Molnár Tamás

2022. március 11. 14:23
A kormánypárt székesfehérvári frakcióvezetője is reagált lapunk cikkére, melyben megírtuk: etikai probléma merült fel az MSZP etikai tanácsának elnökénél, Márton Rolandnál.
2021. június 30. 11:15
A magyar jobboldalnak kellene táplálkoznia az ellenforradalmi hagyományából. Interjú.
2020. július 20. 9:04
A balliberális elit gyűlölte is őt, annak rendje és módja szerint. Ha máshonnan nem, innen lehet tudni, hogy jó ember volt. Tíz évvel ezelőtt hunyt el Molnár Tamás.
2020. április 28. 16:25
A koronavírus-járvány után a globális értékláncok újraalakításánál Közép-Európa – és benne Magyarország – kis szerencsével akár előnyös helyzetbe is kerülhet: a nyugati multik Kínából kiszámíthatóbb régiókba fogják áttenni gyártásuk egy részét.
Jobboldaliság
2019. augusztus 22. 10:47
A kortárs jobboldal fő problémája, hogy paralízisben van, és megfelelési kényszere van a baloldal felé – mondja Molnár Tamás nyomán Pánczél Hegedűs János, akinek nemrég jelent meg a 2010-ben elhunyt magyar származású amerikai filozófusról szóló monográfiája. Ki volt Molnár Tamás, mit gondolt a jobboldaliságról és konzervativizmusról, és miként vélekedne a kortárs populizmusról? Interjúnk.
2019. augusztus 21. 10:14
Mi legalábbis hiába olvastuk át többször Kiss-Rigó László washingtoni beszédét, nem találtuk a balliberális hetilap által emlegetett homofóbiát.
Maradók
2019. július 2. 13:59
A haladó politika reakciós, szabadságpárti bírálói ma nem állhatnának egyetemi katedrára Megadja Gábor most megjelent kötetének gondolatmenete szerint. Könyvbemutatón jártunk.
Mi a jobb?
2019. június 5. 11:58
Az ellenforradalom a józan észt képviseli – hangzott el a Kommentár folyóirat legújabb számának bemutatóján a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szóba került baloldali és konzervatív forradalom, a jogállam és az ökokonzervativizmus is.
2019. január 31. 17:56
Bíró Zoltán irodalomtörténész, az MDF első elnöke, Molnár Tamás, az INCONNU művészcsoport alapító tagja és György Péter esztéta beszélgettek az Ez itt a kérdésben.
2019. január 9. 14:43
Franco példás családfő volt, Pinochet szintén, és Salazar meg nőtlen, amolyan laikus szerzetesféle. E tulajdonságokat nem vallhatják maguknak napjaink európai államfői.
Vámok
2018. október 12. 16:26
A NAV már elkezdett készülni Brexitből fakadó többletfeladatokra – jelentette ki a Pénzügyminisztérium vámszakmai és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes-államtitkára.
2018. május 13. 9:32
A modern politika vulgáris és idétlen, az Egyesült Államok beteg, Európa pedig haldoklik – állítja Anthony Esolen amerikai író, az anglisztika professzora a Mandinernek. A konzervatív, katolikus, kultúrharcos publicista szerint a vallás nélküli kultúra önellentmondás, az igazság keresése sosem biztonságos, és egy hanyatló korban is lehet a klasszikus műveltséghez menekülni. Esolennek tavaly jelent meg utolsó könyve az amerikai kultúra újjáépítéséről. Nagyinterjúnk.
Popper-terv
2017. november 3. 8:13
Elolvastuk Soros György könyveit, hogy első kézből tudjuk meg, mit gondol a manapság sokat emlegetett üzletember a világról. Kimondható: a nyitott társadalom eszméje az emberi természet radikális tagadásán alapul. Azon a kimondatlan előfeltevésen, hogy a létünknek nincs semmiféle rendeltetése. Kövessen utazásunkra Soros elméje körül.
2017. szeptember 27. 13:42
Az ellenforradalmár bizonytalankodik, amikor ellenforradalmi helyzettel találja magát szembe: elméjével és szívével tudja, mely lépések megtétele volna helyes és hatékony, de ugyanakkor mérlegeli a forradalmi követelések esetleges jogosságának lehetőségét is.
2017. szeptember 8. 10:30
Az ellenforradalmárok feladata egyszerűen az, hogy megvédjék a társadalmat és a rendezett közösség elveit.
2017. július 4. 16:35
Korunk legfontosabb aktora, vagyis az infotechnológiai szuperstruktúra a „kaliforniai ideológia” új utópizmussal lép fel, amely egy radikális karteziánus programmal virtuális édenkertet ígér.
Mandiner.egyetem
Eszmetörténet
2016. március 29. 10:08
Kutatók számára hirdet pályázatot a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóközpontja elsősorban a névadó munkássága, 18-20. századi magyar eszmetörténet és politikai gondolkodás témakörében. Az ösztöndíj ideje alatt részt kell venni az intézet munkájában, a végére le kell adni a teljes tudományos munkát.
Hallgatólagosság
2016. március 16. 12:50
Az egészségügyben hallgatólagos megállapodás van az ellátási döntéshozók és a politikusok között, az orvosi jövedelmek nagy része pedig illegális forrásból származik – hangoztatták a neves közéleti személyiségekből álló Eötvös József Csoport vitaestjén a Párbeszéd Házában. Lantos Csaba közgazdász, magánkórházat is üzemeltető befektető szerint az EU-n belül Magyarországon a legmagasabb az orvosoknak zsebbe kifizetett pénzek aránya; Oberfrank Ferenc volt OEP főigazgató szerint pedig egyszerűen hazug az egészségügy rendszere. Tudósításunk.

összesen: 31 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó