A hekk, lángos, főtt kukorica triónak nyoma sem volt.
Ma este kiderül az egyetemre, főiskolára jelentkezők közül ki hová nyert felvételt és ezzel a lakásbérlési szezon is csúcsra jár majd.
Július elsejétől vége a mintegy egy éve meglévő kötelező akciózásnak az üzletekben. Vajon mivel jár mindez? Utánajártunk.
A szemét, mocskos, liberális, progresszív, egyéni üzemanyag-kereskedők.
Tévhit, hogy a könyvek miatt vágnak ki több fát.
Ugyanakkor más webshopokhoz képest a termékek jócskán túlárazottak.
Az elmúlt hetekben folyamatosan csökkent a benzin ára.
Nyugat-Európában az energiaárak valóban az egekbe szöktek.
Az építőiparra idén több kormányzati program is pozitív hatást gyakorol. A CSOK Plusz és a Falusi CSOK támogatásainak emelése mellett a múlt héten bejelentett 108 milliárd forintos Otthonfelújítási program a régebbi családi házak energetikai korszerűsítésén keresztül támaszt keresletet az építőiparban. A friss KSH-adatok egyelőre vegyes képet mutatnak, de éves szinten már bővült az építőipar.
A tavalyi évvel magunk mögött hagytuk az inflációt is, az árak csökkenése pedig – ha az eddigieknél lassabban is – az év elején is folytatódhat.
A foci Eb döntőjére egy prémiumjegy árából Budapesten egy nagyobb garzonlakást lehet venni.
Hosszútávon maradhatnak a jelenlegi élelmiszerárak, de azért jöhet még meglepetés a boltokban.
A fogyasztói árak 2023 decemberében átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak – tájékoztatott a KSH.
Franciaországnak az ötkarikás játékok idején 11,3 millió látogatóval kell elboldogulnia. Ennyi embernek kell szállás. Nem kell látnoknak lenni ahhoz, hogy ez még a turizmusra ily mértékben összpontosító országban is igen nehezen fog menni. A lakásbérleti díjak szó szerint a csillagokig emelkedtek.
Orbán Viktor kijelentését követően érdekes módon a benzin nagykereskedelmi ára már nem változik a héten.
A gazdaságfejlesztési miniszter szerint ennek is köszönhető, hogy a szankciós élelmiszerinflációt már kevesebb mint a felére vágták vissza.