Magyarország vér nélkül jutott el a polgári átalakulás küszöbére 1848 tavaszán – szemben sok más nemzettel

A közvélekedés szerint kétszáz éve, 1825 őszén a pozsonyi országgyűlésen volt a reformkor zászló­bontása. Hazánk e fénykora előtt tisztelegve Heil Kristóf Mihály történész, jogtörténész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanársegédje segítségével adunk átfogó képet a korszak küzdelmeiről, lehetőségei­ről és valóságáról.

Az 1820-as évektől kibontakozó reformkor az évszázados társadalmi, gazdasági és politikai rendszerek átalakításának, pontosabban az átalakítás előkészítésének az időszaka – szögezi le a kutató. 

 ez a késő Árpád-korban és az azt követő időben működőképesnek bizonyult, ám évszázadokkal később gúzsba kötötte az országot.

„A megoldást a teljes szisztéma gyökeres át­formálása jelenthette. A század közepére a tevékeny reformnemzedék programja, az elmaradott jogintézmények fejlesztése és a társadalomszerkezet változtatása egységes, szerves programmá állt össze, és ezeket 1848-ban, a polgári átalakulást megvalósító áprilisi törvénycsomagban kodifikálták. A reformnemzedék színre lépése időben könnyen azonosítható, de a változások korának kezdeti mozzanatát már sokkal nehezebben ragadhatjuk meg” – fejti ki a történész.

Újrakezdés, válság és kibontakozás

A felvilágosodás évszázadában az uralkodók ismételten kísérletet tettek a birodalom és a Magyar Királyság átalakítására, megreformálására. Bár a reformkor a 18. század végi felvilágosodásban gyökeredzett, a modern polgári állam csak a 19. század derekán jöhetett létre – évszázados rendi struktúra lebontásáról és új szerkezet kialakításáról beszélhetünk a liberális nemesi mozgalom munkájának eredményeként.