Hozzászoktak az ingyenpénzhez, nem szeretnének többé dolgozni: tízezrek sorsa kérdéses, kitolódott a válság az Egyesült Királyságban

A gazdaság rég berobbant, de még nem tudják, mihez kezdjenek magukkal

Jasmin Waite tavaly március óta kényszerszabadságon van, és most elkeseredetten keresi a jövőjét, írja a Manchester Evening News helyi lap. Jasmin egy failsworth-i cég utazási ügynökeként dolgozik az utazási iparban – egy olyan ágazatban, amely már több ezer munkahelyet veszített el és amelyet a világjárvány az egyik legsúlyosabban érintett.

Jasmin egyike annak a 68200 embernek Greater Manchesterben, akik augusztusban is kényszerpihenőn voltak (ez angolul a furlough, amit fordíthatunk eltávnak is, lényege pedig az, hogy a munkavállaló feladat nélkül marad, átmenetileg gyakorlatilag elbocsátják).

És mivel a munkáltatóknak szeptemberben illetve mostanában kell meghozniuk a nehéz döntéseket arról, hogy megengedhetik-e maguknak a dolgozók további foglalkoztatását, a becslések szerint rövid távon

„Eleinte újdonság volt, mindenki szabadnapos volt, és mindenki megkapta a fizetését” – ismerte el Jasmin a lapnak, hogy kezdetben semmi probléma nem mutatkozott. De amint az ember barátai elkezdenek visszatérni a munkába (mivel közben a legtöbb iparág talpraállt), a kényszerpihenőn lévők mindinkább feszültté válnak.

Jasmin, aki lakáshitelt is törleszt, szintén nehéz helyzetbe került a lap szerint, hiszen a korábbi munkáját valószínűleg nem tudja folytatni,

Szerinte a kormány részéről nem fogták fel, hogy ha a bértámogatás véget ér, akkor mindenkit elbocsátanak majd a cégek.

A helyi, regionális kereskedelmi kamara szerint bár 12 ezer embert bocsáthatnak el a cégek Manchester régiójában, 30 ezer üres álláshely található jelenleg a térségben.

Régóta dübörög a gazdaság, de még mindig fizetnek a semmittevésért

Érdemes említést tennünk arról, hogy olyan hiány van kamionsofőrökből, hogy háborús helyzetet idéző módon a katonaság segítette egy ideig a benzinkutak feltöltését az Egyesült Királyságban.

Sunak szerint a kormány tervezi, hogy valamilyen módon összekapcsolja az elbocsátott munkavállalókat a rengeteg üres álláshellyel, illetve szerinte

Hogy a feszültséget csökkentse, a brit kormány beígért egy 500 millió fontos, munkapiaci visszatérést segítő programot. Susannah Streeter, a Hargreaves Lansdown elemzője szerint viszont az várható, hogy nagy eltérés lesz a munkapiacra kerülő emberek készségei és tapasztalata, illetve a nyitott álláshelyek által megfogalmazott elvárások között.

A kormányszóvivő szerint ugyanakkor a munkapiaci politikák jól működnek, egymillió üres álláshely van, a megélhetési költségek támogatásának emelése eleve csak átmeneti intézkedés volt (utóbbi egy extra heti 20 fontos kifizetést jelentett).

hogy megállják a helyüket a jövő munkapiacán.

És valóban, a januári 495500 főről augusztusra 161900-ra csökkent a kényszerpihenőn lévők száma a régióban. Országosan egyébként 1,6 millió ember kényszerült átmeneti pihenőre július végi adatok szerint, de még szeptemberben is egymillióan lehetnek becslések alapján.

A programban ragadt dolgozók (vagy kvázi-munkanélküliek) helyzetét most majd tovább nehezíti a kormányzati támogatások leépítése mellett a brit energiaválság is, amit még a Brexit is fokoz, együttes hatásként növekvő inflációhoz vezetve.

Mint azt Barbara Keeley képviselő elmondta, bár sokan jól jártak az állami pénzzel, de ettől még kopogtat az energiaválság, az elszabaduló rezsi, a növekvő infláció, miközben a kormány elkezdi a megélhetési költségeket az alacsony jövedelműek körében támogató programját (Universal Credit) is visszavágni.

A cégek tehát örülnek, hogy a bértámogatásnak köszönhetően túléltek, de most, hogy a válság a múlté és a kormányzati lélegeztetőgépet lekapcsolják, ismét elkezdtek aggódni és az emberek elbocsátásán gondolkodnak. Megítélésünk szerint feltehetőleg nem ez volt a program célja. A Stephensons jogi cég partnere ugyanis arról számolt be, hogy

Számos elemző és a brit jegybank is azt várja, hogy átmenetileg megugrik a munkanélküliség az országban. Sőt, az egyébként a programot dicsérő Resolution Foundation agytröszt is emelkedést vár. Az OECD szerint 2021 év végére a 6 százalékot is meghaladhatja a brit munkanélküliség.

a lehetőségek száma most rekordszintre nőtt, a munkaerőhiány pedig lassítja a kilábalást. A pénzügyminiszter mindenesetre elmondása szerint rendkívül büszke a programra, amit szerinte itt az ideje lezárni (a kormány amellett érvel, hogy ma kétmillióval több munkanélküli lenne a bértámogatás nélkül), miközben egyes cégek további támogatásokat követelnek. 

