Ezért veszíthetnek a magyar gazdák is a Mercosur-megállapodással

Az Oeconomus elemzésében arra is rámutatott, hogy mely réteget és szektort érintené a legrosszabbul a vitatott megállapodás.

Dömötör Csaba felhívta arra a figyelmet, hogy miközben Magyar Péter azzal szórakozik, hogy internetes domaineket foglal le, szponzorai épp gallyra vágják az európai gazdaságot”.

„Mennyire lehet komolyan venni egy ilyen miniszterelnök-jelöltet?” – tette fel a kérdést közösségi oldalán Dömötör Csaba. A Fidesz EP-képviselője gondolatai mellé Magyar Péter egyik hétfői fényképét mellékelte, melyen a Tisza Párt elnöke politikustól meglepő pózben látható.
Dömötör bejegyzésében felhívta arra a figyelmet, hogy miközben Magyar Péter azzal szórakozik, hogy internetes domaineket foglal le, szponzorai, támogatói és jelölői épp gallyra vágják az európai gazdaságot. Ezzel vélhetően a Mercosur-megállapodásra utalt.

Majd azzal folytatta, hogy míg Magyar „azt tartja legfontosabb dolgának, hogy internetes honlapcímeket hajkurásszon, a saját pártjához tartozó Ursula von der Leyen épp megnyitja az uniós piacokat a dél-amerikai óriásgazdaságok előtt. Az erről szóló szerződést az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is aláírná” – ismertette a borús jövőképet a fideszes politikus.
Ezt is ajánljuk a témában

Az Oeconomus elemzésében arra is rámutatott, hogy mely réteget és szektort érintené a legrosszabbul a vitatott megállapodás.

Az EP-képviselő arra is emlékeztetett, hogy amikor erről vitát rendeznek az Európai Parlamentben (Magyar Péter munkahelyén), ő sohasem áll ki a gazdákért, „be sem teszi a lábát az ülésekre. Ehelyett – ha épp nem internetes domainekkel foglalkozik – elkészítteti magáról az ezredik beállított pózolós képet”.
Dömötör Csaba gondolatait azzal zárta, hogy
Weber úr és Ursula asszony pont ilyen bábról álmodtak”.
A honlap-bejegyzéseket rá bízzák, minden mást majd szépen intéznek helyette”.
„A kormányzásuk is pont ilyen lenne” – zárta posztját a fideszes EP-képviselő.
Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala