„A Cegeka Arénában történtek után folytatódnia kellett volna a feltámadásnak, de ehelyett a kételyek új erőre kaptak. Mert ha a Genk az első 35 perc domináns játékát képtelen gólra váltani, akkor saját magát lövi lábon” – jegyezte meg.
A Genk üres kézzel és rossz szájízzel távozik: egy félidőn át dominált, de nem tudott ezzel a helyzettel élni – ezért pedig brutálisan megbüntették.”
Összességében a belga lapok nagyon csalódottan értékeltek, mert úgy érezték, ebben a meccsben sokkal több volt, annak ellenére is, hogy a Fradi a második félidő elején kihagyott egy büntetőt. A Genk két győztes meccs után úgy tűnt, elkapta a fonalat, de most ismét kikapott. Az első fordulóban aratott idegenbeli győzelme után nem sikerült hazai pályán a „kötelezőt” rátennie, ráadásul a többi belga csapat is kikapott Európában, így még nagyobb a szomorúság. Arról nem is beszélve, hogy az egyik legjobb játékosukat a válla miatt kórházba kellett szállítani.