Békességet, nyugalmat vár a szörnyű vádakkal meggyötört „Szőlő utca”

Egy fiatalos nő – vele van egy 8-10 év körüli fiú – csönget be a meglehetősen hangulatos óbudai utca egyik épületébe. A kaputelefonon át közli, hogy csomagot hozott Armandó Rikárdónak. A bejárat vaskapuján látszik, hogy ez zárt intézmény, az ablakokon rácsok, emiatt van valamilyen katonás jellege, bár a 70-es évek stílusában épült ház nem fest barátságtalanul.

Mi is csöngetünk, gyorsan bejutunk, hiszen nekünk van engedélyünk. 

akik azzal kezdik, hogy névvel, fotóval nem vállalják ezt a riportot. „Annyi tévedés, csúsztatás, ostobaság, hazugság, rágalom jelent meg a sajtóban és a közösségi médiában az intézetünkről, hogy nem szeretnénk a nyilvánosság elé lépni. De a kollégáink és a saját érdekünkben fontosnak tartjuk, hogy megtudja a közvélemény, mit gondolunk erről az ügyről, hogyan éljük meg ezeket az időket” – kezdik, amikor leülünk beszélgetni az egyik szobában.

A látogatásunk apropóját az adja, hogy néhány héttel ezelőtt még nem sokan tudták, hogy a III. kerület központi részén ilyen intézmény működik, mára viszont a rendkívül eldurvult belpolitika viták homlokterébe került a „Szőlő utca”. Eredetileg arról szóltak a (rém)hírek – ez számos baloldali politikusnak, influenszernek, véleményvezérnek is „köszönhető” –, hogy az intézet volt igazgatója innen vitt ki fiúkat és lányokat szexpartira ismert kormánypárti politikusoknak, mostanra azonban kezd lassan elterjedni az igazság, miszerint ez számos okból teljes képtelenség.

Itt ugyanis csak 12-18 éves fiúk vannak, ennél azonban fontosabb, hogy ők gyakorlatilag börtönkörülmények között élnek, hiszen a megalapozott gyanú szerint súlyos bűncselekményeket követtek el, ezért a bíróság letartóztatta őket, s itt kell maradniuk a jogerős ítéletig. Kamera felügyel mindent, állandó portaszolgálat van 3-6 rendésszel, zsilipelés működik, és mindenkit követnek az épületben, amelyen belül sem lehet összevissza járkálni, így hónapokra visszamenőleg lekövethető, hogy merre járt, aki belépett az intézetbe. 

– jelenti ki a bölcsész-, valamint szociálpedagógiai diplomával – azon belül is romológiai szakképzettséggel – rendelkező férfi. Ez az intézet kettős funkcióval bír, egyrészt javító-nevelő tevékenység folyik itt, másrészt büntetésből fogva tartják itt a fiatalokat.

Hogy ez nagyon messze van az ifjúsági tábor hangulatától, életérzésétől, azt jól jelzi, hogy rendkívül szigorú beosztás, tanítási és munkarend alapján élik a mindennapjaikat az ide bekerülők. „A hét hat napjából négyben tanulnak, kettőben dolgoznak a varrodában, mosodában, a kertészetben, és naponta csupán egy olyan óra van, amikor szabadon dönthetnek arról, mit csinálnak; ilyenkor általában csocsóznak, társasjátékoznak, esetleg olvasnak. A vasárnap lazább, de délelőtt akkor is van foglalkozás, délutánonként gyakran közösen filmet néznek, de nem ők döntik el, hogy milyet. Imádják a mesefilmeket, mert a legtöbbnek kimaradt az életéből” – meséli a női szakember.

80-90 százalékuk halmozottan hátrányos helyzetű – sokan cigány származásúak –, többségük gyermekotthonból érkezett, jóval kevesebben élnek családban. A legtöbb fiatal – annak ellenére, hogy 15-17 éves – 5-6. osztályos, de a tudásuk nem éri el ezt a szintet, 2-3 százalékuk analfabéta.

Jelenleg hat, 9-12 fős csoportokban folyik a pedagógiai, gyógypedagógiai, pszichológiai, mentálhigiénés nevelésük, valamint az oktatásuk, és meghatározott elvek szerint osztják el őket, például bűntársak nem kerülhetnek egy helyre.

