Kínába látogat Szijjártó Péter

2014. október 26. 13:25

Pekingbe utazik a hét elején Szijjártó Péter külügyminiszter, akit kínai kollégája hívott meg.

2014. október 26. 13:25

Vang Ji kínai külügyminiszter meghívására Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a hét elején Pekingben tárgyal – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel vasárnap.

A közlemény szerint a miniszter a Kínai Társadalomtudományi Akadémiára látogat, ahol találkozik Li Janggal, az akadémia alelnökével, majd előadást tart az Európai Unió előtt álló kihívásokról. 

Később a Bank of China elnökével, Tien Kuo-lival folytat megbeszélést. Programja során a Pekingi Magyar Kulturális Intézetbe is ellátogat és köszöntőbeszédet mond az új intézeti szakkönyvtár avatóján.

Szijjártó Péter kedden megbeszélést tart Csung Sannal, a kínai Kereskedelmi Minisztérium miniszterhelyettesével. Ezt követően Vang Ji külügyminiszterrel tárgyal, illetve találkozón vesz részt Vang Csao külügyminiszter-helyettessel is. A miniszter végül köszöntőbeszédet mond az október 23-ai nemzeti ünnep és a kínai-magyar diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulója tiszteletére rendezett ünnepi fogadáson.

 

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2014. október 26. 23:51
Kitanulni a komcsi diktatúrát? Internetcenzúráért? Mi a faxnak! Ezek jobban csinálják!... A sárgák jöhetnének lopni tanulni a jaffásoktól...
zolka50.50
2014. október 26. 20:49
Egy kis adalék, hogy hova is megy a külügyminiszterünk: http://www.reuters.com/article/2014/10/24/us-china-aiib-idUSKCN0ID08U20141024
Csigorin
2014. október 26. 18:59
Nem kis gesztus, plane hogy ok hivtak, a kinaiak szeretnek minket, meg kell becsulni
komondor
2014. október 26. 16:34
Vegyen ott is házat és maradjon ott!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!