Genk–FTC: 17 éves csodatini, dél-korai hős – ők várnak a Fradira az Európa-ligában

2025. október 02. 05:45

A Ferencvárosi TC csütörtök este lejátssza első idegenbeli mérkőzését a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában. A Plzen ellen ikszelő Fradi a Genk otthonába látogat, a belgák győzelemmel rajtoltak.

2025. október 02. 05:45
null

Mint ismert, a Ferencváros hazai pályán emberhátrányban, egy utolsó pillanatban szerzett góllal mentett meg egy pontot a cseh Viktoria Plzen ellen. A Genk meccsén is volt egy piros lap, ott a skót Rangers játékosát állították ki a 41. percben, így a belga együttes több mint egy félidőn át emberelőnyben játszhatott. Akár már az első játékrészben megszerezhette volna a vezetést, de a hosszabbítás hetedik percében O Hjon Gju büntetőt hibázott. A szünet után viszont már betalált a csatár, az 55. percben ziccerből volt eredményes, később pedig még egy lesgólt is szerzett, amelyet nem adott meg a játékvezető. A Genk tehát egy idegenbeli győzelemmel kezdett egy olyan csapat ellen, amellyel majd még idehaza a Fradi is találkozik a hatodik fordulóban.

Nagy volt az öröm a Genk gólja után
Nagy volt az öröm a Genk gólja után (Fotó: Andy Buchanan/AFP)

Botrányos meccsel hangolt a Genk

A Genk a mostani idényben már 11 tétmérkőzést játszott, ezeken öt győzelem, két döntetlen és négy vereség a mérlege. Ami viszont fontosabb, hogy a legutóbbi kettőt megnyerte, idegenben és mindkettőt úgy, hogy sokáig emberelőnyben játszott (a múlt hétvégén a bajnokságban az 54. percben állítottak ki egy hazai játékost).

A St. Truiden otthonában rendezett találkozó elég botrányosra sikerült, ugyanis a 88. percben, 1–1-es állásnál a Genk-szurkolók mindenféle pirotechnikai eszközöket dobálták a pályára, aminek következtében a játékvezető félbeszakította a mérkőzést. A játék végül 15 percet állt.

Ezt is ajánljuk a témában

Nemcsak a vendégdrukkerek rendbontása miatt szolgáltatott beszédtémát a rangadó. A Genk egy öngóllal már a 4. percben hátrányba került, aztán a 23.-ban a második gólt is megkapta, csak hogy a játékvezető a VAR jelzése után egy szabálytalanság miatt érvénytelenítette azt.

Aztán az 54. percben a bíró súlyos szabálytalanságért kiszórt egy hazai játékost. Ezt is mutatjuk!

A jelenet kapcsán eszünkbe juthat a Ferencváros előző El-mérkőzése, amelyen a 15. percben a Plzen játékosát, Rafiu Durosinmit egy nagyon hasonló belépőért nem állította ki a játékvezető, majd a nigériai játékos egy perccel később vezetést szerzett a cseh együttesnek.

Ezt is ajánljuk a témában

Visszatérve a Genk vasárnapi meccsére, a gárda végül a 95. percben kihasználta az emberelőnyét, O Hjon Gju szerezte a győztes gólt. A 24 éves dél-koreai válogatott támadó egyébként csereként állt be, és 17 perc alatt döntötte el a mérkőzést. A csapat elmúlt két találkozóján tehát ő volt a főszereplő, és úgy szerzett két gólt, hogy csupán 97 percet töltött a pályán. Az idényt tekintve 11 tétmérkőzésen négy gólnál és egy gólpassznál jár. A becsült értéke a Transfermarkt szerint október 1-jén 3,5 millió euróról hatmillióra nőtt.

Összehasonlítás

A Genket a belga bajnokságban a középmezőnyben találjuk, eddigi négy hazai bajnokijából csak egyet tudott megnyerni, a legutóbbi kettőn pedig kikapott. A Transfermarkt becslése szerint a keretének összértéke – amely október 1-jén csaknem 10 millióval tovább nőtt – 144,6 millió euró, míg a Ferencvárosé 44,18 millió euró.

Összesen öt játékosuk ér több mint tíz milliót, a legértékesebb a 23 milliójával a görög Konsztantinosz Karecasz, aki hátsérüléséből visszatérve a Rangers ellen egy percet, a hétvégén pedig bő negyedórát kapott. Neki egyébként októberre hárommillió euróval nőtt az értéke. Ezzel szemben a Ferencvárosnál az a Mohammed Abu Fani foglalja el az első helyet, aki „csupán” 4,5 millió eurót ér.

A Genk legértékesebb játékosai

  • Konsztantinosz Karecasz (17 éves, görög, támadó középpályás): 23 millió euró
  • Zakaria el-Ouahdi (23 éves, marokkói-belga, jobbhátvéd): 15 millió euró
  • Matte Smets (21 éves, belga, középhátvéd): 13 millió euró
  • Bryan Heynen (28 éves, belga, középső középpályás): 11 millió euró
  • Jarne Steuckers (23 éves, belga, jobbszélső-támadó): 11 millió euró

 

A Genk útja az Európa-ligába

A Genk – amely az elmúlt idényben nem volt európai kuparésztvevő – az előző kiírásban úgy zárt a bajnokság harmadik helyén, hogy a 30 meccsből álló alapszakaszt kilencpontos előnnyel megnyerte. A rájátszásban visszaesett a csapat teljesítménye (volt egy hét mérkőzésből álló nyeretlenségi szériája, amelyen egy döntetlen mellett hat vereséget számlált), így végül csak bronzérmes lett, amivel az Európa-liga selejtezőjébe kvalifikálta magát. Ott aztán egy kört kellett teljesítenie a ligaszakaszhoz, amelyet könnyedén is vett: a lengyel Lech Poznan 5–1-es idegenbeli legyőzése után a hazai visszavágón is vezetett, de végül 2–1-re kikapott.

Győztes rangadóval hangolt a Fradi

Az FTC az ETO FC vendégeként nyert a múlt hétvégén, ráadásul gólt sem kapott (0–2). A Qarabag elleni hazai, 1–3-as vereség óta veretlenek, hat tétmérkőzésen négy győzelem és két döntetlen a mérleg – ebben benne van a Szarvaskend elleni 15–0 is.

Ezt is ajánljuk a témában

Minden sorozatot figyelembe véve a Fradi legutóbb februárban szenvedett idegenbeli vereséget, akkor az Európa-liga rájátszásában a Plzen 3–0-ra nyert, és ezzel az eredménnyel továbbjutott.

A Ferencváros és a Genk egyébként nem is olyan régen már megküzdött egymással: mint írtuk, a belga csapat az előző idényben nem volt nemzetközi kupainduló, viszont az azt megelőző kiírásban egy csoportban szerepelt az FTC-vel az Európa-konferencialigában. Mindkét összecsapásuk döntetlennel zárult, Belgiumban 0–0-ra végeztek. A magyar csapat végül a Fiorentina mögött a második lett, és így továbbjutott, míg az egy ponttal kevesebbet szerző Genk búcsúzott a sorozattól.

A Fradi talán most is kiegyezne egy iksszel, főleg, ha abból indulunk ki, hogy a fogadóirodáknál a hazaiak számítanak az esélyesebbnek, hiszen nagyjából 1,74-es szorzó van rájuk, míg a vendégekre 4,6.

A Fradi későbbi ellenfelei

  • 3. forduló: Salzburg (idegenben)
  • 4. forduló: Ludogorec (otthon)
  • 5. forduló: Fenerbahce (idegenben)
  • 6. forduló: Rangers (otthon)
  • 7. forduló: Panathinaikosz (otthon)
  • 8. forduló: Nottingham Forest (idegenben)

Érdemes közben fél szemmel figyelni a Ferencváros következő ellenfeleinek szereplését a sorozatban. A 93. percben gólt kapó, és így vereséggel rajtoló Salzburg a Lyon vendége lesz, tehát ismét kemény mérkőzés vár rá. Aztán ott van még a Fradi következő hazai ellenfele, a jól ismert Ludogorec, amely az első fordulóban a Malmö vendégeként győzött, és most a Betist fogadja. Íme, a teljes program!

Ezt is ajánljuk a témában

Labdarúgó Európa-liga, alapszakasz
2. forduló, csütörtöki játéknap
18.45: Roma (olasz)–Lille (francia)
18.45: Fenerbahce (török)–Nice (francia)
18.45: Viktoria Plzen (cseh)–Malmö (svéd)
18.45: Celtic (skót)–Braga (portugál)
18.45: Ludogorec (bolgár)–Betis (spanyol)
18.45: FCSB (román)–Young Boys (svájci)
18.45: Bologna (olasz)–Freiburg (német)
18.45: Panathinaikosz (görög)–Go Ahead Eagles (holland)
18.45: Brann Bergen (norvég)–Utrecht (holland)
21.00: Genk (belga)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)
21.00: Porto (portugál)–Crvena zvezda (szerb)
21.00: Feyenoord (holland)–Aston Villa (angol)
21.00: Olympique Lyon (francia)–Salzburg (osztrák)
21.00: Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Dinamo Zagreb (horvát), Topolya
21.00: Basel (svájci)–VfB Stuttgart (német)
21.00: Nottingham Forest (angol)–Midtjylland (dán)
21.00: Sturm Graz (osztrák)–Rangers (skót)
21.00: Celta Vigo (spanyol)–PAOK (görög)

Fotó: Andy Buchanan/AFP

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!