Itt vannak a részletek: kiderült, mennyiért utazhatunk a Budapest–Belgrád vasútvonalon

Elindult a teherforgalom a magyar és a szerb főváros között, amely márciustól személyszállítással is kibővül majd.


Elindult a teherforgalom a magyar és a szerb főváros között, amely márciustól személyszállítással is kibővül majd.


A Sírásók felgyújtották a stadiont.


Ezek voltak a hét legolvasottabb hírei!



Az RTL egy olyan kollégán keresztül hergel, aki nemrég még náluk szerepelt a képernyőn. Amíg Gáspár Evelin az RTL-nek dolgozott, addig nem volt a személyével problémája a csatornának.


A politikai botrány elsodorta a Trump-család nagyszabású tervét.


A tervek szerint a menetidő kevesebb mint három óra lenne a két főváros között.


Svédország szerint a szerb kormány nem hajlandó reformokat bevezetni a szólás- és sajtószabadság védelmének érdekében.


Egy férfit meglőttek, az elnök terrormerényletnek minősítette az esetet.


Fellélegezhet Zelenszkij.


Nagy Attila Tibor még a kulisszák mögé sem tudott bekukkantani.


A rendőrség tájékoztatása szerint az ismeretlen tettes három férfit és két nőt sebesített meg, az egyik nő állapota súlyos.


A beruházás kulcsfontosságú Magyarország számára.


Aleksandar Vučić kijelentette, hogy az ország vezetése néhány napon belül meglepő döntéseket hoz, amelyeket határozott akciók követnek majd.


Meg akarják buktatni Vučićot, de a rendőrség meg a támogatói nem hagyják.


A politikust eszméletlen állapotban szállították kórházba.


Erőszakba torkollottak a szombati tüntetések.



Belgrád 2022 óta több százezer tüzérségi lövedéket és több millió kézifegyver-lőszert adott el Ukrajnának közvetítő országokon keresztül.


Alekszandar Vucsics szerb elnökkel folytatott tárgyaláson megnevezték a következő nagy stratégiai célt is.
