Nem érti a magyarok siránkozását és önutálatát a szerbiai influenszer, akit majdnem megvertek Kárpátia-pólójáért

Félmillió követő, félszázmillió megtekintés – Dunai János félig szerb, félig magyar vlogger YouTube-csatornája, a Living Ironically in Europe videóiban a nyugaton sokszor stigmatizált Balkán történelmét, kultúráját és szokásait mutatja be angolul, sok humorral és öniróniával – vele lehetett beszélgetni a Brain Bar fesztiválon szeptemberben.

Az előadásodban azt mondtad, Magyarország a Balkán része, majd azt, hogy a Balkán nem létezik, hogy az egy mesterséges konstrukció.

Ennek a térségnek mindenki adott már mindenféle nevet, a nevek pedig jönnek és mennek, és ez igaz a Balkán elnevezésre is – egyébként igen, mesterséges konstrukció, mint minden elnevezés, a Balkán pedig az, amit annak gondolunk. Én úgy definiálnám, az ex-oszmán Európa, ami a közös tapasztalat révén egy térséggé tesz minket.

Eddig rendben, de vannak részei, amik hatszáz évig voltak oszmán uralom alatt, mások meg „csak” százötven, vagy kevesebb. Szerintem azért ez nem egyesít még egy térséget, főleg, hogy ilyen régen történt.

Ettől függetlenül az oszmán gyarmatosítás hatásai érezhetőek, például az egyes nemzetek konyháiban. Egyébként ezekben az időkben az osztrákok afféle török-keverék fajtaként tekintettek a magyarokra, és a magyarok tényleg keveredtek mindenféle balkáni népekkel, szerbekkel, románokkal, nem csak a török megszállás idején, hanem

Bulgária, Szerbia, vagy akár maga a Bizánci Birodalom ellen. És ez nyilván hozott kulturális keveredést is, amit mondjuk Szlovákia kapcsán nem mondanék így, ők inkább Kelet-Európa, mint Balkán.

A mai Szlovákia kilencszáz évig Magyarország része volt.

Igen, de amikor Magyarországot megszállták az oszmánok, három részre szakadt. A Felvidék a déli részekkel ellentétben, osztrák uralom alatt kimaradt ebből, ahogy Erdély is elnyerte a maga félig-meddig függetlenségét vazallusként. Viszont sok magyar élt oszmán uralom alatt és ez hatott rájuk. És amikor Magyarország újra egyesült, ez a kulturális befolyás fennmaradt, nyilván ebből részesült a Felvidék is. (itt szúrnék közbe egy megjegyzést a beszélgetés íze átadásának kedvéért: bár az interjú nyelve angol volt, a magyar történelmi neveket Dunai János magyarul mondta; Hunyadi János, Mátyás vagy éppen a „Felvidék” magyarul hangzott el – a szerk.)

A kutatók általában a régió „egyesítő erejének” a szovjet blokk uralmát tartják, nem az oszmán uralmat.

Hát, az ételek terén biztosan nem így van. De egyébként Kelet-Európa, mint koncepció is megvolt az oszmánok előtt, mert már akkor is sok közös volt bennünk, és ezt a térséget akkor is benépesítették szlávok, finnugorok, vagy éppen románok. A szláv befolyás erős, a román nyelvben is van vagy 14-16 százaléknyi szláv eredetű szó, a magyarban is jópár.

És ez bizony közös tapasztalat, ahogy a függetlenségért vagy a kultúránk megőrzéséért való harc is. És ott van az egyház. Ahogy a bolgár kultúra fennmaradt a rilai kolostorban az oszmán megszállás alatt, vagy éppen a magyar kultúra az Erdélyi Fejedelemség alatt az egyházaknak is köszönhetően. Egy ponton minden nép az idegen kulturális befolyás ellen küzdött, a csehek (és a magyarok – a szerk.) például a németek, a szlovákok a magyarok ellen. Ez is közös tapasztalat valahol. A szovjetek szerintem nem gyakoroltak ekkora hatást a régióra. Főleg, hogy minden nép harcolt a szovjetek ellen Kelet-Európában, a magyarok, a csehszlovákok és persze a lengyelek forradalmat csináltak, a románok vagy a jugoszlávok különutas politikákkal kísérleteztek. Titót például ötször próbálták megölni ezért. Vagy ott vannak a baltiak. Szerintem Kelet-Európa kapcsán azért van bennünk rossz szájíz, mert azt Oroszországgal azonosítják. Ezen túllépve ki kellene mondani: 

Azért az ukránok meg oroszok között mégis igen sok a hasonlóság, több, mint mondjuk az ukránok meg a szlovákok között.

Abszolút így van, de nem a nyelv vagy a kultúra vagy bármilyen rokonság miatt, hanem, hanem a már említett történelmi tapasztalatok miatt hasonlít egymásra az albán, a szerb, de még a lengyel is, vagy bizonyos mértékben az ukrán is.

Az előadásodban azt mondtad, népeink egymás iránti gyűlölködése a megkésett és erőltetett államszervezésből fakad. De hát – például Magyarország mellett – Szerbia létező királyság volt az oszmánok előtt.

Igen, de a Szerb Királyság elég rövid ideig állt fenn, folyton megosztott volt, még ha  a középkorban volt is jelentős szerepe. De nyilván, ahogy akkoriban gondolkodtak népről és identitásról, az egész más volt, mint most. S miközben fejlődhettek volna, a történelem ezt folyton félbeszakította, így mégiscsak új alapítású például Szerbia. Ugyanígy, amikor Magyarországot felszabadították az oszmán iga alól, elkergették az időközben iszlamizálódott lakosságot, pedig a muszlimok alkották a térség lakosságának ötödét. Aztán jött az etnikai tisztogatás a 19. századtól kezdve, és minden megváltozott, sokkal gyorsabban és másképp, mint Nyugaton. A Balkánon ez úgy ment, hogy oké, végre itt a saját államunk, valamit kezdjünk vele, de azonnal – és akkor jött az erőszak. 

Említetted a nemzetek közötti ellenségeskedést, és ennek kapcsán az előadásodban kitértél rá, hogy itt mindenkinek felsőbbrendűségi- meg áldozatomplexusa van, a népe által tett rossz dolgokat meg elfelejti, rejtegeti. De azt hiszem, ez egyáltalán nem igaz a hivatalos magyar történelemszemléletre. Ha kinyitsz egy magyar történelemtankönyvet, külön fejezet van benne az általunk elkövetett népirtásoknak, vagy éppen a kétségkívül meglévő magyarosításról is bőven van szó – ami azt hiszem, ebben a formában egyedülálló a térségben. És talán néha ezért működnek a magyarokon gúnyolódó sztereotip viccek, mert nálunk ez nem visszautasítással, hanem olykor önkicsinyítő helyesléssel találkozik.

Ezzel azt hiszem, teljesen egyet tudok érteni. Általában véve a magyar társadalmat is nagyon pesszimistának látom. Értem is, hiszen Magyarország egy nagy ország volt, gondoljunk csak a Mátyás király alatti időkre akár a katonai hatalom terén, akár reneszánsz virágzására a művészetekben, akár a tudományokban, és aztán mindez összeomlott egy idegen hatalom megszállása miatt, és amikor megpróbált saját lábra állni, jött a huszadik század, jöttek a németek, az oroszok. 

És most, hogy Magyarország független, most meg a belső küzdelmek miatt sokan érzik úgy, hogy politikai inkompetencia van, és rossz magyarnak lenni, „Magyarország a legrosszabb ország a Földön”. Ami szerintem szégyen, mert sok ember egyenlőségjelet tesz a jelenlegi kormány és a hazája közé, vagyis ha nem ért egyet a politikával, úgy érzi, az definiálja a magyar kultúrát, a magyarságérzetet, és aztán szégyenkezve jár-kel a világban. Pedig ez nagyon nem így van, nem kéne, hogy így legyen. Még az afgánok is büszkék a származásukra, akkor is, ha Afganisztánból menekültek egy őket üldöző tálib rezsim elől. 

Furcsa, de éppen egy budapesti jóbarátom, Emi mondta nekem, hogy a YouTube-csatornám segített neki helyre tennie magában a magyarságát, mert korábban utálta a magyar zászlót, a címert, mert hogy azok át vannak politizálva, rossz szándékkal, és szégyenkezik miatta és semmi köze hozzájuk. Aztán látta a videóimat, ahol bemutatom Magyarországot a gazdag történelmével, kultúrájával, és elkezdte megbecsülni, hogy magyar. Azt hiszem, leginkább az anyaországiak közül vannak ezzel egyébként így sokan. Ha a hatáton túliakkal beszélek, sosem érzem ezt a fajta pesszimizmst vagy öngyűlöletet. Ők ott úgy vannak vele, hogy „igen, magyarok vagyunk, büszkék vagyunk rá. Kisebbségben vagyunk, de itt élünk őshonosként, és büszkék vagyunk erre. Büszkék vagyunk a nyelvünkre. Büszkék vagyunk a kulturális örökségünkre, a népművészetünkre, a konyhánkra, az életmódunkra, mindenre. Jó magyarnak lenni”. Beszélgettem egyébként egy Bálint nevű barátommal is, aki vajdasági magyar, és egyszer azt mondta, nem szeret az anyaországba menni, „akárhányszor ott járok, mindig arról beszélnek, milyen szomorúak, hogy milyen szörnyű, hogy az ország tönkrement, hogy ez a legrosszabb hely a Földön”. Mondta nekem, „ember, én ezt nem bírom, én itt élek Szerbiában, nem nekem kéne elnyomva éreznem magam?”

