Hihetetlen sztori látott napvilágot: öt évig figyelték Szoboszlait, a szurkolók börtönt kérnek

2026. március 21. 06:16

A Liverpool nagy riválisánál, a jelenlegi Premier League-éllovas londoniaknál öt éven át árgus szemekkel figyelték válogatottunk csapatkapitányát – hogy végül történelmien pocsék döntést hozzanak. Szoboszlai Dominik helyett végül egy brazilra esett az Arsenal választása. A Mandiner Sport heti legolvasottabb hírei egy helyen.

2026. március 21. 06:16
null

Igor Tudor villámgyorsan adaptálódott a Tottenhamhez és a klubtradíciókhoz: a mindössze nyolc hónap után kirúgott Thomas Frank ideiglenes utódja első négy meccsét kivétel nélkül elbukta a kiesés ellen küzdő londoni labdarúgócsapat kispadján, ezeken 5–14-es gólkülönbséget és egy jó eséllyel tönkretett játékoskarriert tud még felmutatni. Ráadásul a hétvégén a pálya szélén is akkorát égett, hogy a fél internet rajta röhögött. A horvát tréner a Liverpool elleni bajnoki előtt a Vörösök mesterét, Arne Slotot szerette volna megtréfálni egy száz éve is szakállasnak számító viccel, ám a háttal álló kopaszról csakhamar kiderült, hogy ő nem Slot, hanem Tudor saját csapatmenedzsere, Allan Dixon... A felismerés kínos pillanatai után a Spurs edzője jobb híján eloldalgott megkeresni az igazi Slotot, akivel már inkább meg sem kísérelte megismételni a mozdulatsort. A mérkőzés Szoboszlai Dominik újabb szabadrúgásgólja ellenére 1–1-re végződött, ami viszont a Tottenham formáját elnézve a 'Poolra nézve nagyon komoly kritika...

Igor Tudor Arne Slot Szoboszlai
Lehet, hogy Igor Tudor csak ilyen homályosan látta Szoboszlaiék szakvezetőjét, Arne Slotot... / Fotó: AFP/Darren Staples

A PL-történelem egyik legrosszabb döntése: Szoboszlai helyett Willian...

Szoboszlai Dominik mostanra végképp a Liverpool egyik, ha nem a legmeghatározóbb játékosává vált, ám a héten kiderült, alakulhatott volna másképpen is a magyar világsztár pályafutása. A hiteles amerikai CBS Sports ugyanis kedden arról számolt be, hogy 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti

Győzelemre áll Orbán Brüsszelben, ráadásul a Bizottságot nem csak Ukrajna sürgeti
Tovább a cikkhezchevron

az Arsenal korábban öt éven át figyelte Szoboszlait, mielőtt a Mersey partjára szerződött, a felderítői hálózat javasolta is a megvásárlását, és a játékost is érdekelte a lehetőség.

Ám a londoni klub akkori sportigazgatója, a brazil Edu Gaspar végül alaposan mellélőtt: az időközben magát a világ egyik legjobb középpályásává és szabadrúgásspecialistájává kinövő Szoboszlai helyett a Chelsea-től ingyen távozó honfitársát, Williant vitte az Arsenalhoz, aki aztán finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűződő reményeket, egy idény után haza is menekült Brazíliába. 

Több sem kellett a dühös Ágyús-drukkereknek, amint ez a sztori kitudódott, tömegesen küldték el melegebb éghajlatra, egyesek pedig még le is csukatnák az azóta a Nottingham igazgatójaként is megbukó Edut

– akivel kapcsolatban éppen a napokban írták meg, hogy a Forest idei szenvedése miatt ott is megrendült a bizalom vele szemben, a kirúgás szélén áll, már be sem teheti a lábát a klub edzőközpontjába...

Ezt is ajánljuk a témában

Nem egy mérkőzést néztek?

Valahol belegondolni is hajmeresztő, ez a mostani, a Premier League-et domináló és a Bajnokok Ligája alapszakaszát is megnyerő Arsenal mire lehetne képes egy Szoboszlai Dominikkel a középpályáján,

ám minekutána ezt a fent említett Edunak „köszönhetően” valószínűleg sosem tudjuk meg, válogatottunk csapatkapitánya inkább a Premier League-címvédő Liverpoolban brillírozik hétről hétre. Ellentétben csapatával, amely a mostani idényben csak árnyéka a tavalyi bajnoknak. Nem túlzás, a jelenlegi 'Poolt Szoboszlai sokszor egymaga cipeli a hátán, és néha már ő sem tud csodát csinálni, így például a hétvégi, Tottenham elleni döntetlen során sem. A klubikon Robbie Fowlertől legalábbis megkapta a magáét a magyar klasszis, amiért a mérkőzés utáni frusztrált interjújában azt találta mondani, hogy a Liverpool végig kontroll alatt tartotta a találkozót. A kiváló excsatár szerint ugyanis ez köszönőviszonyban sem volt a valósággal: 

Hallottam Szoboszlai Dominik szavait arról, hogy a Liverpool irányította a meccset. Akkor én biztosan egy másik mérkőzést néztem, mert nem hinném, hogy a Liverpool egyáltalán bármit is kontrollált volna.”

