Kínai külügyminiszter: A fejlett országok felvásárolták a világ vakcinakészletének 60 százalékát

2021. április 05. 12:02

Vang Ji kínai külügyminiszter „vakcinanacionalizmussal” vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban.

2021. április 05. 12:02
null

Vang Ji kínai külügyminiszter „vakcinanacionalizmussal” vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban, amelynek a szövegét a kínai külügyminisztérium hétfőn tette közzé hivatalos internetes oldalán.

Vang szerint a világ népességének 16 százalékát kitevő fejlett országok a globális koronavírus elleni oltóanyag-állomány 60 százalékát vásárolták fel.

Hozzátette: egyes fejlett országok mostanra már a lakosságuk két-háromszorosa számára elegendő vakcinakészletet halmoztak fel, miközben számos fejlődő ország súlyos oltóanyaghiánnyal küzd. A kínai külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy

Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly májusban, a WHO közgyűlésén megígérte, hogy a kínai fejlesztésű oltóanyagokat globális közkinccsé teszik.

Ennek az ígéretnek megfelelően Kína immár több mint 80 országnak és 3 nemzetközi szervezetnek adományozott vakcináiból, több mint 40 országba exportált oltóanyagokat, és tíznél több országgal folytat együttműködést a vakcinák fejlesztése és előállítása terén.    

A kínai külügyminisztérium február elején közölte, hogy Kína 10 millió adagot biztosít saját fejlesztésű koronavírus elleni oltóanyagaiból a COVAX vakcinaelosztó kezdeményezés számára. Megfigyelők szerint ugyanakkor Peking a „vakcinadiplomácián" keresztül próbálja elvonni a figyelmet azokról a vádakról, amelyek szerint hiányosságokat tanúsított a járvány kezdeti kezelésében, és nem tájékoztatta időben a koronavírus veszélyeiről a nemzetközi közösséget. A kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfői tájékoztatása szerint Kínában vasárnapig 139,97 millió dózis koronavírus elleni oltóanyagot adtak be a lakosságnak.

(MTI)

Címlapkép: MTI/EPA/Szingapúri külügyminisztérium

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2021. április 05. 17:02
Miközben a bunkókat igyekeznek elrettenteni!
makám
2021. április 05. 16:12
"Vang Ji kínai külügyminiszter „vakcinanacionalizmussal” vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban, amelynek a szövegét a kínai külügyminisztérium hétfőn tette közzé hivatalos internetes oldalán." a világra szabadítottátok ezt a vírust, mert egy mezei laboratórimumot sem tudtok működtetni és még ti moralizáltok? hát akurva anyátokat.
fintaj
2021. április 05. 15:48
Azok a "megfigyelők" miért nem mutatnak rá, hogy az USA-nak itt lenne a lehetősége arra, hogy a sokszor erőszakos "demokrácia" exporton kívül, most a fejletlen, fejlődő országokat vakcina segélyben részesítse, akár a gyártó kapacitások kihelyezésével is?
CyberG
2021. április 05. 13:43
"Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly májusban, a WHO közgyűlésén megígérte, hogy a kínai fejlesztésű oltóanyagokat globális közkinccsé teszik." Tök jó fej Kína, ugyanis azokat a közkincsé tett vakcinákat többek között mi fizetjük ki, akik pénzért vesszük meg azt. Ez most olyan, amikor a WHO vagy éppen az EU jófejeskedik Afrikában és Ázsiában a különböző oltásokkal, szó szerint a mi pénztárcánkból... Innen is látszik, hogy mindkettő hasonlóan működik, mint a Kínai Népköztársaság...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!