Hatalmas bejelentés: több száz vállalkozás jut állami támogatáshoz

A programban összesen 50 milliárd forintot adnak vissza nem térítendő támogatás formájában a kis- és középvállalatok beruházásaira.

A programban összesen 50 milliárd forintot adnak vissza nem térítendő támogatás formájában a kis- és középvállalatok beruházásaira.
Cseh László egy podcastban osztotta meg a hallgatókkal, hogy a visszavonulása óta mivel telnek a napjai.
Hétfőn ülésezett az Országházban a Gazdasági Bizottság, ahol egyhangú döntés született az ügyben.
Több mint 800 ezer érintettről beszélhetünk.
Az is kiderült, melyik pályaudvar volt a legnépszerűbb a pályázók között.
A nehéz esztendők után idén új erőre kaphat a magyar gazdaság, és az életszínvonal ismét dinamikusan emelkedhet.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter videóüzenetében hangsúlyozta, a magyar kormány azért dolgozik, a gazdaság jobban teljesítsen, így a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni.
A Demján Sándor Program 8+1 intézkedést tartalmaz, amelyek elérhetők a program hivatalos oldalán.
Nyitnak a karácsonyi vásárok: ezekre érdemes figyelni
Válogatottunk csapatkapitányának pénzügyi kilátásai cseppet sem borúsak. Megnéztük, milyen cégei és bevétele van még Szoboszlai Dominiknek.
Nagy Márton legújabb javaslata kiverte a biztosítékot a vállalkozásoknál, de nem utasítják el.
A LinkedIn Nagy-Britanniában végzett felmérése többek között arra is rámutatott, hogy bizonyos készségek többet nyomnak a latba, mint az oklevelek.
Az új mozgósítási törvény újabb gyomros Ukrajna gyengélkedő gazdaságának.
A Mandinernek szólalt meg először Molnár Miklós, akit Magyar Péter nagybátyja és édesapja megkárosított. Molnár a lapnak megerősítette azt is, hogy Magyar Péter pont úgy bánt volt feleségével, ahogyan ő arról beszámolt korábban.
Ezt támaszthatják alá a cégbírósági adatok is, melyeket a Magyar Nemzet közölt.
Aki szeretne, még csatlakozhat is az egykori tévéshez a jövőben.
Pár éve már kaptak egy 200 millió forintos pénzbírságot.
Tizenháromból tizenkét tippje is bejött.