Az elmúlt időszakban országos tiltakozások söpörtek végig Iránon, miközben a gazdasági, politikai és társadalmi feszültségek látványosan elmélyültek. Egy elemzés szerint Irán most először teljesíti szinte maradéktalanul azokat a feltételeket, amelyek a történelemben rendszerint sikeres forradalmakhoz vezettek.
A The Atlantic átfogó elemzése arra a kérdésre keresi a választ, vajon Irán politikai rendszere valóban az összeomlás szélére sodródott-e. A szerzők szerint a rezsimek bukása ritkán egyetlen esemény következménye, sokkal inkább több, egymást erősítő válságtényező végzetes találkozása vezet el a fordulóponthoz. Az iszlám ország esetében ez az állapot most alakulhatott ki.
A cikk szerint az első és legszembetűnőbb tényező a súlyos gazdasági krízis. Az iráni valuta az elmúlt évben több mint
A szerzők hangsúlyozzák, hogy a pénzromlás mára nem pusztán gazdasági mutató, hanem a társadalmi kilátástalanság napi jelzőszáma lett. A gazdasági összeomlás különlegessége, hogy nem korlátozódik az alsóbb társadalmi rétegekre. A bazári kereskedők, a középosztály és a vagyonosabb rétegek is egyaránt megérzik a válság hatásait. A The Atlantic szerint Irán lakossága az elmúlt évtizedekben példátlan elszigeteltségben élt a globális pénzügyi rendszertől, miközben az államot korrupció, rossz kormányzás és folyamatos agyelszívás gyengítette.
Az elemzés kiemeli, hogy a fiatalok tömeges munkanélküliséggel és alulfoglalkoztatottsággal szembesülnek, míg az idősebb generációk nyugdíjalapjai nagyrészt fizetésképtelenek.
A megújított nemzetközi szankciók és az olaj világpiaci árának csökkenése miatt Teherán kénytelen olaját jelentős kedvezménnyel Kínának értékesíteni. Eközben az áramkimaradások és a vízkorlátozások a mindennapok részévé váltak.
Ezt is ajánljuk a témában
Tizennegyedik napja tartanak az Iránt megrázó kormányellenes tüntetések, amelyek már több mint száz városra terjedtek ki. A hatóságok internet- és telefonleállással válaszoltak, miközben Donald Trump nyíltan megfenyegette az iráni vezetést, Ali Hamenei pedig külföldi beavatkozással vádolja a tiltakozókat.
A The Atlantic szerint a második kulcsfeltétel, az elit elidegenedése szintén egyre nyilvánvalóbb. Az 1979-es forradalom idején még széles ideológiai koalícióként működő rendszer mára gyakorlatilag egyszemélyes hatalommá zsugorodott Ali Hámenei körül. A korábbi politikai vezetők vagy teljes hallgatásra kényszerültek, vagy háttérbe szorultak.
Az elemzés szerint a rendszer évtizedeken át tartó „negatív kiválasztódása” – vagyis a lojalitás előnyben részesítése a szakértelemmel szemben – kiüresítette az államigazgatást.
A korábban stabil adminisztratív hátteret biztosító technokrata réteg elveszítette befolyását és hitét a rendszerben, miközben vagyonát felemészti az infláció. A szerzők párhuzamot vonnak a Szovjetunió 1980-as évekbeli állapotával, hangsúlyozva, hogy az ország ideológiai meggyőződése is elhalványult. Egy teheráni politológus szerint:
Kezdetben a rezsim 80 százalékban ideológusokból és 20 százalékban sarlatánokból állt. Ma ennek az ellenkezője igaz.
A hagyományosan a rendszer támaszának számító bazári kereskedők is eltávolodtak a hatalomtól. A Forradalmi Gárda gazdasági térnyerése kiszorította őket, miközben az állam egyre inkább egy „versengő maffiák gyűjteményére” emlékeztet. Ugyanakkor a biztonsági apparátus továbbra is egységes, és ez eddig megakadályozta a rezsim bukását.
