Varázsolt a 17 éves csodatini, ráfért már Szoboszlaiékra ez a győzelem

2026. április 11. 18:26

A Liverpool 2–0-ra legyőzte otthon a Fulhamet az angol bajnokságban. Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést, amelyen a 17 éves Rio Ngumoha volt a hazaiak hőse.

2026. április 11. 18:26
null

A Liverpool a Fulhamet fogadta az angol bajnokság 32. fordulójában. A Vörösök magyar válogatott játékosai közül ezúttal csak Szoboszlai Dominik került be a kezdőcsapatba, míg Kerkez Milos a kispadon kezdte a találkozót. A Mersey-parti együttes a Premier League-ben legutóbb 2024 áprilisában verte meg a londoniakat, azóta három meccsen egy döntetlen és két vereség volt ellenük a mérlege.

A Liverpool a mérkőzést megelőzően a tabella ötödik helyén állt, ami még éppen Bajnokok Ligája-indulást ér, de ahhoz, hogy ezt a pozícióját a forduló végén is biztosan megőrizze, győznie kellett otthon a Fulham ellen, amely az ezt megelőző öt bajnokijából hármat megnyert. A két csapat januári meccsén 2–2-es döntetlen született, úgy, hogy a Mersey-parti együttes a 94. percben szerezte a második gólját, de a hazaiaknak volt válaszuk, és a 97. percben pontot mentettek.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról

Valami nagyon nem stimmel: ezért beszél mindenki még mindig Orbán Viktorról
Tovább a cikkhezchevron

Ezt is ajánljuk a témában

Ahogy arról fentebb már esett szó, a Liverpool magyarjai közül ezúttal csak Szoboszlai került be a kezdő tizenegybe. Kerkez helyett a nyáron távozó Andy Robertson kezdett a védelem bal oldalán. A támadósorban ott volt a 17 éves Rio Ngumoha, illetve Mohamed Szalah, aki a Paris Saint-Germain ellen 2–0-ra elveszített Bajnokok Ligája-negyeddöntő első meccsén egy percet sem játszott.

A Vörösök a Mamardasvili – Frimpong, Konaté, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai, Jones – Szalah, Wirtz, Ngumoha – Gakpo tizeneggyel kezdték a mérkőzést.

Így kezdtek Szoboszlaiék a Fulham ellen

 

A mérkőzés első tíz percében a Liverpool birtokolta többet a labdát, de kapura lövést ekkor még nem jegyezhettünk fel. A hazaiak a 13. percben alakították ki az első ígéretes helyzetüket, ám Szalah közeli lövésére Bernd Leno szépen leért. Az első negyedóra végén a Liverpool kapuja mögötti szektorok előtt a szurkolók végiggyalogoltak egy transzparenssel, amelyen a növekvő jegyárak ellen tüntettek. A 17. percben tizenegyest reklamáltak a hazaiak, de a játékvezetői csapat úgy ítélte meg, hogy Oscar Bobb nem szabálytalankodott a már ekkor is igen aktív Ngumohával szemben. A 20. percben Cody Gakpo lövése nagyjából egy méterrel elzúgott a jobb kapufa mellett. A 22. percben a Liverpool megint eljutott a Fulham kapujának közvetlen előteréig, Szalah került helyzetbe, aki hét méterről lőtt is, de elakadt az egyik védőben a labda.

A 32. percben a londoni együttes is kialakított egy helyzetet, Bobb lőtt kapura, de Mamardasvili balra vetődve védett. Egy perccel később a Premier League mostani kiírásában már 16 kanadai pontot jegyző Harry Wilson csavart kapura, a labda a háló tetején landolt. A 36. percben aztán egy gyönyörű góllal megszerezte a vezetést a Liverpool! Wirtz passzolta ki a labdát a bal szélre Ngumohának, aki belépett vele a tizenhatoson belülre, egy az egyben megtáncoltatta Castagne-t, majd parádésan elcsavarta a labdát a bal alsó sarokba. 1–0

Ngumoha 17 évesen és 225 naposan a Liverpool történetének legfiatalabb gólszerzőjévé vált Premier League-meccsen az Anfielden.

 

A 39. percben Wirtz vállalkozott lövésre, de jócskán fölé zúgott a labda – Szoboszlai mindenesetre bátorító jelleggel megveregette a hátát a kísérlete után. A 40. percben megduplázta előnyét a hazai csapat! Megint Ngumoha kavargatott a bal oldalon, a középre emelt labdáját Gakpo szépen lekapta a levegőből, majd Mohamed Szalah elé készített, aki körülbelül 13 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot. 2–0

Mohamed Szalah takarásból csavart a jobb alsó sarokba (Fotó: ANDY BUCHANAN / AFP)

Az első félidő végén Curtis Jonest kellett ápolni, Ryan Gravenberch már becserélésre készen állt az oldalvonal mellett, de az angol középpályás ekkor még folytatni tudta a játékot. A játékrész kulcsfigurája egyértelműen Rio Ngumoha volt, aki a bajnokságban az első gólját jegyezte az Anfielden, és a Vörösök második találatában is szerepet játszott. Nem volt benne a meccsben, hogy a Fulham feltámadhatna.

 

A szünetben Arne Slot egyet cserélt: Jones helyére Gravenberch érkezett a második félidőre, melynek elején Gakpo szerezhetett volna gólt, de a holland támadó befejezésébe hiba csúszott. A 63. percben a vendégek jobb oldali szöglete után Rodrigo Muniz öt méterről egyedül fejelhetett, ám a labda az egyik liverpooli védő lábáról a kapu fölé perdült. A 67. percben Szoboszlai nagyot mentett a saját tizenhatosán belül, nem először a mérkőzés folyamán.

A második félidő közepén kettőt cserélt a Liverpool: 

  • lement Wirtz, Frimpong és Ngumoha, 
  • beállt Mac Allister, Isak és Joe Gomez.

A 76. percben Szoboszlai szögletből kapura csavart, de Leno kiöklözte a labdát. Ezt követően Szalah előtt adódott két lövőhelyzet is, az elsőnél rosszul találta el a labdát, majd a második, sokkal élesebb szögből leadott kísérleténél az egyik védő blokkolt. A 78. percben kis híján szépített a Fulham, a szünetben becserélt Emile Smith Rowe csak centikkel helyezett a bal kapufa mellé.

Szoboszlai nagy mentése – nem ez volt az egyetlen a meccs folyamán (Fotó: ANDY BUCHANAN / AFP)

A 89. percben Szalah helyére a 2007-es születésű Trey Nyonit cserélte be Arne Slot. Az utolsó negyedórában a Fulham próbálkozott többet, a Liverpool inkább a kontráiban és a gyors támadóiban bízott, de újabb találat már nem született. Szoboszlai végigjátszotta a mérkőzést, Kerkez nem állt be. A Vörösök a magabiztos győzelmükkel megszakították a hárommeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatukat, s ezzel megszilárdították a negyedik helyüket a táblázaton.

PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Liverpool–Fulham 2–0 (Ngumoha 36., Szalah 40.)

Nyitókép: ANDY BUCHANAN / AFP

A mérkőzés összefoglalója


***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!