Pattanásig feszült a hangulat Amerikában: hamarosan több ezer katonával fognak farkasszemet nézni a tüntetők

„Texas nem fogja tolerálni azt a törvényen kívüli helyzetet, amelyet Los Angelesben láttunk” – mondta Texas kormányzója.

„Texas nem fogja tolerálni azt a törvényen kívüli helyzetet, amelyet Los Angelesben láttunk” – mondta Texas kormányzója.
A Fehér Ház azt hiszi, ő osztja a lapokat – kezdődik az elemzés.
Gavin Newsom már 2028-ra gyúr.
„A Nemzeti Gárda bevetése veszélyes eszkaláció, amelynek célja, hogy káoszt idézzen elő” – fogalmazott a demokraták 2024-es elnökjelöltje.
Donald Trump bevetette a Nemzeti Gárdát az erőszakos tüntetők ellen, az állam demokrata vezetői kiakadtak.
Nem maradtak el a baloldali zavarágsok Franciaországban május elsején sem.
A sereget a zavargások, bűnözés és migránsok ellen mozgósítaná.
A politikus egy londoni migráció párti tüntetésen mondta ezt.
A fasiszta persze fasiszta, annak minden ürügy, és az is igaz, hogy ez a balhé gyanúsan a Labour Party választási győzelmét kíséri.
A brit kormány a célkeresztjére tűzte a közösségi platformokat, az azokon szerintük akadály nélkül terjedő uszítás miatt. Elon Musk, az X tulajdonosa harcra készül.
Az ukránellenes tevékenységéről ismert csoport tagjait őrizetbe vették.
A tüntetők kövekkel, palackokkal és petárdákkal dobáltak meg a rendőröket.