Azért itt közbeszúrnám, hogy a nemzeti szimbólumok negyven évig durván el voltak nyomva, mint minden, amit „nacionalistának” bélyegeztek. Megjegyezném, hogy míg a szomszéd népek gond nélkül adaptálták a saját elnyomottságkultuszukat és az elnyomó magyarok legendáját a marxista történetírásba is, nálunk ez teljesen máshogyan zajlott, nálunk valóban internacionalista szocializmus volt, a románokkal vagy szerbekkel ellentétben, és mi magunk is gyakran csak azt tanultuk magunkról, hogy mi voltunk az elnyomók, szóval mi ennek az örökségét is hordozzuk, ennek az agymosásnak is szólhat a nemzeti szimbólumok utálata.

Ezt elfogadom, őszintén, ebből az irányból még nem gondoltam át, hogy valóban, a kommunizmus és a szocializmus démonizálhatta a nemzeti jelképeket, a nemzeti büszkeséget. És igen, Magyarország egyfajta imperialista erőként lehetett bemutatva a történelemoktatásban. Ez mondjuk szerintem nevetséges, mert a történelem egy bizonyos pontján minden állam terjeszkedett, mindegyiknek megvolt a maga virágkora, közben pedig elnyomott másokat. 

győzködöm őket arról a nyilvánvaló dologról, hogy nem rossz magyarnak lenni, és igenis büszkének kellene lenni erre a gazdag történelemre, kultúrára, ami az örökségünk. Sajnos az én családom elvesztette a magyar örökségét a szerbesítés miatt Szerbiában, nem jártam magyar iskolába, amit nagyon sajnálok, szóval nekem magamnak kellett megtanulnom magyarul.

Akkor így félig kintről, félig bentről te hogy látod: mi a legjobb abban, ha az ember magyar?

A magyar a legkülönlegesebb nyelv a világon, és őszintén beleszerettem a magyar irodalomba. Sok magyar könyvet olvastam az utóbbi időben, a szintén vajdasági Csernus Imrétől A magyar című könyvet, vagy mostanában például Máté Gábor és Máté Dániel Normális vagy című kötetét. Meg olvastam persze sok angol nyelvű könyvet Magyarországról. De van egy vastag Petőfi-kötetem otthon, időnként belelapozok, szerintem csodálatos. Ez a lényeg: a nyelv zenéje, ahogyan képes bonyolult dolgokat kifejezni, egészen sajátos, különleges módon. Őszintén szeretem a magyar irodalmat. 

Mit gondolsz a kelet-európaiak – hogy mondjam – egészségtelennek tartott rajongásáról, vagy állítólagos öngyarmatosító hajlamáról a Nyugat irányába?

Szerintem a kései kapitalizmus része ez a fajta neokolonializáció. A nyugati kultúra és életmód a szocializmushoz képest persze tényleg jobb volt, és ennek megvan a nyoma a fejekben, de szerintem nem ennyire veszélyes ez a dolog, a történelem során sok elemet átvett egyik kultúra a másiktól, a mi térségünk is az oszmánoktól, a görögöktől vagy éppen a franciáktól, például öltözködésben. Ezek trendek, jönnek és mennek. Persze örülnék, ha több nemzeti motívumot lehetne látni akár modern öltözékeken, szerintem eljön az az idő, amikor több magyar vagy szerb vagy román virágos mintát látunk majd a ruhákon, ami sokkal jobb lesz, mint amikor mindenki ugyanazt az Amerikában dizájnolt, Távol-Keleten gyártott pólót hordja. Ez rajtunk múlik, én például mindenhol a szerb vagy magyar termékeket preferálom, a helyit, a nemzetit támogatom; 

Videóid általában sztereotípiákat mutatnak be. Mi volt a legizgalmasabb sztereotípia, amivel találkoztál?

