A magyar történelem egyik csodabogara nem gyűlölte a magyarokat, modernizált, de „felvilágosult fanatizmusával” és kompromisszumra való képtelenségével maga ellen hangolta országai lakosságát.
Napra pontosan 285 éve, 1741. március 13-án született II. József osztrák császár, magyar király – alias a „kalapos király” –, a magyar történelem egyik legkülönösebb figurája. Kortársai és az utókor is ellentmondásosan ítéli meg uralkodását.
Tőről metszett társadalommérnök volt, aki az úgynevezett felvilágosodás tanainak a hatása alá került:
kiválóan kitalálta, mit hogyan kellene tenni, hogy az állam működése megfelelő és igazságos legyen, és mindez kiválóan mutatott a papíron – de nem a gyakorlatban.
A tervezőasztalon született nagypolitika sosem működött a történelemben, és úgy tűnik, nem is fog működni soha.
József a felvilágosult abszolutizmus ideológiájával a lelkében lépett trónra (1780-1790), vagyis a birodalmában csakis az ő akarata számított, ugyanakkor saját magát az állam szolgájának tekintette.
Végül tömegek fordultak ellene,
azok, akiket rendeletekkel próbált saját – sokszor nagyon is előremutató, de a valósággal nem összeegyeztethető – elképzelései szerint irányítgatni.
A csecsemő József anyukája,
Mária Terézia karján robbant be a nagypolitikába,
aki a magyar rendektől ily módon kért támogatást a háborúihoz – megkapta.
Életrajzírói szerint önfejű gyerek volt, nem hallgatott a tanáraira, később is inkább autodidakta módon művelődött, ami az önmaga fölötti intellektuális kontroll hiányához vezetett. A szórakozás untatta,
magányosan töltötte idejét.
Kétszer nősült, két lánya született, de trónra kerülése előtt mind a gyerekei, mind a feleségei meghaltak.
Nagyon korán magáévá tette a felvilágosult abszolutizmus gondolatait, „az emberek üdvéért munkálkodó koronás fő eszményét”, de sokáig kellett várnia: közel negyven évesen örökölte meg anyja hatalmát, és egyszerre akart megvalósítani mindent, ami a fejében létezett.
Ezt is ajánljuk a témában
Abszolutista egyeduralkodó vagy konzervatív reformer? Pozitív irányba billen a mérleg nyelve Mária Terézia megítélésében egy új történelmi kötetben. A szerkesztőt kérdeztük 18. századi uralkodónk örökségéről!
József 1780-ban
a saját elhatározásából mondott le a koronázásról és az eskütételről,
mivel jogilag ezzel a ravasz húzással mentesülhetett az elődei és a rendek egyezségeiből fakadó kötöttségektől. Úgy vélte, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy saját elképzelései szerint alakíthassa át az államberendezkedést.
Ányos Pál a fentiek miatt nevezte el Józsefet „kalapos királynak”, és ez a ragadványnév széles körben elterjedt. A költő többek között ilyen sorokra ragadtatta magát ominózus versében:
„Mért gyermekségedben nem tudtuk felőled,
Hogy kalapos király fog lenni belőled?
Hidd el, hogy véled is másképp bántunk volna,
Most kegyetlenséged magyart nem gázolna.”
József az édesanyjához hasonlóan rendeletekkel kormányzott, nem hívott össze országgyűlést.
Nem volt kecmec: tíz év alatt hatezer rendelet áradt ki a király dolgozószobájából
– ez napi kettőt jelent – amelyeket már a mennyiségük miatt is képtelenség volt végrehajtani, de nem csak a mennyiségük miatt.
Takarékossági intézkedései közé tartozott például a koporsós temetés tiltása, ami évszázados hagyományt akart megszüntetni egy tollvonással, de többek között a női divatot is korlátozni próbálta.
Nem volt megállás. Türelmi rendelete, amely az unitáriusok, reformátusok, evangélikusok és ortodoxok számára szabadabb vallásgyakorlást engedélyezett, ugyan előremutató volt, de közben
az egyházat teljes egészében az állam eszközének tekintette a hasznosság elve alapján,
amivel széles néptömegeket hangolt maga ellen – még a pápa is meglátogatta Józsefet, hogy jobb belátásra bírja, de a fordított Canossa-járás sem járt sikerrel.
Hatalmas piros pont Józsefnek, hogy szívén viselte a jobbágyság sorsát:
1784-es jobbágyrendelete megszüntette a röghöz kötést, szabad végrendelkezést biztosított a parasztok számára, megtiltotta a botozást, de még a „jobbágy” megnevezést is eltörölte.
A „kalapos király” megpróbálta letörni a nemesség ellenállását, korlátozta a magyarországi vármegyék jogait, de óriási hibákat vétett:
kötelezővé tette a német hivatali nyelv bevezetését, részben feloszlatta a vármegyéket, a Szent Koronát Bécsbe hurcolta (!).
Nem csoda, hogy egy ponton túl a nemesi társadalom szabotálta József rendszerét.
Ezt is ajánljuk a témában
Az 1825 után induló reformmozgalomnak kettős célja volt: felzárkóztatni az országot Európa nyugati részéhez, illetve megvédeni a nemzeti érdekeket a birodalmon belül nyelvi-kulturális téren és gazdasági önállóságban.
A történészek nagyrészt egyetértenek abban, hogy a „kalapos király” nem gyűlölte a magyarokat, sem másokat, ellenkezőleg:
„jót akart”, modernizált, csak éppen „felvilágosult fanatizmusa”, „kompromisszumra képtelen jelleme vezette őt,
mely az egyszerűségre és racionalitásra törekedett”.
„Sok intézkedése a későbbi polgári átalakulást, modernizációt vetítette előre, azonban a hagyományok és az ősi államberendezkedés figyelmen kívül hagyásával, félresöprésével maga ellen hangolta a társadalom sok csoportját. A valláspolitikája a katolikus klérust, a nyelvrendelet szélesebb rétegeket, a közigazgatási reformok pedig az egész politikai elitet szembeállították vele” – áll egy Józsefről szóló összegzésben.
Neves magyar hívei is voltak, többek között Széchényi Ferenc gróf, Teleki Sámuel vagy a nyelvújító Kazinczy Ferenc, de a többség kihátrált mögüle,
vagy be sem állt mögé: úgy érezték, József a nemzet vesztére tör – emlékezzünk csak Ányos Pál versére – miközben
az a fura helyzet állt elő, hogy akarata ellenére II. József hozzájárult a nemzeti érzés megerősödéséhez,
hiszen a nyelvrendelet elleni tiltakozás fontos motívuma volt a magyar nyelv megújítását, egyenjogúsítását célzó mozgalmaknak.
József rendszere a 1780-as évek végére kifulladt. A „kalapos” erre háborúskodásba kezdett – ez rendszerint be szokott jönni, ha egy hatalom ingatagnak érzi magát – de a török elleni hadakozás a lehető legrosszabbul sült el: vereségek és hiábavaló kiadások terhelték a hitét vesztett birodalmat, a harctérről hozott járvány pedig magát II. Józsefet is leterítette. Halálos ágyán, 1790-ben a „kalapos király” pár kivétellel az összes rendeletét visszavonta.
*
Nyitókép: II. József, ismeretlen festő nyomán, 1780 körül (részlet)
Felhasznált irodalom:
Fejtő Ferenc: II. József, ford. Osvát Anna; Atlantisz Könyvkiadó, Bp., 1997
Ifj. Barta János: A kalapos király emlékezete. II. József és Magyarország; Didakt–Debreceni Egyetemi, Debrecen, 2012
https://ujkor.hu/content/ii-jozsef-eletutja
https://rubicon.hu/hu/kalendarium/1765-augusztus-18-ii-jozsef-a-csaszari-tronra-lep
https://www.habsburg.org.hu/cikk/tanulj-otthon-ii-j%C3%B3zsef-jellemz%C3%A9se-1790
https://m.mult-kor.hu/alneven-jarta-be-europat-uralkodasa-elott-ii-jozsef-20250313
Az Európai Unió ezzel a lépéssel buktatá meg Orbán Viktor kormányát.
A nádor a bátyjával, I. Ferenc császárral szemben is kiállt a magyarok érdekeiért. A kommunizmus irtotta az emlékezetét, de mi nem felejtünk. József nemes volt, a szó valódi értelmében.
Baczoni Dorottya történész könyve fiatalos hangvétellel, de a tényekhez ragaszkodva és pontosan számol be a magyar nép elmúlt ezer évének történelméről.
A ma már kissé elfeledett, felvidéki Barsban folytatódik 64 régi vármegyénk örökségét felfedező sorozatunk.
Ellenállni, visszacsapni, de csak a katonai realitások határáig, a szultáni hadjáratot nem kockáztatva – ez a szemlélet határozta meg Mátyás török-politikáját Horváth Richárd történész szerint.
Bácsatyai Dániel szerint Kálmán király élénk szelleme, a kor eszméire való fogékonysága személyes tekintéllyel és katonai erényekkel párosult – szemben az ellenfelei beállításával.
A Magyar Nemzet csokorba szedte a gyanús körülményeket.
Lakossági fórumot tartott Ruszin-Szendi Romulusz. A Mandiner stábja az esemény előtt megpróbálta szóra bírni Magyar Péter emberét az Orbán Viktort és családját ért nyílt fenyegetéssel és a Barátság kőolajvezeték leállításával kapcsolatban. Nézzék meg, hova vezet a Magyar Péter által vezényelt uszítás. Riportunk.
Brüsszelben már kora reggel kapkodják a fejüket...
