„Halló, itt valaki be van állva!” – drogprevenció a felzárkózó településeken

Tóth Máté öt éve érkezett a Magyar Máltai Szeretetszolgálat felzárkózó települések programjához, prevenciós témacsoport-vezetőként. Annak idején harminc, ma már – a fokozatos bővülésnek köszönhetően – mintegy 300 település része a programnak, a munkatársak száma pedig hétre emelkedett. 

A baj sokféle, a függőség egy

Máté és csapata – amelynek minden tagja egy- vagy többdiplomás szociális munkás, addiktológiai konzultáns – a függőség számtalan megjelenésével, súlyosságával, nehéz emberi sorsok és történetek százaival került már kapcsolatba. A szerhasználat gyakran más jellegű vagy lefolyású problémákat generál a fővárosban, és mást egy vidéki, erősen leszakadó régióban, ugyanakkor a függőség magja ugyanaz – szögezi le beszélgetésünk elején Tóth Máté.

„Addiktológiai, mentálhigiénés szempontból csak egyfajta függőség létezik. 

Amiben különbözhetnek ezek a folyamatok, az a leépülés gyorsasága, annak íve, a hozzászokás sebessége és a fizikai állapotra gyakorolt káros hatása” – sorolja.

Tóth Máté, kérdésünkre megpróbálja átláthatóvá tenni a máltaiak prevenciós munkájának lényegét. Maga a kifejezés – prevenció – egy jól körülhatárolható feladatkörre utal, a valóság azonban egészen más. 

Alapvető prevenció a cigisdobozon

„A függőség mindig valamilyen mentális hiányállapotra adott rossz megoldási stratégia – mondhatjuk, bár eléggé leegyszerűsítve. Egy prevenciós beszélgetésen éppen ezért azt az alapvető kérdést tesszük fel: van-e az életedben olyan fontos családi, munkahelyi vagy más szociális kapcsolat, amit a háttérbe szorítasz valami miatt? Ha van, 

– fejti ki. Elmondja: vannak nagy és általános igazságok, amelyekkel kapcsolatban prevenciós órákat lehetne tartani, de sokkal hatékonyabb, ha személyközpontúan állunk hozzá. Ez azt jelenti, amikor az illető saját képességeivel, életcéljaival, mentálhigiénés állapotával, rezilienciájával, mintáival akár az anyagi körülményeivel és ezeknek az életére gyakorolt hatásaival foglalkoznak – időigényesebb, emberigényesebb, lassúbb, de hosszú távon kifizetődőbb.

Ebből kifolyólag a prevenciónak is különböző szintjei vannak. Például a célzott prevenció, amelynek során egy veszélyeztetett célcsoportnak tartanak megelőző foglalkozást a problémákról. 

– mondja. 

Ezen a szinten beszélnek – például – várandós nőknek arról, hogy az ő állapotukban mennyire káros a dohányzás vagy az alkoholfogasztás. Egy hetedik-nyolcadik osztályos csoportot már a rohamivás vagy a túlzott energiaital-fogyasztás káros következményeiről kezdeményeznek beszélgetést. Illetve léteznek „javallott” prevenciós foglalkozások, amikre általában akkor kerítenek sort, amikor egy adott településről jelzés érkezik – mondjuk a gyermekvédelemtől, az iskolától vagy máltai  kollégától –, hogy kifejezetten kísérletező, esetleg a függőségbe még nem, de a szerhasználatba már belecsúszó fiatalok kerültek képbe. 

„Tartottam már prevenciós foglalkozást olyan, teljesen függőkből álló csoportnak is, amelyben 

Velük ugyanúgy le kell ülni az alapvető prevenciós fogalmakról beszélgetni, mint például, hogy mikortól tartanak valakit függőnek, mit veszíthet egy ember a függő évei alatt, hogyan lehet egy családban észrevenni, ha valaki szert használ. Nagyon őszinte, szép megosztások vannak ezekben a csoportokban.”

Máté kitér arra is:

„Mindig az a célunk, hogy a nagyobb bajt megelőzzük, vagy hogy a közelgő lejtőn minél hamarabb meg tudjuk állítani az illetőt. Ez a prevenciós szolgálatunk lényege.”

Sziszifuszi munka, nagy igazságokkal

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat prevenciós csapata három év alatt hozzávetőleg 60 szerhasználó emberrel jutott el a rehabilitációig vagy valami magasabb szintű ellátásig. Ez a szám bizony nem tűnik túl magasnak.

„Egy ilyen kis létszámú csapatnál, mint a miénk, ez nagyon szép szám, büszkék vagyunk rá. Különösen, mert a felzárkózó településeken – mondjuk Jánkmajtison, Rakacaszenden, Tarnabodon – ez korábban nulla volt... 

A csapatot valóban nem borítják el a sikerélmények, ez sajnos ilyen műfaj. Máté felidézi: már másfél éve dolgozott a prevenciós csapatban, amikor az első ellátottunk rehabilitációs intézménybe jutott – ám a következő három évben már 60-at közelíti ez a szám, vagyis valami elkezdődött, jó úton haladnak. 

