Haza és haladás – 200 éves a reformkor

A reformkor kezdetének jeles évfordulója alkalmából tartott konferencia rávilágított: ez a korszak sokkal többről szólt, mint Széchenyi és Kossuth vitájáról.

A Magyar Jogtörténész Egyesület által szervezett Haza és haladás – 200 éves a reformkor című tudományos konferencia rámutatott, hogy a reformkor évtizedei alatt megváltozott az ország társadalmi, gazdasági és legfőképpen mentális szerkezete. Az országot vezető nemesség kénytelen volt belátni, hogy a korábbi rendi-feudális rendszer elavult. Saját érdeküket nézve kell a reformok élére álljanak. Azonban még hosszú út vezetett a kiváltságokra épülő középkorinak mondható államszerkezetből a modern, nemzeti, polgárosult Magyarország megszületéséhez.

Az egyik legégetőbb problémát az ország lakosságának zömét jelentő jobbágyság helyzetének rendezése jelentette. A földműves réteg személyi és gazdasági függőségének kezelése az ország gazdasági megerősödése és a belső béke fenntartása végett egyaránt nélkülözhetetlen volt. A 19. század első évtizedeiben ugyancsak meghatározóvá vált az ún. nemzetiségi kérdés, mivel az ország lakosságának több mint fele nem magyar nyelven etnikumú volt. Ugyancsak tarthatatlanná vált a katolicizmus elsősége, a protestáns egyházak egyre hangosabban követelték egyenjogúságuk – emelte ki az alapvető gócpontokat Melkovics Tamás történész, a konferencia első előadója.

A főszervező Heil Kristóf Mihály jogtörténész előadásában rámutatott, hogy bár a reformkor kezdetét az 1825-ös – esetleg Széchenyi István Hitel című munkájának 1830-as megjelenéséhez vagy 1832-es – országgyűlés megnyitásához szokás kötni, azonban a reformgondolkodás már évtizedekkel korábban, az 1790-es évektől fel-felbukkant a magyar nemesség bizonyos köreiben – gondoljunk csak Széchényi Ferenc, Hajnóczy József vagy Skerlecz Miklós közismert munkáságára. A felvilágosodás híveinek munkája még nem talált értő fülekre az országgyűlésen, de évtizedekig hivatkozási alapul szolgált az ezernyolcszázas évek első évtizedeiben megerősödő haladó nézeteket valló politikus generációja – úgy Kossuth, Kölcsey, Deák vagy Wesselényi báró számára.

Széchenyi zseniális jogi újításai

A reformkor fektette le a modern magyar kereskedelmi és gazdasági élet alapvetéseit, amelyben megkerülhetetlen szerepet játszott Széchenyi István. A „legnagyobb magyar” főművével, a Lánchíddal nem csupán forradalmasította Buda és Pest kapcsolatát – letéve egy későbbi egyesített főváros alapjait –, hanem jogi konstrukcióival is úttörőnek bizonyult. Azt talán sokan tudják, hogy a híd építése során Széchenyi gyakorlatilag honosította Magyarországon a részvénytársaság formáját, de Buda és Pest várossal való küzdelmei során például az állami kisajátítás intézményét is bevezette a magyar jogéletbe – mutatott rá Horváth Attila jogtörténész alkotmánybíró.

Bathó Gábor és Pap Péter jogtörténészek előadásai további adalékokkal szolgáltak a reformkor jogalkotói tevékenységéhez a jobbágyfelszabadítás és a végrehajtás korai szabályozásának bemutatásán keresztül.

A börtönügy reformja: szörnyű állapotok a múltban

Mezey Barna professzor előadásában egy kevéssé ismert, de annál fontosabb terület került fókuszba: a magyar börtönügy. A vármegyeházák pincéjében berendezett tömlöcök állapotai nem tették lehetővé a nyugati minták átvételét. A büntetésvégrehajtás humanizálása, a modern börtönügy új – erre a célra rendelt – épületek emelését kívánta.

Polgárosodás a gyakorlatban: a balatonfüredi fürdő esete

Modernizáció, polgárosodás és a nemzeti tudat előtérbe kerülése. Ezen folyamatok határozták meg a korszak társadalmi mozgásait. Legyen akár szó egy család lehetőségeket kereső és azokért küzdő tagjainak történetéről – amit Fónagy Zoltán történész mutatott be, – vagy a korszakban egyre jellemzőbb történetre, amikor a balatonfüredi fürdőt üzemeltető bencés rend „abszolút kapitalista módon”, megváltozott szemléletmóddal működtette a létesítményt. Egyenlő pénzért mindenkinek egyenlő bánásmódban részesült mindenféle társadalmi rangra való tekintet nélkül.

Művészet és kultúra: a változás minden területen

A konferencia kultúrtörténeti szekciója rávilágított, hogy a reformkor nemcsak politikai és jogi, hanem kulturális forradalom is volt. A ma is ismert néptáncaink több tekintetben ezekben az időkben formálódtak. A nemesség és földművelő ember azonos lépésekkel ropta, még ha egyik a bálterem kényelmében, addig a másik a poros udvarokon vagy a fonó deszkapallóin is. Ónodi Béla néptáncpedagógus egyetemi tanár és Jánosi András zenekutató előadásai a korszak zene- és tánckultúráját ismertetve kiemelték annak sokszínűségét és a társadalom különböző rétegeit összekötő közös hagyományait. Prágai Adrienn művészettörténész Ferenczy István munkáságán keresztül mutatta be a kor átalakuló modern képzőművészetét, míg Megyeri-Pálffi Zoltán pedig az átalakuló közigazgatási szervezetrendszerhez, és azzal megszülető új igényekhez mérten épített közigazgatási épületek, elsősorban újtípusú vármegyeházák közös vonásait mutatta be a konferencia érdeklődő közönségének.

Hadtudomány magyarul: a katonai szaknyelv problémái

A Habsburg Birodalom, mint általános keretrendszer számos vitát generált a hadsereg irányítása és képzése terültén is. A közös hadsereg, s annak egységes vezényleti nyelve lassította a magyar hadtudomány fejlődését, s a magyar szaknyelv kialakulását – igaz, hogy nem is lehetett okszerű célkitűzés a nemzeti nyelvű csapatok kiállítása egy ilyen összetett etnikumú hadsereg esetében – mutatott rá Hermann Róbert az 1848/49-es forradalom és szabadságharc szakértője.

A konferencia záróelőadásában Liktor Zoltán különleges összefüggésre világított rá: Mária Leopoldina főhercegnő szerepe nemcsak Brazília függetlenségében volt meghatározó, hanem közvetve a magyar polgári átalakulásban is közrejátszhatott.

Végül elmondhatjuk: a reformkor öröksége ma is velünk van. A modern, polgári magyar állam alapköveit Széchenyi, Kossuth és a többiek a reformkor évtizedei alatt fektették le, hogy erre építkezve egy erős és kulturálisan erős állam épülhessen a 19. század második felében.