Újabb győri szenzáció: Bolla Bendegúz Rapid Wienjét is elintézte otthon az ETO!

Gavric duplájával 2–1-re nyert a magyar csapat.

A Rapid-szurkolók kiborultak az ETO győzelme után, de hisznek a főtáblára jutásban.
Ahogyan arról beszámoltunk, az ETO FC hazai pályán 2–1-re legyőzte az osztrák Rapid Wient a labdarúgó Konferencia-liga 4., utolsó selejtezőfordulójának első felvonásán. A mérkőzés után a teljesség igénye nélkül megnéztük, hogy mit ír az osztrák sportsajtó, és hogyan vélekedett a két csapat szurkolótábora.
Ezt is ajánljuk a témában
Gavric duplájával 2–1-re nyert a magyar csapat.
A bécsi Kurier így összegez a címben:
1–2 – a Rapid elszenvedte idénybeli első vereségét Győrben”
És valóban, a bécsi együttes ezt megelőzően nyolc tétmeccset játszott az idényben, öt győzelem és három döntetlen volt a mérlege.
A portál azzal folytatta, hogy a Rapid dominált, de a júliusban kinevezett Peter Stöger alatt először kikapott. A cikk szerint több helyzete volt az osztrákoknak, ezért elkerülhető lett volna, hogy hátrányból várják a visszavágót. A szerző szóba hozta a szokatlan körülményeket, így a pálya állapotát, a lezárt lelátórészt és a kapu mögötti hotelt. Majd megemlítette, hogy a stadion a mérkőzés előtt sokáig csendes volt, de aztán a vendégek rákezdtek egy dalra, ami a Ferencvárossal kapcsolatos barátságukról szólt, és ez felébresztette az ETO-szurkolókat is.
A tudósításban az állt, hogy a hazaiak az első félidőben csak a specialitásukból, vagyis a pontrúgásokból tudtak veszélyeztetni. A vendégek egyenlítésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az régóta érett már, majd a győriek hatékonyságát emelte ki.
Az ORF Sport is azzal kezdte, hogy a csütörtöki volt a Rapid első veresége az idényben, és megemlítette, hogy egy korábbi Stöger-játékos, vagyis Zseljko Gavric repítette az ETO-t a győzelembe.
A cikk a vezetőedzőt és vendégek gólszerzőjét, Nikolaus Wurmbrandot is idézte. Előbbi úgy látta, elkerülhető vereség volt, míg utóbbi szerint a pálya állapota miatt nem tudtak jól futballozni, de erre mégsem foghatják a rossz eredményt, és úgy érzi, jó esélyük van a párharc megfordítására.
A laola1.at így értékelt: „Stöger első veresége! A Rapid Wien vereséget szenvedett Győrben.” A duplázó Gavric itt is említésre került, hangsúlyozva, hogy a Rapid számára ez egy keserű vereség volt.
A portál egy másik cikkében a szerző felhívta arra a figyelmet, hogy Stöger a Sturm Gratz és a Dundee United elleni idegenbeli találkozó után ismét „szerencsésen nyúlt bele a meccsbe”. Wurmbrand a szünetben állt be, és a 61. percben kiegyenlített.
Érdekesség, hogy Peter Stöger az elmúlt három idegenbeli tétmérkőzésen mindig cserélt kettőt a szünetben, és az újonnan pályára lépő játékosok közül az egyikük mindig betalált.
Ezt is ajánljuk a témában
Az osztrák csapat magyar válogatott játékosa mérgesen nyilatkozott.
A heute.at azzal nyitott, hogy Stöger első veresége után a kiesés szélére került a Rapid, márpedig az európai kupabúcsú következtében sok millió eurónyi bevételtől esne el a bécsi klub. Szóba került a gombás fertőzés miatt rossz minőségű pálya, és hogy az osztrák csapat mumusa, Gavric remekelt rajta, két gólt is szerzett.
A portál több cikkben is foglalkozott a meccsel, az egyikben arról írt, hogy a vendégdrukkerek hogyan szurkoltak a kapu mögött lévő hotel ablakaiból és az erkélyéről. Mivel csak 500 bécsi szurkoló lehetett a stadionban, számos szimpatizáns a hotelből buzdította kedvenceit. „Ez egy nagyon klassz sztori” – nyilatkozta erről Stöger. Egy másik cikk pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy Gavric korábban, még a Ferencvárosi TC-ben Peter Stöger játékosa volt.
A Rapid réme az európai kupában magától Stögertől tanult”
– írják a címben, majd később hozzátették, hogy ez a játékos sok milliós veszteséget okozhat a Rapidnak azzal, ha a gárda elhasal a főtábla kapujában.
