Lángos, hekk, Balaton

„A Balaton soha nem volt olcsó, amióta véget ért a fenntarthatatlan államszocialista tervgazdaság, amelyben alacsonyan lehetett tartani az árakat, hiszen a hotelektől kezdve az éttermekbe szállított alapanyagokig minden államilag volt beárazva. 

Kádár elvtárséknak pedig fontos volt, hogy a nép ki se lásson a lángosból és a sörből, mert a végén még kiderül, hogy lufi az egész gazdaság.

Aztán jött a megátalkodott piaci lét, és hirtelen felszöktek az árak, hiszen a vállalkozó szemlélete az életben maradás és a profittermelés, utóbbiból pedig annyit szed össze, amennyit mi kifizetünk a termékéért. Ha el tudja adni a lángost ezer forint felett úgy, hogy az alapanyag és a helybérlet költsége ehhez képest bagatell, miért ne tegye? Micsoda szívjóságból kéne saját magával kiszúrnia?

És az igazság az, hogy a strandolók kifizetik ezeket az árakat. Nem tart senki pisztolyt a fejükhöz, hogy márpedig lángost vagy hekket kell enned. De nem is azért vesszük-esszük ezeket a víz partján, mert az éhségünket akarjuk csillapítani. Azt tudjuk úgy is, ahogy évtizedek óta tesszük: hűtőtáskákban lehurcolt étel-ital, piknikezés a szabadstrandon és a többi. Ugye, ha így számolna a jól értesült újságíró, akkor kiderülne, hogy egy négytagú családnak a Balatonon eltöltött nap nem 52 ezer, hanem legrosszabb esetben 15 ezer forintba kerül, ami fejenként nagyjából tíz euró.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay