Nagy Márton: Öldöklő küzdelem zajlik a kereskedelmi üzletek között

2023. szeptember 08. 11:37

A gazdaságfejlesztési miniszter szerint ennek is köszönhető, hogy a szankciós élelmiszerinflációt már kevesebb mint a felére vágták vissza.

2023. szeptember 08. 11:37

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tovább folytatódott a szankciós infláció visszaesése, augusztusban 16,4 százalékot ért el. A kormány intézkedéseinek köszönhetően ezzel már hét hónapja tart az árak trendszerű csökkenése, amelyhez a kötelező akciózás bevezetése, majd mértékének 10 százalékról 15 százalékra emelése, valamint az online árfigyelő is jelentősen hozzájárult – hangsúlyozta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a tárca pénteki közleményében.

A miniszter úgy fogalmazott,

jelentős mérföldkő, hogy az élelmiszerinfláció augusztusban 20 százalék alá, 19,5 százalékra süllyedt,

azaz a kormány intézkedései a szankciós élelmiszerinflációt a decemberi 44,8 százalékos csúcsához képest már kevesebb mint a felére vágták vissza. Mindez élénkítheti a keresletet, ezzel is segítve a fogyasztás ismételt bővülését.

Nagy Márton az adatok kapcsán kiemelte, hogy „a kormányzati intézkedések továbbra is hatékonyak,

folyamatosan szorítják le az árakat, a kereskedelmi üzletek között öldöklő a küzdelem.

Ugyanakkor az augusztusi inflációs eredmény közel 0,4 százalékponttal magasabb szintet ért el, mint azt a kormányzat várta, ezt pedig a magas üzemanyagárak okozták”.

A nehézségek

Az elmúlt időszakban jelentősen – a KSH adatai szerint júliushoz képest 8,2 százalékkal – emelkedett a járműüzemanyagok ára.

Az üzemanyagárak alakulása mögött nemzetközi és országspecifikus okok egyaránt meghúzódnak.

A nemzetközi folyamatok közül kiemelhető, hogy Oroszország és Szaúd-Arábia csökkentette termelését, míg az országspecifikus tényezők közül az orosz olaj Brenthez viszonyított árelőnyének csökkenése és a tranzitdíjak emelkedése a legmeghatározóbb.

Jelenleg a Mol a piaci átlag három és ötszörösét kénytelen kifizetni a szállításért

az ukrán és horvát vezetékhálózat tranzitdíjának növelése miatt – olvasható a közleményben. 

Nagy Márton hozzátette, hogy „mindennek ellenére sem került veszélybe, hogy év végéig a kormány egy számjegyűre csökkentse az inflációt, azonban arra az ismertetett okokból minden bizonnyal nem októberben kerül sor”.

(MTI)

***

Ezt is ajánljuk a témában

Így alakulhat az infláció 2023 második felében a magyar kormány tervei szerint

Decemberben hét százalékra eshet a mutató.

Nyitókép: MTI / Balogh Zoltán

Karácsonyi előfizetési akció

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik