Ellenállni, visszacsapni, de csak a katonai realitások határáig, a szultáni hadjáratot nem kockáztatva – ez a szemlélet határozta meg Mátyás török-politikáját Horváth Richárd történész szerint.
Napra pontosan 550 évvel ezelőtt, 1476. február 15-én Mátyás király elfoglalta a töröktől Szabács várát. A történelmi tettről a korszak nagyszerű kutatóját, Horváth Richárd történészt, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársát kérdeztük.
Rögzítsünk egy történelmi pillanatképet Európa közepéről 1475-ben! Milyen állapotban volt Magyarország ekkor, milyen volt a viszonya az Oszmán Birodalommal?
Az 1470-es évek közepe a magyar-török viszonyban, modern kori fogalmat ide lopva, a „furcsa háború” időszaka. Túl vagyunk a Mátyás uralkodása első éveiben zajlott nagyobb balkáni hadjáratokon – emlékezzünk Jajca török általi bevételére, majd Mátyás általi visszavételére 1463/64-ben – s még előtte vagyunk a 15. század második felének legnagyobb nyíltszíni ütközetének a két fél között, az 1479-es kenyérmezei összecsapásnak.
1471-ben Mátyás ellen komoly felkelés tört ki az országban,
melyek utolsó bástyáit 1473-ban számolta csak fel, majd 1474 őszéről ismerjük a híres boroszlói ostromot, amikor a cseh és a lengyel uralkodók hadai együttesen ostromolták a magyar királyt a városban, sikertelenül.
Aligha túlzó a kijelentés tehát:
a török front messze nem a legfontosabb kérdés volt ezekben a hónapokban
a budai udvarban. Kétségtelen tény, a felek közt nincs „hivatalos” béke vagy fegyverszünet, de mind Mátyás, mind pedig az idősödő Hódító Mehmed inkább más területek felé koncentrálta katonai erejét.
Mit kell tudnunk Szabács váráról? Melyek bevételének okai, közvetlen előzményei?
Szabácsot
a törökök kezdték el építeni 1471-ben,
felismerve annak jelentőségét, hogy a Száva vonalának biztosítása Szávaszentdemeter és Nándorfehérvár között számukra is fontos. Különösen annak a ténynek az ismeretében, hogy az 1470-es, – és ma már tudjuk – az 1480-as években nem szándékoztak komolyabb erőkkel Magyarország ellen vonulni, s jól jött nekik ezen a határvonalon egy újabb, fontos helyen fekvő vár.
Hódító Mehmed utolsó esztendeiben a Földközi-tenger medencéje és Itália felé fordult,
míg utóda, II. Bajazid inkább az orosz területek felé, illetőleg ezt követően vívta az úgynevezett mameluk háborút, tehát nem az európai hadszíntér volt számára a legfontosabb.
Fontos tudni ugyanakkor Szabácsról, hogy esetében nem a modern ember által elképzelt kőerődítésre kell gondolni. Falai fa-gerenda-föld szerkezetből készültek, amelyek azonban, s ezt épp a hónapos ostrom ténye is bizonyítja, legalább olyan ellenállóak voltak, mint a kőfalak.
Ezt is ajánljuk a témában
Eredményei ugyanakkor magukért beszélnek: Mátyás területi és tekintélybeli gyarapodást hozott a Magyar Királyságnak. A Hun-Ren BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársával beszélgettünk.
Hogyan zajlott az ostrom?
A királyi hadak valamikor december vége felé értek a vár alá, s rögtön megkezdték annak körülzárását. Mátyás – legalább is történetírója, Antonio Bonfini leírása szerint – a hirtelen érkezésben és a kemény téli hidegben bízott, mert így a törököknek nem volt érkezésük és lehetőségük erősítést küldeni a várba. Az is tudható, hogy
a magyar király kész ostromtornyokkal érkezett, és ami még érdekesebb, „rézágyúkat” is hozott, s azokat körbe is sáncolta,
azaz volt vele valamelyes klasszikus ostromtüzérség is.
Hogyan sikerült bevenni az erődítményt? Mátyás valóban cselhez folyamodott?
Nos, ami a cselt illeti, jogos a kérdés. Bonfini valóban leírja, hogy a király egy „rejtett völgyben” elbújtatott egy csapatot, majd reggel, napkeltekor teljes seregével támadást indított a vár ellen. Mivel azt bevenni még így sem tudta, napszállta közeledtével tábort bontott és azt jelezte a török védőknek, hogy azonnal megkezdi az elvonulást az erősség alól.
A védők tehát, megnyugodva abban, hogy a veszély végleg elmúlt, zömében pihenni tértek. S ekkor lépett közbe a hátrahagyott csapat, illetve fordultak vissza Mátyás „levonuló” hadai.
