Mint ismert, Varju volt az egyike azon baloldali politikusoknak, akik pár éve betörtek a közmédia Kunigunda utcai központjába, hogy bekerülhessenek az élő adásba, ezt azonban a biztonsági őrök akadályozták meg. Mint ismert, Varju a biztonsági őröknek rontott, a földre feküdt, elkapta az egyik őr lábát és kihúzta azt. A közmédia biztonsági őre elesett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Vágyak voltak, de eredmények?
Az évek alatt nagyon úgy tűnt, hogy a DK teljesen leszalámizta az ellenzéket és minden levegőt elszívtak a konkurens pártok körül. Így fordulhatott elő, hogy a négy évvel ezelőtti nagy ellenzéki összefogást is - bár látszólag visszafogottan, a háttérből - Gyurcsány Ferenc koordinálta, vele kellett a legnagyobbat küzdenie az akkori összellenzéki miniszterelnök-jelöltnek, Márki-Zay Péternek.
Az eredmény ismert, négy éve a Fidesz-KDNP történetének egyik legnagyobb kétharmados győzelmét szerezte, ami után Gyurcsány nemes egyszerűséggel kidobta a hódmezővásárhelyi polgármestert a közös Signal-csoportból.
2014-ben, első indulásakor a Demokratikus Koalíció rácsatlakozott a baloldali koalíciós tömbre, hogy nagyobb eséllyel jussanak be, ez meg is történt, hiszen az MSZP–Együtt–DK–PM–MLP család a második legnépszerűbb lett a Fidesz mögött, utánuk pedig a Jobbik lépett fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára. 2018-ban szakítottak a hagyománnyal, nem támogatták az MSZP-t és nem álltak be Karácsony Gergely mögé, listavezetőjüknek Gyurcsány Ferencet jelölték és önállóan indultak. Ennek meg is lett az eredménye, hiszen a listás helyek mellett három egyéni körzetet is be tudtak húzni, miután a szavazatok 5,38 százalékát megkapták.