Vandál tüntetők rongálták meg a pártszékházat Szerbiában
A szerb elnök kijelentette: „az erőszak a teljes gyengeség jele”, és megígérte, hogy „megbüntetik a garázdákat”.

Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a Mandiner tartalomszolgáltatása megszűnt, azon kizárólag korábban közzétett archív tartalmak érhetők el.
Aleksandar Vučić kijelentette, hogy az ország vezetése néhány napon belül meglepő döntéseket hoz, amelyeket határozott akciók követnek majd.

Kemény fellépést jelentett be a kormányellenes tiltakozókkal szemben Aleksandar Vucic szerb elnök vasárnap, ezzel reagálva a napok óta tartó, folyamatosan erőszakba torkolló tüntetésekre.
Ezt is ajánljuk a témában
A szerb elnök kijelentette: „az erőszak a teljes gyengeség jele”, és megígérte, hogy „megbüntetik a garázdákat”.

Mint mondta, az ország vezetése néhány napon belül meglepő döntéseket fog hozni, amelyeket határozott akció követ majd.

Ellen fogunk állni a külső nyomásnak, és győzni fogunk”
– húzta alá. Hozzátette, mindazokat, akik erőszakos cselekményeket követtek el, előállítják.
A szerb elnök szerint amennyiben nem lesznek határozottabb intézkedések az utcán folyó erőszakkal szemben, eljön a pillanat, amikor valakit megölnek.
Minden mást már megtettek, már csak az maradt, hogy elkezdjenek gyilkolni. Nem túlzok, mondom, napok kérdése, hogy ez megtörténjen. Szó szerint napok kérdése, hogy elkezdjenek a nyílt utcán gyilkolni”
– szögezte le.
Aleksandar Vucic azt követően hívott össze rendkívüli sajtótájékoztatót vasárnapra, hogy Belgrádban, Újvidéken és Valjevóban az utóbbi napokban egyre erőszakosabbá váltak a több mint kilenc hónapja tartó kormányellenes tüntetések, amelyeket az újvidéki pályaudvar tetejének részleges leszakadása váltott ki. A tiltakozók a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) tagjaival és szimpatizánsaival, valamint a rendőrökkel is összecsaptak, valamint az SNS pártirodáját is felgyújtották.
Az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője tavaly november 1-jén szakadt le 16 ember halálát okozva. Ezután országos tiltakozások kezdődtek, amelyek a mai napig tartanak.
A követelések között szerepelt a baleset felelőseinek felkutatása és felelősségre vonása mellett a vasútállomás felújítására vonatkozó dokumentumok nyilvánosságra hozatala, az elmúlt hónapokban a tüntetőkre támadók felelősségre vonása, a tiltakozások miatt őrizetbe vett diákok és tanárok szabadon engedése, valamint a felsőoktatásra szánt költségvetési keret 20 százalékos növelése. A kormány szerint már teljesültek a követelések, ezért a további tiltakozások indokolatlanok.
Az illetékes szervek 16 ember ellen emeltek vádat mulasztás és veszélyeztetés miatt, az újvidéki felsőügyészség pedig a felújítás során elkövetett esetleges korrupció gyanúja miatt indított nyomozást.
A vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021-2022-ben több hullámban újították fel, és a munka tavaly is folytatódott. Goran Vesic építésügyi miniszter tavaly júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható.
A miniszter azóta lemondott, de közölte, nem tartja magát felelősnek a tragédiáért. Felelősséget vállalt viszont Újvidék polgármestere és a miniszterelnök. Milan Djuric és Milos Vucevic január végén jelentette be lemondását. Az új miniszterelnököt és a kormányt április 16-án választotta meg a parlament.
(MTI)
Nyitókép forrása: Oleksandr GIMANOV / AFP