Már régóta alussza Csipkerózsika-álmát, jóllehet évszázadokig európai jelentőségű település volt – íme „Kincses Körmöc”!

Talán a magyar történelem iránt érdeklődők sem tudnák mind elsőre elhelyezni Bars vármegyét a térképen. Ha a forgalmas nemzetközi utaktól távol eső egykori megyénk területén a magyar történelem és kulturális örökség kincsei nyomában kalandozunk, akkor egyértelműen Körmöcbányára kell mennünk.

Ez az ódon bányaváros már régóta alussza Csipkerózsika-álmát, jóllehet évszázadokig európai jelentőségű település volt – természetesen aranybányászata miatt.

Ebben csak Amerika felfedezése és Magyarország török kori széthullása hozott nagy változást. 

Körmöcbányát először 1295-ben említik iratok, néhány évtizeddel később Károly Róbert királyunk már kiváltság- levelet ad a városnak, pénzverő- és bányakamarát is szervez. Ekkor kezdődik a virágkor: a magyar királyok nem győzik szabályozni, oltalmazni – és kiaknázni – a bányavárosokat és az onnan ömlő arany és ezüst bőségszaruját. A bányákat megnyitó és működtető, szorgos szászok elszántan és féltékenyen védelmezik kiváltságaikat és lakóhelyüket mindenki mástól. „Német, mégpedig nemes emberen kívül senkinek – legyen az szláv vagy magyar – ne engedtessék meg, hogy gyűrűsházat vásároljon vagy ilyenben lakjon; csak ezeknek legyen joguk, hogy pincéikben bort tartsanak és a borostyánkoszorú-cégér alatt árulják azt; ezen kiváltságot közönségesen a bányák művelésében való örökös szorgalmatossággal fizessék vissza a királynak; végezetül pedig azokat, akik e kiváltságjogokkal élnek, cives circulares [gyűrűspolgárok] névvel illessék” – követelik minden időben.

Két évszázaddal később Bél Mátyás így ír Körmöcről: „Körmöcbánya a bányavárosok metropolisza. Nevét, amely az egész földkerekségen híres, talán csak az nem ismeri, aki még sohasem látott olyan aranypénzeket, amelyeket itt vertek.” Elzártságáról így mesél: „Ami a város fekvését illeti: minden oldalról hegyek zárják körül és annyira szűk a kilátás, hogy az ide érkezők nem pillanthatják meg korábban, csak akkor, amikor már a közvetlen közelébe jutnak.” Idézi Jacobus Tollius leírását, miszerint „Körmöcbánya egy kis városka, amely 32 házból áll; ezek a házak egymás mellett, körben vannak felépítve és egy jó tágas térséget fognak közre, amely térség az árucikkek adásvételére szolgál. A tér egy kis hajlattal emelkedik és egyik oldalán van a templom, a másik oldalán pedig – ott, ahol egy kicsikét magasabb – a gyengén megerősített vár. És innen származik az a közönséges mondás, amely szerint Körmöcbányán minden egyes háznak a kapuja előtt ott van a templom: tudniillik csaknem mindegyik házból rá lehet látni”. Bél ironikusan, a rablólovagokat és fejedelmeket is megkísértő kincses város hányatott sorsára utalva megjegyzi azt is:

Ezt a Körmöcöt ma is láthatjuk, ha felkanyargunk a felvidéki hegyek közé. Ma is hatalmas központi tere körül a műemlékek között modernebb házak is állnak a történelem viharai miatt, de a város összképe, vár- és templomtornyai felidézik az évszázadokat, amikor a Magyar Királyság és bányavárosai európai, sőt globális jelentőségű forrásai voltak az emberiség örök materiális vágyának: az aranynak és az ezüstnek.

A szerző a csaladtortenet.blog.hu írója

Nyitókép: Shutterstock