Az ellenzéki politikus közölte: a jelenlegi hatalom „túllépett” Göncz Árpád hagyatékán, hiszen nem érti, hogy a demokratikus európai polgári Magyarország létezésének feltétele a folyamatos párbeszéd fenntartása. „Ha engem kritizálnak, akkor erre a soros válasz nem az, hogy Soros” – üzente a kormányoldalnak, amely szerinte azért akarja egy „kreált, nem létező ellenség legyőzésével” győztesként beállítani magát, mert más területeken nem tud nyerni. Gyurcsány Ferenc szerint ezzel szemben Göncz Árpád kiállta a demokratikus ember igazi próbáját, és hatalomra kerülése után is mértékletes tudott maradni. „Nem állítom, hogy mi, akik gyakorló politikusok vagyunk és időnként kormányoztunk is, mindig, minden pillanatban kiálltuk ezt a próbát, de túlnyomó többségében igen” – tette hozzá.
A rendezvényen Göncz Árpádot méltató beszédet mondott Vitányi Iván, a DK örökös, tiszteletbeli elnöke, Kende Péter, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, Debreczeni József politikai elemző, a DK elnökségi tagja, valamint Göncz Kinga volt szociális és külügyminiszter, korábbi EP-képviselő.
Kuncze anekdotázott