Végezetül az osztrák Kicker azt írta, hogy Gavric kétszer is sokkolta a Rapidot, aki a szünet után egy villámgyors találatot, majd egy zseniális gólt is jegyzett, és így most egyedül az ETO lehet elégedett.
Ezt is ajánljuk a témában
Megmutatjuk Gavrics győztes találatát!
A Rapid drukkerei így kommentálták az összecsapást a klub közösségi oldalán.
Az egyikük szerint az első 15 percben gyengék voltak, de utána irányították a játékot. Úgy véli, a játékvezető a második félidőben minden szabálytalanságot elnézett a magyaroknak, miközben ők az öltözőben ragadtak, és nem volt szerencséjük.
„Mindenki tisztán láthatta, hogy a jobb csapat kapott ki” – tette hozzá.
A másik így látta:
„Először bosszankodom ebben az idényben. Hogyan lehet kikapni egy ennyire rossz csapattól? Nem értem. A kapusuk borzalmas volt.”
„Ez egy annyira kínos teljesítmény volt. Szinte nulla játék. Nem tudom, mi folyik itt, de valami miatt meccsről meccsre rosszabbak vagyunk.”
„Már megint ostoba gólokat kaptunk egy korlátozott képességű ellenféltől, és már megint nem tudtunk mit kezdeni egy mélyen védekező riválissal. Stöger az újabb olyan edző, aki nem tudja, hogyan kellene az ilyen együttesek ellen játszani.”
„Hogyan lehet így kikapni? Miért nehezítjük meg mindig a saját dolgunkat? Még mindig megcsinálhatjuk, de ez nagyon kínos.”
„Majd Bécsben rendes füvön és nem ilyen kutyaparkon három–nullára nyerünk.”
„A kapusuk béna, még sem tudtak többször túljárni az eszén. Nem értem, miért kell mindig a kapuig cipelni a labdát vagy magas labdákkal próbálkozni.”
„Az osztrák csapatok sajnos egyszerűen nevetséges teljesítményt nyújtanak az európai kupaporondon.”
„Hiányzott az energia, főleg az első félidőben, de még megfordíthatjuk. Egy ilyen csapat ellen sokkal könnyebben is mehetne.”
„Hihetetlen, hogy kikaptunk, miközben ennyire gyenge kapusuk van. Le vagyok döbbenve.”
Az ETO-szurkolók így értékeltek:
„Elképesztő, hogy feljut egy csapat a másodosztályból, és most nem ott tartunk, hogy közben újra kiesik vagy gyengén teljesít (mint oly sok újonc), hanem szinte szökőévente szenved vereséget, és még stílusa is van! Borbély abszolút modern focit játszat, és ehhez remekül gyúrta össze a rendelkezésére álló keretet. A Győrnél nyilván bőven vannak erősebb állományú csapatok Európában, de ez mit sem számít: van hit, küzdés, taktika! Akármi is lesz a visszavágón, Borbély mester már letette a névjegyét!”
„Három meccs itthon a Konferencia-ligában, és ebből három győzelem. Ez már magában szenzációs.”
„Felejthetetlen este volt, és rég nem látott hangulat – ilyen szurkolótábor előtt nem is születhetett más eredmény! Egészen félelmetes belegondolni, hová jutottunk azok után, hogy bő egy évvel ezelőtt még Ajkán játszottunk a feljutásért!”
„Van küzdés, van csapat, van edző, van szurkolótábor! Hajrá, ETO!”
„Nehéz visszavágó lesz, de ennek a csapatnak nincs lehetetlen!”
„Csinger Márk akkorát játszott ma, hogy egész Bécsig ezt beszélik.”
Labdarúgó Konferencia-liga, 4. selejtezőforduló, első mérkőzés
ETO FC–Rapid Wien (osztrák) 2–1 (0–0)
ETO: Petrás – Vladoiu, Csinger, Krpics (Abrahamsson, 56.), Stefulj – Vitális, Anton – Gavric (Huszár 89.), Ouro (Tóth R. 80.), Bumba (Piscsur 89.) – Benbuali. Vezetőedző: Borbély Balázs
Rapid: Hedl – Bolla, Cvetkovics, Raux-Yao, Horn – Schaub (Wurmbrand, a szünetben) , Grgic (Seidl, 71.), Amane, Dahl (Radulovics, 83.) – Kara (Mbuyi, a szünetben), Antiste. Vezetőedző: Peter Ströger
Gólszerző: Gavrics (46., 82.), ill. Wurmbrand (61.)
A visszavágót jövő csütörtökön, Bécsben rendezik. A párharc győztese a Konferencia-liga főtáblájára kerül.
Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA