Papírforma szerint alakulhat az új összefogás: Gyurcsány utódja kezet nyújtott Magyar Péternek

Dobrev Klára szerint széles összefogásra van szükség, mint Lengyelországban.

Dobrev Klára szerint széles összefogásra van szükség, mint Lengyelországban.
Az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, hogy most leginkább pénzadományra van szükség, mert így lehet leghatékonyabban segíteni a bajbajutott családokat.
„Aki ismeri Gyurcsány Ferencet, az pontosan tudhatja, hogy a döntéseit ő maga szokta hozni” – mesélte az EP-képviselő.
Két budapesti egyetem is együttműködik azért, hogy az alacsony jelentkezés ellenére megőrizzék a hagyományos bölcsész szakok hallgathatóságának lehetőségét.
„Mi maratonfutók vagyunk, a tárgyalások során a hosszútávú célokat vesszük figyelembe” – árulta el Tüttő Kata.
Bár korábban a Tisza-vezér elvetette annak az ellenzéki összefogás lehetőségét, nemrég mégis arról beszélt, akkor tudják legyőzni Orbán Viktor rendszerét, ha 2026-ban együtt tudnak felállni a Fidesszel szemben.
Nem túlzás kijelenteni, hogy a 2024-es esztendő egy kisebbfajta csodával zárult.
Budapest érdekében bárkivel kész vagyok az együttműködésre, még a korábbi választási ellenfelemmel is.
2016 után újra tévedtek a felmérések: a szorosnak jósolt verseny helyett a republikánus jelölt letarolta a billegő államokat.
A Duna a pártpolitikán, a nézet- és státuszbéli különbségeken is felülkerekedett.
Az MSZP elnöki posztjára pályázó politikus szerint nekik azt a választói csoportot kell megtalálniuk, amely nem ért egyet az orbáni politikával, de ellenzi a Tisza Párt elnökének a terveit is.
Hangoztatta, hogy a baloldali erők az utóbbi években tönkretették Európát.
Robert Habeck német alkancellár és gazdasági miniszter a hétvégén Kínába látogatott.
A bukott miniszterelnök által vezetett Demokratikus Koalíció szép lassan bekebelezi és az uralma alá hajtja a többi baloldali pártot. Mutatjuk, hogyan csinálja.
Eközben Szigetszentmiklós köztisztviselői politizálni kezdtek.