Sokakkal dolgoznak egyéni beszélgetések keretében, segítik a kontrollvizsgálatokra való eljutást, a józanság megtartását és ezek a kevésbé látványos folyamatok is gyakran vezetnek állapotjavuláshoz, akár tartós józansághoz is. 

Elképzelhetetlenül rossz körülmények

A máltai prevenciós csapat egészen pontosan képben van a felzárkózó településeken „uralkodó” droghelyzettel kapcsolatban. Ahogy a programba bevont falvak-városok száma nőtt, ők fokozatosan, egységes módszertan alapján mérték fel a drogérintettséget.

„A felmérésünk eredménye, hogy a

Mintegy 30 százalékban közepes a fertőzöttség, vagyis megjelenik, de a hétköznapi munkát nem lehetetleníti el a szerhasználat. A települések 50 százalékában viszont minimális mértékben jelent problémát a drog, vagy annyira rejtetten zajlik, hogy a helyi kollégáknak nincs információjuk” – idézi fel az eredményeket Tóth Máté. Ők alapvetően arra a 10-15 százaléknyi „piros településre” fókuszálnak; ezeken a helyeken rendszeresen tartanak ügyeleti napokat, prevenciós foglalkozásokat, illetve addiktológiai segítséget nyújtanak. 

„Olyan közösségekről, apró falvakról is beszélünk, ahol eddig kizárt volt, hogy – például – valaki a szenvedélybetegség problémájával egészségügyi vagy szociális ellátást, pláne bentlakásos rehabilitációt vegyen igénybe” – próbálja megvilágítani a helyzetet Tóth Máté, aki szerint alapprobléma, hogy sokan fel sem mérik, hogy függőséggel küzdenek, vagy ha mégis, ezeken a településeken szinte egyáltalán nem elérhető az ellátórendszer.

Halló, itt valaki be van állva!

Amikor a felmérés átfordul az egyént érintő „gyakorlatba”, az sokszor azzal kezdődik, hogy megcsörren Mátéék telefonja, és egy illetékes munkatárs arról számol be: valaki „be van állva”. 

„Ilyenkor megkérdezzük, milyen jeleket látni az illetőn, ezzel nagyjából be tudjuk azonosítani, hogy milyen szerről van szó – ha egyáltalán tényleg arról van szó. Következő lépésben beszélünk a családdal, a környezettel, kiderítjük, hogy – mondjuk – nem pszichiátriai vagy cukorbeteg-e az illető, netán ADHD-s, esetleg autisztikus tüneteket produkál. 

A prevenciós csapat munkájában kiemelt fontosságú az anonimitás is. Ha valaki például – szélsőséges, de megtörtént példával élve – azzal fordul hozzájuk, hogy a dílere elől menekül, akkor nem fordulnak közvetlenül a rendőrséghez, az illetőt természetesen tájékoztatják a jogi lehetőségeiről. De a cél mindig a személyes, őszinte és bizalmi kapcsolat megteremtése. 

„Mi nem adunk jelzést, nem gyűjtünk adatot, mert fontos a bizalom, és az, hogy aki bajban van, merjen hozzánk fordulni. Ezzel együtt természetesen fontos, hogy a segítséget kérő tudja, hogy milyen lehetőségei vannak akár jogi, akár büntetőügyi akár egészségügyi szempontból” – magyarázza Tóth Máté.

Érdekes arányról is beszámolt a szakember: 

„Bejön hozzánk mondjuk az anya, akár többször is, beszélget velünk, és egy idő után elhozza a függő gyereket is. Ő az első alkalommal lehet, hogy némán ül, de amikor látja, hogy nem vagyunk emberevők, már eljön egyedül is – ez játszódott le nemrég egy fiatal ellátottunkkal is. A fiú jelenleg rehabilitációban van, tisztul, épül – és reméljük, hogy jó irányba megy majd a sora! Aki szeretne gyógyulni, annak tudunk segíteni, ez ilyen egyszerű. 

Ölelés helyett bokszolóállás

Gyakori, hogy a rehabilitáció során derül fény arra, hogy az ellátott szocializációs szintje megdöbbentően alacsony. Sok múlhat ezen – figyelmeztet Tóth Máté, aki szerint sokszor az angolvécé-használat, a késsel-villával evés vagy akár az egyszerű kommunikáció, a konfliktuskezelés is nehézségbe ütközik. 

Sokan emiatt a kulturális sokk miatt hagyják ott a rehabilitációt. Hiába van meg bennük a kezdeti lendület vagy a motiváció, hirtelen mégsem tudnak mit kezdeni a saját érzéseikkel... Volt olyan ellátott, aki azért ment haza, mert míg ő az intézményben naponta háromszor evett, addig nem tudta, hogy a gyereke otthon nem éhezik-e éppen. 