Fowler a meccskép (de főleg a második félidő) alapján a döntetlent teljesen igazságosnak nevezte, ezzel együtt az eredményt és a Vörösök játékát egyaránt roppant csalódást keltőnek értékelte. Majd odaszúrt még egyet Szoboszlainak: 

A védők megakadályozhatják a vereséget, mérkőzést nyerni viszont a megfelelően irányított középpályával lehet – és a Liverpoolnak egyszer sem volt ilyen kontrollja a meccsen.”

Nagyon halkan jegyezzük meg, hogy csapata egyetlen találatát így is Szoboszlai szerezte, hogy aztán a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján ugyancsak ő indítsa meg a gólgyártást a Galatasaray elleni kiütés során...

Kerkez még Szoboszlait is túlszárnyalta?

A Liverpool ugyanis a BL-odavágó egygólos, isztambuli kudarca után az Anfielden már nem bízta a véletlenre, végül sima 4–0-s sikerrel jutott a legjobb nyolc közé. És bár ezúttal is Szoboszlait választották meg a mérkőzés legjobbjának, a Vörösök szurkolóit még jobban fellelkesítette Kerkez Milos teljesítménye, aki sokak szerint még klub- és honfitársa teljesítményét is túlszárnyalta szerda este! 

Lenyűgöző este volt ez Szoboszlai számára, aki ebben az idényben a Liverpool legjobb játékosa, de Kerkez Milos most kiemelkedett a mezőnyből. Lassan indult be az anfieldi karrierje, de ebben a naptári évben megtalálta a ritmust”

írták róla, megjegyezve, azzal, hogy nem Cody Gakpo szerepelt a bal szélen, hanem a sokat középre húzódó Florian Wirtz, Kerkeznek is több területe nyílt, ami jól állt neki. Emellett a mértékadó Sofascore-nál is ő volt a mezőny egyik legjobbja 7.6-os értékelésével, hat „védelmi hozzájárulással”, egy kulcspasszal és egy pontos beadással. Kerkez tehát ebben a rendszerben lubickolt, és láthatóan feloldódott végre a Livepoolban – remélhetőleg most már végleg. 

SALLAI Roland; KERKEZ Milos
A két magyar válogatott klasszis, Sallai Roland és Kerkez Milos ezúttal egymás ellen – mindkettejüket dicsérték a külföldi szaklapok / Fotó: MTI/AP/Jon Super

A Mandiner alternatív nemzeti tizenegye

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden kihirdette 25 fős keretét, a névsorban újoncok, nagy visszatérők, valamint meglepő és kevésbé meglepő kimaradók egyaránt vannak. Utóbbiakból állítottunk össze egy alternatív nemzeti tizenegyet, amely a következőképpen néz ki:

A Mandiner válogatottja a kimaradó játékosokból

Dibusz Dénes (47-szeres válogatott) – Mocsi Attila (3), Szalai Attila (53), Szalai Gábor (1) – Gera Dániel (4), Csongvai Áron (2), Nikitscher Tamás (9), Nagy Zsolt (35) – Gruber Zsombor (3), Gazdag Dániel (30), Csoboth Kevin (19)

Az „igazi” magyar válogatott március 28-án, szombaton Szlovéniát (57.), három nappal később pedig Görögországot (46.) fogadja a Puskás Arénában. Júniusban a Finnország elleni hazai és a Kazahsztán elleni idegenbeli mérkőzés vár a mieinkre, majd ősszel jön a Nemzetek Ligája-sorozat új kiírása, melynek B-divíziójában 

  • Ukrajnával, 
  • Georgiával 
  • és Észak-Írországgal 

szerepelnek azonos csoportban Szoboszlai Dominikék.

Ezt is ajánljuk a témában

DIBUSZ Dénes
A hosszú kihagyás után visszatérő Dibusz Dénes a Fradi El-kerete után Marco Rossi válogatott névsorából is kimaradt / Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

* * *

Ezt is ajánljuk a témában

 

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv

Nyert Orbán Brüsszelben, tömegek a Fidesz országjárásán, hibák a Tiszánál – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!