Jelentkezett Demjén Ferenc: friss hírek érkeztek az énekes állapotáról

Demjén Ferenc augusztus 13-án szenvedett súlyos sérülést otthonában.

Demjén Ferenc augusztus 13-án szenvedett súlyos sérülést otthonában.
Megvan mikor találkozhatunk hazánk második űrhajósával a Liszt Ferenc repülőtéren.
Az utolsó akadály is elhárult a magyar űrhajós hazatérése elől.
Sydó Nóra, a magyar űrhajós orvosa adott jelentést arról, hogy haladnak a rehabilitációval.
A pápa mostani üzenete éppen ezt az irányt erősíti meg.
A Diósgyőri VTK belső védője, Szatmári Csaba több mint három hónapja szenvedett súlyos bokasérülést.
A tömeg nem fideszes, miépes, csurkista vagy orbánista, hanem „keresztény és magyar”, akik egy bő ezeréves identitás kontinuitására építenek. Ungváry Zsolt írása.
Nagy Márton a foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanács ülésére érkezett a belga fővárosba, ahol a tanácskozást megelőzően angol nyelven adott nyilatkozatot.
Olyan fájdalmai voltak, hogy az utolsó kormányinfón már beinjekciózva válaszolt a jellemzően Magyar Péterrel kapcsolatos kérdésekre – a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandinernek ad interjút először februári műtétét követően.
Egyes becslések szerint 20 kilót is magára szedhetett az elmúlt hónapokban.
A magyar védő egzotikus állatok társaságában tölti rehabilitációját.
A déli közösségek rehabilitációja évekig is eltarthat.
Biciklire pattanjon és kerékpárral, vagy tömegközlekedés segítségével közelítse meg a munkahelyét, pont úgy, mint a műtét előtt.