„Nagyon sokkoló tud lenni, amikor valaki egy traumatizáló, bántalmazó, nélkülöző, elhanyagoló közegből bekerül a rehabra, ahol minden úgy kezdődik, hogy az egész csoport megölelgeti. Kikészül tőle. Van olyan ember is, akihez ha öleléssel közelítenek, bokszolóállást vesz fel, mert hozzá még nem közeledtek így” – meséli Tóth Máté. Az alkalmazott rehabilitációs módszerek közül sem mindegyik alkalmas mindenki számára: az ellátottak egy része ugyanis gyakorlatilag írástudatlan. 

A szakember úgy tartja, hogy 

Teljesen mindegy, hogy valaki azért vonul be, mert éhes, vagy mert éppen megverték otthon, esetleg mert üldözi a dílere és vérdíj van a fején. 

„Bármilyen ok vitte is be az illetőt a rehabilitációra, mindenkit megérinthet odabent egy gondolat, egy gesztus, egy ige a Bibliából, egy barátság vagy olyan mentori kapcsolat, hogy attól megtörik és azt mondja: oké, akkor maradok és csinálom” – magyarázza.

Furcsa sikerek

Vannak olyanok – nem is kevesen –, akik a rehabilitációból távozva egy ideig józanul élnek, majd visszaesnek. Az is sikerként értékelhető, ha egy ilyen visszaeső újra felkeresi a prevenciós csapatot és segítséget kér – ebben az esetben kezdődhet a visszaesés-prevenció... Máté ugyanakkor valódi sikerrel is büszkélkedhet.

„A legnagyobb büszkeségem, hogy egy 17 éves szerhasználó azzal ment be az egyik Jelenlét Pontra, hogy velem akar találkozni, mert emlékszik rám még nyolcadikból, amikor prevenciós foglalkozást tartottam nekik. 

Nem is lett belőle lecsúszás. Ő valahogy megfogódzkodott...

A prevenciós szakma mindazonáltal valóban nem bővelkedik sikertörténetekben. Máté kérdésünkre – mi motiválja, hajtja a segítőket mégis – a szakmai álláspontot idézi, amely szerint sokan megpróbálják, de csak jóval kevesebben épülnek fel.

„Nagyon örülnénk, ha ezt fel tudnánk tornászni, és vannak is olyan időszakok, amikor sikerül. De aztán törvényszerű a visszaesés – talán nem is láttad előre, de egy ellátottad hirtelen nagyon mélyre kerül… Persze, van, hogy egy kicsit megcsömörlünk, de ez a legkevésbé az ellátottjaink, inkább a rendszerszintű nehézségek miatt van. Az embert az keseríti el a leginkább, amikor eszköztelen. Amikor nincs hely a kórházban, nem veszik fel a pszichiátrián, nem fogadják a lakcíme miatt. 

– idézi fel a legnehezebb időszakokat Tóth Máté.

Fehér Lacika átment a falon

Abszolút sikertörténet Fehér Lászlóé, vagyis – Lacikáé. A tiszaburai fiatalember egy megindító videóban beszél viszontagságairól, ő maga idézi fel – bátran a néző szeme közé nézve – saját korábbi riasztó állapotát és azt, hogyan jutott el a szerhasználat poklából a megtisztulásig.

Mintha nem ugyanaz az ember lenne a mesélő, és az a dizájnerdrog-használó, lecsúszott fiatal, akiről mesél – pedig az. 

„Lacika nagyon, nagyon rossz állapotban volt, azt is csak az önkormányzattal és a Jelenlét Pont munkatársaival együttműködve sikerült elérni, hogy kilépjen a családjából és bevonuljon rehabilitációra. Egy függőknek szervezett csoporton találkoztam vele először, ami után néhány héttel rehabra ment” – idézi fel Máté, aki szerint a fiú nagyon zárkózott volt, néhány mondatot beszélt csak magáról. 

Fehér Lacika egyébként még nem fejezte be a programot, de nagyon-nagyon szépen halad az úton. Noha ő egy merész, jó kiállású, karizmatikus és jó dumájú srác, számos hasonló sors, sikeres történet fut a háttérben is, csak csendesebben. Nem az a jellemző, hogy az érintettek nyilvánosság elé mernek állni a sztorijukkal.

Tóth Máté felidézi két vidéki fiatal anya esetét. „Velünk jutottak el rehabra, és a teljes folyamatot elég hosszan vittük velük. Már az utógondozásuk zajlik, ami azt jelenti, hogy otthon vannak, józanok, és a gyerekek is visszakerültek hozzájuk, dolgoznak mindketten. Ők például nem szeretnének nyilvánosság elé állni, még név nélkül sem. Egyelőre legalábbis…”

Ha lenne esetleg egy recept…

Tóth Máté, beszélgetésünk végefelé megpróbálja a lehető leguniverzálisabb, legjobb prevenciós tanácsot adni.

Ha mégis összegeznem kellene, a mi receptünk röviden abból áll, hogy aki szeretne segítséget kérni, annak legyen kitől. Ezt a lehetőséget viszi el a településekre a Felzárkózó Települések prevenciós szakterülete.”