„A magyarok lopják a történelmünket” – teljesen elgurult egy román férfi gyógyszere

Az illető eltávolított egy magyar zászlót Belgrádban, helyére pedig román trikolór szalagot helyezett.

Az illető eltávolított egy magyar zászlót Belgrádban, helyére pedig román trikolór szalagot helyezett.
A Gránit Alapkezelő által kezelt Gordiusz Magántőkealap adásvételi szerződést kötött a Skanska Commercial Development tulajdonában álló bukaresti Equilibrium 1 irodaházat tulajdonló román projekttársaság részvényeinek megvásárlására. A tranzakció lezárása és egyben az ingatlan átadása 2025 második negyedévében várható.
Vérfagyasztó jelenetek a szerb fővárosban – egy sofőr a tüntetők közé hajtott autójával.
Szombaton pedig tömegtüntetés lesz Belgrádban.
A verekedés mellett a a tüntetők tojással és festékkel dobálták meg a belgrádi képviselő-testület épületét.
„Közösen kell megdönteni Orbán rendszerét” – írta a DK elnöke.
Egyre türelmetlenebbek a sofőrök a már két hónapja tartó demonstráció miatt.
Hetek óta tartanak a tiltakozások.
Úgy látszik, Szerbiában továbbra sem lesz színes forradalom.
Ezzel a lépéssel Belgrád lesz az egyetlen olyan európai, félmillió lakosúnál nagyobb város, ahol teljesen ingyenes a tömegközlekedés.
A robbanást követően a koszovói illetékesek azonnal terrortámadásnak minősítették az esetet.
A magyar biztonság szempontjából Szerbia a legfontosabb ország.
Trump győzelmével várhatóan a nyugat-balkáni erővonalak is átalakulnak majd, ami Szerbia pozícióinak megerősödését jelentheti regionális értelemben.
Tíz híd található a túlzsúfolt szerb fővárosban, az egyiket lerombolják.
Olyan elképesztő „megegyezést” toltak Milosevics orra elé, amit nem lehetett elfogadni. Ébredjen fel mindenki!
Már csak pár hét, és megindul a vonatközlekedés Belgrád és Szabadka között.
A középdöntőkben szereplő minden magyar úszó bejutott a fináléba pénteken a belgrádi Európa-bajnokságon.
Holló Balázs, illetve a férfi és a női 4x200 méteres gyorsváltó is ezüstérmet nyert hétfőn a belgrádi úszó Európa-bajnokság nyitónapján.
Szabó Szebasztián és Kós Hubert is legyőzte a 24 éves úszót.
A 20 éves úszó bronzérmet nyert a belgrádi Európa-bajnokság 10 kilométeres versenyében.