A Guardian megfogalmazása szerint a kényszerpihenő alatt egyesek új érdeklődési kört, mások új életstílust, vagy akár új munkahelyet találtak. Mások mentális problémákkal küzdöttek, elveszett az identitásuk és értelmetlennek érezték létezésüket. 

Konzervatív politikus: élvezték az emberek a fizetett szabadságot

A kormányzati tanácsadó és korábbi konzervatív miniszter, Andrea Leadsom ostorozta a brit bértámogatási programot. A politikust sokat bírálták, miután azt mondta, hogy a szabadságolások egyesek számára nagyszerűek voltak.

A volt gazdasági miniszter még júniusban figyelmeztetett, hogy az Egyesült Királyság gazdasági fellendülése veszélyben van, mivel a cégek alig tudják meggyőzni az embereket, hogy visszatérjenek az irodákba.

A volt miniszter úgy véli, hogy egyesek nem szívesen térnek vissza a munkába, mert élvezték a szabadságolásokat, míg mások rettegtek attól, hogy visszamenjenek az irodába. 

A konzervatív képviselő szerint a dél-northamptonshire-i választókerületében több vállalkozásnak nehézséget okoz rávenni dolgozóit a visszatérésre, mert

Leadsom a BBC rádió Any Questions című műsorában nyilatkozta, hogy sokan kimondottan élvezték az ingyenpénzt, kertészkedtek, minden nap sétáltak, és többé nem is szeretnének dolgozni, esetleg részmunkaidőben, vagy idő előtt nyugdíjaznák magukat. 

Kifejezte, hogy ha nem tudják a gazdaságot talpra állítani, akkor nem tudják elkezdeni kifizetni azt a hatalmas számlát, ami a lezárások során keletkezett.

Szakértők szerint hiába van sok üres álláshely, a szabadságról visszatérők alig tudják betölteni az állásokat, így nem sikerülhet enyhíteni a munkaerőhiányt. Sem az átképzés, sem a tömeges átköltözés a fellendülő térségekbe nem valószínű és nem megoldható rövid idő alatt.

A CBI lobbicsoport igazgatója, Tony Danker szerint aggasztó, hogy a kormány a bértámogatás befejezésétől a munkapiac helyreállását várja, ez valóban alaptalan remény. Szerinte uniós dolgozókra, kormányzati beruházásokra, képzésekre és magasabb bérekre lenne szükség.

Sikeresen elnyújtották a válságot

Magyarországon is működött ágazati bértámogatási program a leginkább rászoruló szektorok számára, ahol a bérek 50 százalékát lehetett megkapni támogatásként, ezt azonban már nyáron kivezette a kormányzat. 

márpedig a kezdetben átmenetinek szánt támogatás könnyedén válhat politikai ígérgetések tárgyává, lényegében ingyenpénzzé alakulva. 

A brit gazdaságban a bértámogatási program egyrészt konzerválja az egyensúlytalanságokat: másfél évnyi időre mentesíti a munkavállalókat a készségek fejlesztésének, vagy a munkakeresésnek a tényleges nyomása alól, kiemelve azokat a normális munkapiaci mechanizmusokból egy védett burokba.

Ráadásul a kényszerpihenőnek szigorú szabályai vannak, ugyanis tilos a munkáltató számára munkát végezni, még azt sem lehet megkövetelni a dolgozótól, hogy a levelezését figyelje, de megbeszélésekre sem lehet behívni rendszeresen.

Másrészt, a modell téves reményeket táplál és téves helyzetértékelést okoz: az otthon maradó dolgozó elszakadhat az információktól. Mentális energiáját pedig megterheli a stressz: amiatt izgatott hosszú hónapokon át, hogy vajon van-e még munkája, mert nagyon is jól érzi, hogy nem természetes és fenntartható a passzivitásért munkabért kapni. Sokan beragadnak a keresű, de kényelmesnek tekinthető csapdahelyzetbe és bár érzik, hogy az időszak lejártával hivatalosan is megszűnik a munkájuk, kivárják a másfél évet.

Ebből következik, hogy

Látható, hogy miközben épp sosem látott (ám sajnos nem problémamentes) gazdasági felpattanás zajlik az Egyesült Királyságban, a program kivezetése egy jelentős, új, makrogazdasági sokkot hív elő.