A harmadik feltételként a cikk a széles társadalmi ellenzéki koalíció kialakulását említi. Az elmúlt évtized tiltakozásai során munkások, nők, etnikai kisebbségek és kereskedők egyaránt az utcára vonultak. Bár ezek a csoportok ritkán hangolták össze akcióikat, az igazságtalanság érzése közös nevezővé vált.
A The Atlantic szerint a rendszer erkölcsi képmutatása különösen erős indulatokat vált ki. Miközben a hatalom a vallási normák szigorú betartását kényszeríti ki, vezetőinek családtagjai és gyermekei nyugati országokban élnek fényűző életet. Egy tüntetésen elhangzott jelszó szerint:
Gyermekeik Kanadában vannak, a mieink a börtönben.
A negyedik feltétel egy közös narratíva megjelenése. Iránban a pániszlám ideológia helyét egyre inkább egy korrigáló nacionalizmus veszi át. A korábbi állami jelszavakat olyan skandálások váltják fel, mint „Éljen Irán”, illetve „Nem Gázára, nem Libanonra, az életem csak Iránért”.
A lakosság jelentős része egy normális életre vágyik, amely mentes az állam mindent átszövő kontrolljától.
Az elemzés kitér Reza Pahlavi szerepére is, aki az 1979-ben megbuktatott sah fiaként, az egykori iráni koronahercegként él száműzetésben, és onnan próbálja összefogni az ellenzéket. Bár vezetői ambíciói és a monarchia jövője vitákat váltanak ki, a szerzők szerint a forradalmak gyakran nem részletes programokra, hanem erős érzelmi ígéretekre épülnek.
Az utolsó és döntő tényező a nemzetközi környezet. A The Atlantic szerint Irán Észak-Korea után az egyik leginkább elszigetelt ország a világon.
Regionális szövetségesei meggyengültek vagy eltűntek, miközben a rezsim katonailag és gazdaságilag is sebezhetővé vált.
A cikk emlékeztet arra, hogy Donald Trump amerikai elnök korábban figyelmeztette a teheráni vezetést: amennyiben a hatalom tömeges vérengzést hajt végre, az Egyesült Államok kész válaszlépéseket tenni. A szerzők szerint a gazdasági összeomlás és a katonai sebezhetőség együtt azt az üzenetet közvetíti az iráni társadalom felé, hogy az állam már nem képes alapvető funkcióit ellátni.
Ezt is ajánljuk a témában
A belső zavargások külpolitikai következményekkel is járhatnak.
A The Atlantic végkövetkeztetése szerint, amikor az öt feltétel – gazdasági válság, elitmegosztottság, társadalmi düh, közös narratíva és kedvezőtlen nemzetközi környezet – egyszerre teljesül, a megszokott rendfenntartó mechanizmusok nem működnek. Az országot „zombi rezsimként” írják le, amelyet már csak az erőszak tart életben, de ez legfeljebb késlelteti, nem akadályozza meg az elkerülhetetlen összeomlást.
Nyitókép: CARLOS JASSO / AFP
A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.
Ezek voltak vasárnap a Mandiner legolvasottabb hírei.
Az amerikai elnök nem finomkodott: az Air Force One fedélzetén jelentette be, hogy Teherán átlépi a vörös vonalat, és válaszul „elsöprő erőre” számíthat.
A belső zavargások külpolitikai következményekkel is járhatnak.
Az amerikai elnök alkura szólította fel a kommunista vezetést.
Tóth Máté szerint az Egyesült Államok már akkor is geostratégiai előnybe került, ha egyetlen hordó nyersanyagot sem termelnének ki a dél-amerikai országban.
Megrázó részletek derültek ki arról, hogyan vetnek be afrikai toborzottakat, akiket hamis ígéretekkel csapnak be.
Von Däniken szerint a találkozás évezredekkel ezelőtt megtörtént, de nem mi bukkantunk rájuk, hanem ők ránk.
A problémákat nem takargatni kell, épp ellenkezőleg. Fontos, hogy transzparensen beszéljünk róluk, de a hangnem sokat számít: az egészségügy az egymás iránti tiszteletre épül. Kőnig Róbert írása.
