Győztes csapat ellen jön a folytatás – így teljesítettek a Fradi ellenfelei a nyitányon

A Salzburg egy utolsó pillanatos góllal kapott ki.

A belga csapat előző meccsét a szurkolók viselkedése miatt félbe kellett szakítani. A Genk most közleményt adott ki.
A Ferencváros csütörtökön a Genk vendége lesz a labdarúgó Európa-liga-alapszakasz 2. fordulójában. A belga csapat a meccs előtt közleményt adott ki.
A Genk egy balhés mérkőzéssel a háta mögött érkezik a mérkőzésre, hiszen az idegenbeli megnyert limburgi derbin a szurkolói a hajrában tűzijátékokat és füstbombákat hajigáltak a pályára. A játékvezető 15 perc erejéig félbe is szakította a meccset.
„A KRC Genk egy összetartó klub, amely mindenki számára meleg és biztonságos futballélményt kínál, a kemény magunktól kezdve a gyermekes családokig. Vasárnap ez az élmény néhány egyén viselkedése miatt semmissé vált. Amikor a családok és a gyermekek félelemmel ülnek a stadionban, akkor egy vörös vonalat lépnek át. A KRC Genk ezért határozottan elítéli ezt a viselkedést” – idézte a Csakfoci a közleményt.
Csütörtökön, az Európa-liga első hazai mérkőzésén a Ferencváros ellen, szurkolóinkkal együtt újra meg akarjuk mutatni, hogy mit is képvisel a KRC Genk: biztonságos és barátságos futballélményt fiataloknak és időseknek egyaránt”
– tette hozzá a Genk.
A belga VP szerint a történtek időzítése különösen szerencsétlen. A Genk legutóbbi hazai nemzetközi főtáblás meccsét ugyanis szintén a Fradi ellen vívta, 2023 októberében gól nélküli döntetlen lett a találkozó vége, amely után súlyos büntetést kapott: 20 ezer eurót kellett befizetnie, ráadásul kilátásba helyezték, hogy a következő szabályszegés esetén a stadion egy részét le kell zárnia a klubnak.
Ebből kifolyólag, ha csütörtökön ismét balhé lesz, akkor legközelebb a Betis ellen biztosan nem lehet majd telt ház a csapat stadionjában. Ehhez még az is hozzájön, hogy a Genk éppen egy UEFA-tesztprojektben vesz részt, amelynek köszönhetően az állószektorait nem kellett átalakítania az El-meccsekre – minden bizonnyal ez a kedvezmény is elúszna, ha a nemzetközi szövetségnek büntetnie kell. Az Európai Labdarúgó-szövetség egyébként automatikusan 25 ezer eurós büntetést ró ki egy klubra, ha annak a meccsét félbe kell szakítania – írja a csakfoci.hu.
A Genk–Ferencváros mérkőzést csütörtökön 21 órakor rendezik, a meccset az M4 Sport élőben közvetíti.
Ezt is ajánljuk a témában
A Salzburg egy utolsó pillanatos góllal kapott ki.
Fotó: Andy Buchanan/AFP