Szerintem minden országnak megvannak a szomszédjairól szóló sztereotípiái… talán azt emelném ki, hogy „a románok lopnak”, ami főleg Nyugat-Európában meg Magyarországon népszerű, és leginkább a romák egy bizonyos, román útlevéllel utazó része miatt terjedhetett el, ilyen viccekkel, mint hogy „ha leesik egy pénztárca, mi ugrik rá előbb – egy román, vagy egy baktérium?”. A románok maguk persze kőkeményen kikérik maguknak, és a cigányokra mutogatnak. 

Támadtak valaha nacionalisták a sztereotípiák bemutatása miatt?

Érdekes módon nem emiatt ért egyszer inzultus, hanem a Kárpátia zenekaros pólóm miatt. Leszögezném: nem ideológiai okokból hallgatom, sőt, viszont úgy vélem, nagy szerepük volt a magyar hazafiasság 2000-es évekbeli újraéledésében a patrióta dalaiknak (ezeket szeretem, a Horthy-korabeli katonadalaikat nem), 

Romániában ebből nem volt problémám, de pár hete Szerbiában egy reggel éppen egy kávézó felé sétáltam, amikor egy idősebb fickó, aki éppen biciklin ült, odajött, és elkezdett velem üvöltözve anyázni. Értetlenül visszakérdeztem, hogy hozzám beszél-e, mondta, hogy igen, basszam meg az Orbánom, bassza meg Magyarország, és így tovább, mert hogy „fasiszta” pólót hordok, én meg hiába mondtam, hogy ez nem az, csak folytatta, basszam meg a fajtámat meg Magyarországot. Itt én is felhúztam magam, veszekedtünk, de szerencsére tovább nem fokozódott a dolog. Egy másik dolgot Romániában tapasztaltam, gyakori vitatéma volt a kocsmákban, hogy a székelyek miért nem beszélnek románul, miért akarnak különleges jogokat vagy éppen autonómiát, miért akarnak anyanyelvi oktatást, amiket egyébként én kimondottan támogatok. És persze, mondanom sem kell, akik általában ezen jogok ellen voltak, azok nem erdélyi, hanem azon kívüli románok voltak.

És ez egy legitim álláspont volt, hogy „Romániában csak románul”?

Igen, az autonómiaellenesség vagy a kisebbségi nyelvhasználat-ellenesség is. Persze, nem mindenki gondolta így, de rendszeres kocsmai téma volt. Én meg megpróbáltam milliomodszor elmagyarázni, hogy állítólag azért lázadtatok fel ti, románok a magyarok ellen, mert rátok kényszerítették a magyar nyelvet, s most nem képmutató, hogy ugyanezt csinálnátok? Erre van, aki azért elcsendesedett. 

Nem hiszem, hogy Bukarestből jobban tudnák kormányozni őket, mint ők magukat. De mindezt nem mondanám hangsúlyosan magyargyűlöletnek, ezzel szemben egy haverom barátnője esetében, aki valahonnan Moldova mélyéről jött, és szembesült Kolozsváron az egyetemen azzal, hogy itt bizony multikulturalizmus van, és rá is kezdett, hogy „Romániában románul!”, és előjött azzal az unalmas fake news-zal, hogy Csíkszeredában nem szolgáltak ki a Kauflandban miccsel egy vloggert, aki amúgy nacionalista provokatőr volt, mert a kiszolgáló nem értett románul, és nem értette, mit kér, ő meg ebből csinált nagy hírverést, hogy nem szolgálták ki, csak azért, mert román – én meg próbáltam elmagyarázni a lánynak, hogy ez egy kitalált történet. De egyébként igen, az ilyesmi legtöbbször olyanoktól jön, akik nem találkoznak valódi magyarokkal. Erdélyben a legtöbbször, ahogy láttam, testvérekként élnek, mi is együtt mentünk inni, a baráti köröm is vegyes volt, és nem szenvedtem a fentieken túl más inzultust.