Emellett rosszul alkalmazva a program már nem átment egy-egy szektort a jövőbe, hanem akár

A program erőforrásokat visz: időbe, költségvetési pénzbe, vállalkozói erőfeszítésbe és munkavállalói küzdelmekbe kerül. Ha mindezzel a közös – állami, vállalati és egyéni – erőfeszítéssel annyit ér el, hogy később kerüljön bajba a munkavállaló és a cég, akkor ezért nem feltétlenül érte meg lekötni ezen erőforrásokat, illetve ezeket a tanulás szolgálatába is lehetett volna állítani.

Látszólag ugyanaz a program, de teljesen más filozófia

A brit bértámogatási program szabályait megvizsgálva kiderül, hogy

Ennek furcsa logikája az, hogy a kormányzat azért ad pénzt, mert a cégnél probléma adódott, nincs megrendelés, nincsenek feladatok, a vállalat tetszhalott állapotban van. De ha a munkavállaló a cég számára munkát végez, akkor a döntéshozók szerint már nem is indokolt a bértámogatás, mert az annak a jele, hogy van megrendelés. Egy negyvenes éveiben járó online tartalomgyártó történetéből az derült ki, hogy egyes brit cégek a dolgozóikat papíron kényszerszabadságra küldték, de valójában továbbra is megkövetelték a normál munkamenetet, így lényegében csalás történt.

Ezzel a magyar modell a cégeket erősítette anélkül, hogy működésüket kívánta volna egy válsághelyzetben szabályozni. A feltétel csupán annyi volt, hogy a cég fizesse ki a bért és ne bocsássa el a dolgozót. Miközben a brit modellben átmenetileg épp az elbocsátás volt a feltétel, pontosabban az, hogy ne tudjon dolgozni a munkavállaló. Ez furcsa munkapiaci státuszt eredményezett, amit valójában egy kvázi-munkanélküliségi helyzetnek nevezhetünk: a munkapiac kozmetikázásának.

A brit kormányzat a járványhelyzet elejéről szeptemberig 66 milliárd fontot költött el bértámogatásra, ami a válságkezelési költések ötödét jelentette. Felmérések szerint júliusban a résztvevők csupán fele volt az, aki valamennyit dolgozott is. 

Valójában a kérdéses brit rendszer nem is klasszikus bértámogatás, amely munkához kapcsolódik, mint a magyar esetben, hanem állásmegtartási támogatás.

Ennek ellenére a hazai sajtóban is sokszor tévesen bértámogatásnak nevezték a brit rendszert, pedig az csak annyit valósított meg, hogy amennyiben egy cég el akarta bocsátani munkavállalóit és már haza is küldte őket, akkor a kormány lépett be segélyezőként azért cserébe, hogy az elbocsátott emberek hivatalosan azért még munkaviszonyban maradhassanak.

„Európa-szerte bértámogatásokkal segít az állam, Magyarország kivétel” – írta az Euronews portálon Pálfi Rita 2020 áprilisában. A valóság egyrészt ennek ellentéte volt: míg külföldön bértámogatásnak nevezett munkapiaci machinációkat is bevetett egy-egy kormány, addig épp hazánk valósított meg tényleges bértámogatási programot. Ráadásul sikeresebben, mint a legnagyobb költekezők, hiszen a hazai munkanélküliség a bértámogatási program után is alacsonyabb, mint a brit érték, amely várhatóan csak felfelé fog kúszni a következő hónapokban.

Nem okosan, inkább csak sokat költöttek volna

Eközben számos hazai közgazdász azt a téves nézetet képviselte 2020 tavasza óta, miszerint a válságkezelés sikere egyenesen arányos az elköltött költségvetési pénz nagyságával, a magyar gazdaságpolitika pedig szűkmarkú, ha nem úgy és annyit költ, mint egyes nyugati gazdaságok. Mára kiderült, hogy a munkaalapú társadalom megőrzését célzó, beruházásélénkítésre építő politika rendkívül sikeres volt, a magyar beruházási ráta az uniós rekorderek közé tartozik.

Bod Péter Ákos ugyanakkor e politikát már annak kezdeti időszakában is igyekezett hitelteleníteni. Mint mondta: a kabinet láthatóan azt az utat választotta, hogy megpróbálta olcsó hitellel elárasztani a gazdaságot, mert úgy gondolták, hogy az ezekből megvalósuló beruházások majd lendületet adnak majd a GDP-nek is, de ha nincs megoldás a válságra, akkor a bizonytalanság is nő. Márpedig ha bizonytalanság van, akkor hiába van rengeteg pénz olcsó hitel formájában, ha egy cég nem lát maga előtt növekedési lehetőséget, akkor nem fog hitelt felvenni, mert nem mer beruházni sem. Ma már látszik, hogy mindegyiket meg merték tenni a hazai vállalatok.

(Címlap: MTI/EPA/Neil Hall)