A támadás akkora meglepetés volt, hogy a törökök alig ocsúdtak föl, s Szabács már a magyar király kezébe került. Erre 1476. február 15-én került sor.
Hogyan „viselkedett” Mátyás király a harc közben? Tudunk erről valamit?
Annyi biztos, hogy mindenre gondolt: távolléte idejére régi bizalmasát, Szapolyai Imrét – a későbbi Szapolyai János magyar király nagybátyját – nevezte ki helyettesévé.
Általánosságban Mátyás katonai képességeiről kevés információnk maradt, ugyanakkor – megint Bonfininek hála – egy jellemző „sztorit” mégis csak ismerünk az ostrom idejéből. Eszerint egy alkalommal
Mátyás egyetlen evezőssel, személyesen sajkába szállt,
hogy a vár jobban lőhető, rombolható helyeit közelebbről is szemügyre vehesse. A törökök felismerték és egy „ércágyúval” lőttek rá, de szerencsére „csak” a kísérőjét találták el, a király megmenekült.
Alighanem ennél több nem kell annak igazolására, hogy Mátyás „nem ijedt meg az árnyékától”, s a hadi táborokban maga is kivette a részét a feladatokból, természetesen rangjához méltóan. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy Bonfini szerint a táborban „ezt jelentős tettnek mondták”, azaz a király kurázsi tekintetében nem szenvedett hiányt.
Milyen jelentősége volt a vár bevételének?
Ezekben az évtizedekben minden török vár bevételének jelentősége volt, függetlenül annak méretétől, helyétől és építési anyagától. Szabács nem volt a végvárrendszer kulcs-eleme, ezt rögzíteni érdemes, de elfoglalása két szempontból is kiemelkedő.
Egyrészt
magyar királyi sereg a török-magyar frontvonalon a nándorfehérvári siker óta érdemi eredményt nem tudott felmutatni,
s ez a siker mindenképpen látványos volt. Másrészt pedig nem szabad elfelednünk, hogy ezt a hadjáratot megelőzte egy hasonlóan „látványos” török akció:
Ali szendrői bég vezetésével portyázó csapatok 1474 februárjának elején betörnek az országba,
s Váradig jutva kirabolták a várost. Egyértelmű volt ezek után a magyar hadvezetés számára, hogy egy ilyen akció nem maradhatott megtorlás nélkül, de úgy, hogy a szultán személyes haragját ne vonja magára.
Ezt is ajánljuk a témában
Ez volt Mátyás király török-politikája?
Nos, igen, a szabácsi hadjárat és ostrom ékesen bizonyítja, hogyan politizált Mátyás a törökkel szemben.
Ellenállni, visszacsapni, de csak a katonai realitások határáig, s lehetőleg a szultáni hadjáratot nem kockáztatva:
ez a szemlélet határozta meg uralkodása végéig Mátyás török ellenes gondolkodását.
1481-ben ugyancsak vezetett egy hadjáratot a déli végekre, de itt is megállt Jajcánál és megelégedett egy látványos hadi mustrával, hogy mutassa ellenfeleinek serege nagyságát. 1483-ban pedig előbb öt esztendőre, majd újból hosszabbítva, egészen haláláig kitartóan fegyverszünetet kötött a Portával.
Nyitókép: Mátyás ábrázolása a korabeli Chronica Hungarorum egyik kiadásában
Kiderült, hogy már nemcsak a mentelmi jogával zsarolható a Tisza Párt elnöke.
Bácsatyai Dániel szerint Kálmán király élénk szelleme, a kor eszméire való fogékonysága személyes tekintéllyel és katonai erényekkel párosult – szemben az ellenfelei beállításával.
Ha nem, hát találunk mást. Ungváry Zsolt írása.
Bácsatyai Dániel szerint András sikeres volt a terjeszkedő bárókkal szemben, a királyi hatalom csaknem úrrá lett az országban uralkodó anarchián, ám titokzatos halála szertefoszlatta a reményeket.
A 16. századi versengés, amelyből modern világunk született: a fűszerek iránti olthatatlan vágyból fakadó, történelmi léptékű folyamatokról írt élvezetes könyvet Roger Crowley brit történész.
Csendben tüntették el a magyar feliratot egy történelmi épületről.
Az elmúlt négy év – a nagyon durva nemzetközi válságok dacára – a magyar gazdaság négy legsikeresebb éve volt a beruházások szempontjából.
„A labda Amerika térfelén van” – üzente Teherán Washingtonnak, miközben a térségben nő a katonai feszültség.
Cáfolja a Tisza elnökét, aki azt mondta, nem ismerte a buli résztvevőit.
