M5: Volt-e rendszerváltás a kultúrában 1989-ben?

Az M5 csatorna Ez itt a kérdés című műsorának legújabb adásában a résztvevők arra keresték a választ, hogy vajon 1989 elhozta-e a rendszerváltozást a kultúrában. A beszélgetés folyamán természetesen nem pusztán ezt a témát vesézték ki: volt szó a besúgókról és a nyugati befolyásról is.

Milyen volt a rendszerváltozás éveiben?

Bíró Zoltán irodalomtörténész, az MDF első elnöke elmondta, hogy remélték: a rendszerváltozással a kulturális élet is felszabadul a rejtett cenzúra alól. „Ebből annyi lett, mint az egész rendszerváltásból” – fűzte hozzá. Molnár Tamás, az INCONNU művészcsoport alapító tagja úgy emlékezett vissza, hogy letisztultabb volt a kép akkoriban, mert úgy hitték: egy közös ellenségük van. Kifejtette, hogy permanens, pezsgő harcra készültek, de 1989 után befejezték, mert be kellett látniuk: beteljesedett a munkájuk, és elérték azt, hogy demokrácia legyen az országban.

György Péter esztéta, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója aképpen emlékezett vissza: nem látták, hogy jön a rendszerváltás. Hozzátette, hogy szerinte a felépített világ nem összeomlott, hanem szétesett.

Érezhető volt a nyugati befolyás

Bíró egyetértett Molnár Tamás korábbi megállapításával: érezhetőek voltak az időszakban a nyugati befolyási kísérletek. Például többen is – köztük Soros György – azt szerette volna, ha az SZDSZ és az MDF összeolvad.

Bíró Zoltán szerint a kultúra állapotáról '89-ben sokat mond az, hogy megjelent az első független folyóirat, a Hitel. A lap az első időszakban szenzációnak számított – ezt a tényt jól sugallja, hogy több tízezres példányszámban kelt el. Viszont később a lap hanyatlásnak indult, nem csak egy okból. „Rájöttünk valamennyien, hogy a szabadság nem jelent feltétlenül szabadságot, a pénz hiányában elkezdtünk pusztulni” – fejtette ki.

György Péter úgy gondolta, hogy bár érezhető volt a nyugati befolyásolás, de „nem az volt a döntő”. Szerinte viszont fontos kiemelni, hogy a rendszerváltás előtt az állam tartotta el a magaskultúrát – a piac viszont negatív módon változtatta meg ezt és „jött a kiábrándulás időszaka”.

Molnár Tamás kifejtette: az időszakban a budapesti élet ragyogott, és tartalmas színházi előadásoktól zsongott a város, és sorban nyíltak az egyetemi klubok.

Művészek és ügynökök a politikában

A műsorvezető felvetette a kérdést, hogy a művészeket felhasználták-e politikai pártok céljaik elérésében? Bíró szerint az MDF esetében főleg az irodalmárok vitték a főszerepét – de ez inkább az első ciklusra volt jellemző.

Molnár Tamás elmondta, hogy művészemberként neki elvei és ideái voltak és mindegyik párton lehetett látni – még az MDF-en is –, hogy tele volt ügynökkel, és ezért nem volt képes együttműködni.

Bíró szerint a pártokba befészkelődő ügynökök akadályozták azt, hogy legyen egy valódi rendszerváltozás és számonkérés. Elmondta: tulajdonképpen mindennapos volt az, hogy az előző rendszer emberei befolyásolni próbálták az új pártok működését. Ezeket a beépített embereket a kommunista párt vagy a titkosszolgálat küldte, és ott voltak azok a külföldiek is, akik a háttérből igazgatták ezeket a személyeket és egyéb szervezeteket.

Molnár Tamás elmondta, hogy a magyar gazdaság jól működő elemeit – például az élelmiszer-feldolgozást – tönkretették. Úgy vélte, hogy ez a Nyugat érdekében állt és megjegyezte: súlyos hatalmi harcok dúltak a háttérben. Végzetes hibának értékelte, hogy nem került nyilvánosságra a besúgók listája – szerinte ezt a mai napig egy „véres keresztként cipeljük a hátunkon”.

A művésztársadalom törésvonalai 

Arról is beszéltek, hogy a rendszerváltás előtti ellenzéki művészek közössége miért bomlott fel 1989-re, és korábbi harcostársak miért estek egymásnak.

Molnár ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy számára negatív tapasztalat volt azt látni külföldön, hogy a magyar emigráció mennyire megosztott. Úgy vélte: a művészek megtapasztalták Nyugaton, hogy igenis van tétje a művészetnek – és ők ezzel a tudattal is jöttek haza. Hozzátette: lehetséges volt az is, hogy ezek a művészek segítették a nyugati befolyásolást, jól tudták bomlasztani a diktatúrát.

Bíró Zoltán úgy látta, hogy az ellentétek nem csak úgy, hirtelen pattantak ki – hanem voltak előzményei, amelyeket akár a 19.század végéig is vissza lehet vezetni. A főleg nép-urbánus törésvonal nem csak a művészek között volt tapasztalható – tette hozzá – hanem a társadalomban is. Molnár úgy vélte, hogy az akkori és a jelenlegi magyar társadalom törésvonalainak nagyon mély, tragikus gyökerei vannak – bár olyan „egyszerű” okokat is érdemes számításba venni, mint a család és a baráti kapcsolatok, hiszen elsősorban ezek határozzák meg az ember gondolkodását.