Az előadásodban kitértél arra, hogy az Európai Unió azért jó, mert megoldja ezeket a nemzetek közötti feszültségeket, és példaként hoztad a német-francia megbékélést. De, ahogy látjuk, magyarellenes inzultusok sora történik az EU-tag Szlovákiában és Romániában, míg a nem EU-tag Szerbiával Magyarország ki tudott egyezni és kölcsönösen bocsánatot kérni egymástól a múlt sérelmeiért úgy, ahogy a fenti kettővel szinte elképzelhetetlen lenne…

Oké, az EU-val rengeteg baj van, és messze nem tökéletes. De a szabad kereskedelem, a szabad mozgás joga valamennyire csökkenti az ilyen feszültségeket. Ez nem változtatja meg önmagában 

• azt a szlovák vélekedést, hogy „a magyarok egymillió évig elnyomtak minket”, 
• sem a magyart, hogy a szlovák „nem létező nemzet”, 

de az EU-tagság előtt sokkal rosszabb volt a helyzet, ahogy Erdélyben is voltak pogromok a ’90-es években romák, de igen, magyarok ellen is. Ahogy ugyanekkor Jugoszláviában is a szerbek kipécézték maguknak a magyarokat, és Magyarországon is voltak olyan hangok, hogy be kéne vonulni a Vajdaságba. Szóval az EU-ban a személyek és a tőke szabad mozgása csodás, az, hogy magyarként áttelepedhetsz gond nélkül Romániából, Szlovákiából, vagy éppen fordítva, ez nagyon jó. Ez a sztereotípiákat vagy éppen a feszültséget nem tünteti el, de enyhítheti. Szerbia EU-tag szeretne lenni, a lakosok egy része most ellene van, de alapvetően ez az irány, és ennek az egyik eleme a megbékélés, például Magyarországgal. Az EU próbálja ezt lenyomni Belgrád torkán a koszovói albánokkal is, a tagjelöltség előtt persze egymás torkának feszült a két nép, a ’90-es években a szerbek tettek sok dolgot az albánok ellen, 2006-ban meg masszív szerbellenes pogrom volt Koszovóban.

Az őseid éltek három nagyobb kvázi-birodalomban is – az oszmánban, az Osztrák-Magyar Monarchiában, végül Jugoszláviában. Miért lenne más a negyedik, az EU?

Elsősorban az életszínvonal növekedése miatt, ami a szabadkereskedelem és az uniós források nyomán jön. 

Ezt nagyon ellenzem, mert igenis különbözőek vagyunk. Szerintem az EU egy gazdasági unió, szabad kereskedelem, személyek szabad mozgása, ezt jelenti az EU, ennek kellene lennie, ez válna minden tagállam hasznára, hiszen látjuk, hogyan nőtt a GDP-je minden új tagállamnak, jobban, mint ahogy egymagukban tudták volna azt növelni. Így támogatom Szerbia és a balkáni államok csatlakozását, mert látható a különbség, nálunk néhány autópályán kívül rettenetes utak, széteső házak, nem működő kórházak vannak – jó lenne, ha nem csak az unokáink, hanem mi is látnánk némi fejlődést.

Szóval az EU röviden nem más, mint szabad mozgás és pénz.

Igen. A gazdasági előnyei kétségen felül állnak – és elsősorban ezen a szemüvegen át nézem a dolgot –, ám ehhez nem kellene beavatkozniuk egyes államok belügyeibe.

Ha már gazdaság és új csatlakozók: mit gondolsz Ukrajna EU-csatlakozásáról?

Szerintem Ukrajna nem áll készen rá. Most sok ember támogatja őket az oroszok támadása miatt, és mondja hogy „igen, ez a legcsodásabb ország a Földön”, 

Ha csatlakoznának, teljesen felborítanák például a mezőgazdaságot, az árakat, ami elsősorban a közép-európai, kelet-európai, balkáni tagállamokat érintené. Szóval igen, meg kell fontolni a felvételüket a blokk érdekében, de csak akkor, ha elérik az ehhez szükséges szintet, és nem azért, mert megtámadta őket Oroszország.

Hogy élik meg a balkáni tagjelöltek ezt?

Óriási pofonként, hiszen Moldován kívül a többi – Szerbia, Montenegró, Albánia, Észak-Macedónia – 15-20 éve tagjelölt, ennyi ideje várnak az előszobában, és közben rengeteg szükséges reformot elvégeztek, most pedig úgy érzik, az EU magukra hagyta őket, azt mondván, „ó, ti még nem vagytok készen”, majd a sokkal rosszabbul teljesítő Ukrajnát gyorsított eljárásban felveszi. Szerintem ez a maradék bizalmat is lerombolná az EU-val szemben például Szerbiában, amely ország a Duna miatt is fontos tag lehetne, csökkentve a szállítási költségeket például Törökország irányából.

Nyitókép forrása: Brain Bar