Tovább bonyolódik a „rejtélyes” szír repülőgép ügye
Kínos és önmagának ellentmondó magyarázkodásba kezdett a legújabban már csak „Magyar Péter Hangjaként” emlegetett Magyar Hang nevű propagandalap.
De ha a gyurcsányi drámát megértjük, és megtanuljuk az összefogás parancsát, akkor eljuthatunk a katarzishoz.
„Ekkor került Gyurcsány Ferenc kormányra. Ő tudta, mit kell tenni, de kereste a hogyant. Ott voltam egy beszélgetésen, amelyen ezt Békesi Lászlóval megtárgyalta. Békesi elmondta, hogy mely reformok a legfontosabbak. Gyurcsány egyetértett vele, de azt mondta, hogy ehhez nem lehet a kormányzati ciklus utolsó évében hozzákezdeni. Békesi azt mondta, hogy jó, de vigyázz, el ne késsél.
A választást megnyerték, és Gyurcsány elindult. Megbeszélte a terveket a másik kormánypárttal, a szabad demokratákkal, ők egyetértettek, sőt még súlyosbítani akartak. Akkor jött a szocialisták ülése Őszödön. Gyurcsány elmondta, hogy milyen helyzetben vagyunk, ha most nem fogunk hozzá a reformok megvalósításához, nagy baj lesz. Racionálisan ismertette a feladatokat. Akkor következett a pokol. A többség hallgatott, de a régi vezetőség, Horn Gyula, Szekeres Imre és mások, ellenálltak. Horn Gyula – aki külön megbeszélést tartott a híveivel – patriarchális fölénnyel intette le Gyurcsányt: »Ugyan, Feri, ne bolonduljál meg, nem kell ezt ilyen komolyan venni.« És sorban szólaltak fel a hornisták. Nem voltak többségben, de akik másképp gondolták, meg sem mertek szólalni.
Érthető, hogy Gyurcsány úgy válaszolt, ahogy, bár valóban nem volt sikerült dolog. Nyilvánvaló volt, hogy saját pártja, amelynek megnyerte a választást, elhagyta.
Érthető és a helyzethez illő volt, hogy szenvedélyesen válaszolt. Igaz, nem tudta (utólag mondhatjuk: tudhatta volna), hogy ellenlábasai nem hagyják a dolgot annyiban, hanem a beszédet felajánlják az ellenfélnek. Mert ők nem reformokat akartak, hanem a hatalmat. Amit aztán mindannyian elvesztettek. (Más kérdés, hogy a reformok egy része később mégis megvalósult, Bajnai Gordon kormánya alatt. De kellett hozzá a nemzetközi gazdasági válság kényszerítő ereje.) Az új kormány pedig – a tirannia klasszikus szabályai szerint – az uralkodó osztály féktelen jóléte mellett tudatosan őrzi a többség nyomorát.
Talán le kellett volna akkor Gyurcsánynak mondania? Ugyan már! Rózsaszínű álom azt hinni, hogy akkor bármi is jobban történt volna. A politikai prakticisták szervezett hatalmi csoportjai erősítést kaptak volna látszólagos igazságuk bizonyítására.
Gyurcsány beszéde tehát történelmi jelentőségű. Kupa, Békesi, Bokros és néhány más közgazdász után az első világos beszéd arról, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a Szent István által kitűzött célt, az európai centrumhoz való csatlakozást végre megvalósítsuk. Ennek megvalósítása sajnos egyre nehezebb. De ha a gyurcsányi drámát megértjük, és megtanuljuk az összefogás parancsát, akkor eljuthatunk a katarzishoz.”