Szabadságpárti reakciósok: a haladás közép-európai bírálatáról

A szabadság reakciós harcosai – a haladó politika közép-európai bírálata. Ezzel a címmel jelent meg Megadja Gábor, a Századvég vezető kutatója és a 888.hu publicistája új kötete. Megadja első munkája 2014-ben jelent meg Az utópia hegemóniája címmel.

A kommunizmus bukása után ezeket a szerzőket még mindig nem idézik a hazai tudományos közéletben – vezette fel az A38 hajón tartott könyvbemutatót a Századvég kiadó igazgatója, Molnár Attila Károly azokra a szerzőkre utalva – többek közt Hannah Arendt, Erich von Kuehnelt-Leddihn, Eric Voegelin, Friedrich von Hayek, Molnár Tamás, Polányi Mihály, Leo Strauss, stb. –, akiket Megadja bemutat és elemez a kötetében. 

A kötet a mindennapi élethez, a politikáról való gondolkodáshoz is ad muníciót – jegyezte meg Fűrész Gábor, a Századvég kiadó munkatársa, hozzátéve: a kötetből kiderül, hogy

a liberalizmus pedig gyakran ellentétes a demokráciával.

Megadja Gábor munkája fogalmi készletet ad az ember kezébe – hívta fel  a figyelmet Fűrész Gábor. 

Lánczi Tamás kérdéseire felelve Megadja Gábor kifejtette: az általa feldolgozott szerzők nem voltak ismertek életükben. A hatókörük ugyan kicsi, de van értékük. Ez az érték pedig többek közt abban áll, hogy megkérdőjelezik a progresszív történetmesélést, a progresszív előfeltevéseket. 
Megadja megjegyezte: a progresszívek sikerrel adnak el tudományos dolgokat mainstreamként, az ő tételeik leszivárogtak az újságírásba, a közéletbe. Ezt pedig meg kell próbálni ellensúlyozni. Ahogy Megadja érzékeltette: a francia radikális baloldali, posztstrukturalista (tehát posztmodern) és homoszexuáilis Michel Fouceault-ról is rengeteg doktori dolgozat született, talán még a cipőméretéről is külön doktori van, és a hozzá hasonló haladó gondolatok szépen átszivárogtak a politikába. 

De mi a haladó politika?

– tette fel a kérdést Lánczi Tamás.

A haladás valami olyasmit takar, hogy az ember egyre tökéletesedik, egyben egy egyre szabadabb, konfliktusmentesebb világ felé halad, és idővel megszüntetjük a diszkriminációt – válaszolta Megadja.

Hozzátette: a haladás gondolatának keresztény eredete van. Mint Szent Ágoston írta a Civitas Deiben: birodalmak jönnek és mennek, de emögött van egy üdvtörténet,

ami a kereszténységnél a kegyelemhez és a megváltozóhoz kötődik; ők ezt viszont emberi erővel akarják megcsinálni.

Ezt a haladó politikát a a szerző szerint a nyugat-európai szellemi elit, valamint az EU-s politikai elit szeretné átültetni a gyakorlatba. Márpedig ők úgy gondolják, hogy világfaluban élünk; ebből következően mindenki idejöhet, aki akar; s ha nem elég felvilágosultak, akkor majd felvilágosítjuk őket és rájönnek, hogy „ők nem binárisok”. 

Katedrára állhatnának-e ma ezek a szerzők?

– kérdezte Lánczi Tamás. A válasz egyértelmű és határozott: nem. 

Megadja Gábor kifejtette: a mai akadémiai mainstream szemszögéből ezek a szerzők felháborítóak; itthon kicsit szabadabbak a viszonyok, de egy német, francia vagy amerikai egyetemekre nem valószínű, hogy beengednék őket.

A szerző hozzátette: az akadémiai életben ugyan szeretheted Edmund Burke-öt, a konzervativizmus egyik alapító szerzőjét, de a konkrét politikai kérdésekben alkalmazkodnod a liberális felfogáshoz.

Megadja Gábor kifejtette: az általa taglalt szerzők

s ez a két gondolatáramlat felszabadító lehet a szekularizmussal és az agresszív ateizmussal szemben.

Megadja leszögezte: hogy milyen az emberi állapot, arra nem adtak még jobb választ a kereszténységnél, ugyanígy azzal kapcsolatban sem, hogy el kell fogadnunk az emberi tökéletlenséget, mert az nem felszámolható.

Jobb az eredeti

Lánczi Tamás felvetette, hogy a kultúrkereszténység nem kínál megváltást, szemben például a „méregzöld” gondolattal. Megadja ezzel kapcsolatban elmondta: a kereszténység nehézsége, hogy ha valaki nem hisz, akkor nem kényszerítheted, hogy higyjen, „bár én pápista vagyok, ahol aki meg van keresztelve, azt lehet kényszeríteni”, de mégsem szokták betolni az embereket a templomba.

A kereszténységből is jobb az igazi – szögezte le Megadja Gábor, hozzátéve: van egy ígéret a keresztény feltámadásra, és „akármennyire lenne kedvünk odamenni pár szerkesztőséghez, hogy sziasztok, el kéne menni templomba, nem tesszük”.