Ahogy arról a Mandiner is beszámolt korábban, a Budapesti Operettszínház 26 éves balettművésze június 27-én szenvedett súlyos, életveszélyes sérüléseket, amikor az Aradi utca és a Jókai utca sarkán álló ház homlokzata leomlott. A Bors információi szerint a fiatal nőt hosszas kórházi kezelés után már átszállították az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe.
A lap úgy tudja, hogy a balerina szellemileg teljesen ép, kommunikál a szeretteivel, a kezét is tudja mozgatni, azonban kerekesszékbe kényszerült.
Visszavágyik a színpadra
A Bors értesülései szerint bár a fiatal táncossal orvosai közölték, hogy kevés remény van rá, hogy visszatérhet a színpadra, ő ennek ellenére hisz abban, hogy teljes felépülhet.
Rehabilitációja jelenleg is tart.