyház, a bordély és az elmegyógyintézet különös összetétele lesz, ahol haladásból és korszerűségből mindent leköpdösnek, elsősorban önmagukat. Malraux idézi valahonnan, nem mondja meg honnan: "A legnagyobb rejtély nem az, hogy az embert a véletlen valahová az anyag és a csillagkozmosz közepébe hajította, hanem hogy ebben a fogságban önmagunkban olyan gondolatokat ébresztettünk, amelyek elég hatalmasak ahhoz, hogy életünk semmiségét kétségbe vonjuk." (Hamvas Béla)