Román mindennapok: be akart menni egy disznó a Lidlbe, de nem engedték be szegényt (VIDEÓ)

Pedig biztos nagyon éhes lehetett, ha már bevásárlásra adta a fejét.


Pedig biztos nagyon éhes lehetett, ha már bevásárlásra adta a fejét.


Következőképpen lesznek nyitva a nagy üzletláncok augusztus 20. miatt.


A hazai bolti forgalom érdemi részét a magyar szereplők bonyolították 2024-ben.


Pedig az árrés-szabályozás kiterjesztése csak május 19-től lesz érvényben.


Hatalmas pofont osztott ki a külföldi multinacionális vállatoknak a csúcsminiszter, de szóba kerültek a magyar nagyvállalkozók is.


Bekeményít a GVH.


Bár az építési és közlekedési miniszter az M30-as autópálya problémái miatt jelent meg a szikszói lakossági fórumon, komoly, a lakosságot érintő igazságtalanságok ellen emelte fel a szavát.


Nagy Márton szerint a kormány továbbra is azért küzd, hogy megvédje a családokat.


Az élelmiszerlánc több „teljes kiőrlésűként” hirdetett terméke sem felelt meg a követelményeknek.


Két terméket is visszahívott a népszerű kiskereskedelmi üzletlánc.


A bírósági döntés értelmében minden akadály elhárult a német cég előtt.


Az áruház azonnal tisztázta a helyzetet.


Veszélyben az idei karácsonyi szezon slágertermékére.


Nem állnak meg a határon a hazai termékek.


A Politico szerint kiakadtak a banánexportőrök.


A Lidl-nél is indul a karácsonyi szezon.


A vállalat mára körbebástyázta az országot és minden EU-tag szomszédunknál jelen van.


A lefelé vásárlás népszerűsége a padlóra küldött infláció ellenére töretlen.


A Világgazdaság szerint jól hangzott a hír, csak kár, hogy senki nem tud róla.


A MERE rendkívül nyomott árakkal dolgozik, de termékeiket dobozokból, raklapokból kínálják vevőiknek.
