A kínai külügyminiszterrel egyeztetett Szijjártó

2020. március 02. 19:12

Vang Ji hálás a koronavírus elleni küzdelemben tanúsított magyar szolidaritásért és segítségért.

2020. március 02. 19:12

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával telefonon egyeztetett a koronavírus-helyzetről; Vang Ji köszönetet mondott a koronavírus elleni küzdelemben mutatott szolidaritásért. Szijjártó Péter a Facebook-oldalán hétfőn közzétett bejegyzésében közölte: Belgrádból hazafelé hívta a kínai külügyminiszter, akivel „a szükséges hivatali kapcsolaton felül kifejezetten szívélyes személyes viszonyt ápolunk”.

Vang Ji köszönetet mondott a koronavírus elleni küzdelemben mutatott magyar szolidaritásért, azért, hogy „az elsők között küldtünk védőfelszereléseket és biztató üzenetet”. Elmondta, hogy Hupej tartományon kívül már csak néhány elszigetelt esetben fordulnak elő új megbetegedések, és napi szinten ezres nagyságrendben gyógyulnak meg a korábban megfertőzöttek. A külgazdasági és külügyminiszter azt kérte kínai partnerétől, hogy tolmácsolja nagyrabecsülését a kínai orvosoknak és ápolóknak az emberfeletti munkáért, amellyel éjt nappallá téve segítenek a betegeken. Szijjártó Péter továbbá tájékoztatta kollégáját, hogy Magyarországon továbbra sem jelent meg a vírus, „de felkészültünk minden eshetőségre”.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2020. március 03. 00:27
"Az egész világ pánikban a koronavírus miatt, Szijjártó közvetlen repülőjáratot avat Budapest és egy kínai nagyváros között Bravúros húzás." https://b1.blog.hu/2020/01/28/az_egesz_vilag_panikban_akinai_koronavirustol_szijjarto_kozvetlen_repulojaratot_avat_budapest_es_egy
Bulvár Viktor
2020. március 02. 21:33
Őstehetség a mi fiúnk! Látnátok, hogy rúgja a bőrt...
Arimaspa
2020. március 02. 20:51
Szép. Na akkor most hálából adjanak védőoltást.
Paskai
2020. március 02. 20:50
Óceániával újból barátok vagyunk, az új ellenség Eurázsia, korábbi szövetségesünk (vö. Orwell: 1984)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!