Vang Ji

2021. április 6. 7:00
Vang Ji kínai külügyminiszter figyelmeztette Tokiót, hogy ne álljon Washington mellé Pekinggel szemben.
2021. április 5. 12:02
Vang Ji kínai külügyminiszter „vakcinanacionalizmussal” vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban.
2020. május 14. 16:39
A külügyminiszter elmondta, hogy eddig 121 repülőgép szállított az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket, maszkokat, kesztyűket, védőruhákat, lélegeztetőgépeket Magyarországra Kínából.
2020. március 2. 19:12
Vang Ji hálás a koronavírus elleni küzdelemben tanúsított magyar szolidaritásért és segítségért.
2019. július 12. 18:12
1949-ben vette fel egymással az állaközti kapcsolatot Kína és Magyarország.
2019. július 12. 13:42
A kínai külügyminiszter élesen bírálta Amerikát a Tajvannal kötött fegyvereladási szerződés miatt.
2018. május 31. 15:33
Kína az európai cégek felvásárlásával nem az EU vesztére tör – mondta Vang Ji kínai külügyminiszter csütörtökön Berlinben.
2018. május 2. 13:13
Vang Ji, kínai külügyminiszter szerdán Phenjanba látogatott, ahol a reményei szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel is tárgyalhat majd.
2015. június 6. 16:55
Szombati tárgyalásukat követő sajtótájékoztatón mind Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, mind Vang Ji kínai külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy soha nem voltak ilyen jók a kínai-magyar kapcsolatok. A két miniszter egyetértési nyilatkozatot írt alá arról, hogy kormányaik mindent megtesznek a Selyemút gazdasági övezet és a 21. századi tengeri Selyemút létrehozásáért.
2015. június 6. 11:22
Vang Ji kínai külügyminiszterrel tárgyalt Orbán Viktor szombat délelőtt, ahol megállapodtak abban, hogy folytatják Kína és Magyarország kapcsolatainak fejlesztését, és ennek érdekében hosszú távra szóló, konkrét egyezmények megkötése várható.
2014. október 26. 13:25
Pekingbe utazik a hét elején Szijjártó Péter külügyminiszter, akit kínai kollégája hívott meg.
2014. október 2. 10:28
Az amerikai elnök és Susan Rice nemzetbiztonsági tanácsadó jelezte a kínai külügyminiszternek, hogy az USA figyeli a hongkongi eseményeket, és remélik, hogy a nézeteltéréseket békés úton sikerül rendezniük.
Diplomácia
2014. március 8. 11:10
Barack Obama és Angela Merkel párbeszédet szeretne kezdeményezni Ukrajna és Oroszország között, hogy diplomácia úton rendezni lehessen a konfliktust, ami az amerikai vezérkari tábornok szerint az egész Balkánt fenyegetheti. Peking szerint is a helyzet körültekintő rendezésére van szükség.
2013. április 13. 11:46
Rendkívüli kihívást jelentő kérdések állnak előttünk – jegyezte meg a Koreai-félszigeten uralkodó helyzetre is utalva John Kerry amerikai külügyminiszter szombaton Pekingben, ahol vendéglátójával, Vang Ji külügyminiszterrel kezdett tárgyalásokat.
2013. március 16. 13:45
Megalakult szombaton a Kínai Népköztársaság új kormánya, miután az Országos Népi Gyűlés (parlament) megválasztotta az államhatalom legfőbb tisztségviselőit, az államelnököt, a parlament elnökét, a népfront első emberét és a kormányfőt.