Bőségesen étkezhetnek – esznek például gyümölcsöt, van, aki nem látott még körtét –, rendszeresen tisztálkodhatnak, megismerik a kulturált viselkedés alapvető szabályait – állítják az intézet vezetői. Sokan el tudják végezni az általános iskola 8 osztályát, de arra is van példa, hogy leérettségiznek. Külsős tanárok vizsgáztatják őket, tehát a bizonyítványuk valós eredményt tartalmaz, és annak az iskolának a pecsétje kerül be a dokumentumba, így elkerülik a stigmatizálást.

Innen egyébként négyfelé vezethet a fiúk útja a bíróság jogerős ítélete után. Szabadlábra kerülhetnek, ha próbára bocsátják őket vagy a büntetés idejét már letudták a Szőlő utcában. De ha nincs ilyen szerencséjük, akkor azokba a javítóintézetekbe kerülnek – Aszódon, Debrecenben, továbbá Nagykanizsán van ilyen –, ahol a javítóintézetre ítélteket tartják fogva, netán a tököli fiatalkorúak börtöne vár rájuk.

Az utánkövetés hazánkban nem működik jól – panaszolják a szakemberek –, így általában nem tudják meg az intézet dolgozói, mi lesz a sorsuk az egykori neveltjeikkel.

Úgy vélik, nagyjából 70 százalékuk visszaeső bűnelkövető lesz, de megfigyelték, 

„Nagyon jó érzés, ha kapunk tőlük levelet, amelyben azt írják, a körülményekhez képest jól érezték magukat, vagy ha azt látjuk a Facebookon, hogy büszkén fotóztatják le magukat, hogy keményen dolgoznak a 40 fokos kánikulában egy útfelújításon” – mesélik lelkesen a szakemberek.

De elkomorul az arcuk, amikor rátérünk az intézmény volt igazgatójának, Juhász Péter Pálnak – 2010-től volt ebben a pozícióban – az ügyére, akit május végén a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogtak el filmszerű körülmények között; úgyszintén a hűvösre került Juhász barátnője, Aisah Zamira, aki ráadásul a javító intézetben a helyettes biztonsági vezető lett.

a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat. A rendőrség szerint a pár olyan nőkkel vette fel a kapcsolatot, akik gyermekotthonban nevelkedtek, s miután felnőttkorúvá váltak, az igazgató a javítóintézetben adott nekik munkát, de a lejelentett óráknak csak a töredékét dolgozták le az intézményben, ehelyett prostituáltként futtatták őket, internetes szexoldalakon hirdették meg a lányokat.

„Lehet, hogy nehezen hihető, de sem mi, sem a többi kolléga nem tudott semmit arról, hogy az igazgató mit művel az intézmény falain kívül” – állítja a két szakember. Azzal folytatják, nagyon nem szeretnének a szerecsenmosdatás hibájába esni, de ha objektívan szeretnének állást foglalni, akkor el kell mondaniuk, hogy a több diplomát szerzett Juhász kiváló és hozzáértő vezető volt. 

 Az, hogy ilyen kulturált, professzionális körülmények között működik a javítóintézet, az elsősorban neki köszönhető; mindemellett kedves, segítőkész emberként viselkedett, nehéz lenne egyetlen rossz szót is mondani róla – jelentik ki.

„Ha mindez igaz – s miért kételkednék a szavukban –, hogyan követhetett el ilyen brutális bűncselekményeket, s hogyan fordulhatott elő, hogy ezek a förtelmek hosszú évekig titokban maradtak?” – vetem közbe. Erre azt válaszolták, Juhász rendkívül tartózkodó, szemérmes ember, aki gyakorlatilag semmit nem mesélt a magánéletéről – még azt sem tudták, a biztonsági helyettese az élettársa lett –, annyi derült ki, hogy szeret sportolni, biciklizni és a kutyákat.

Ezek szerint – ezt már én teszem hozzá – kettős életet élt, egyfelől az intézmény vezette becsületesen, másfelől pedig, amennyiben beigazolódik a gyanú, undorító módon kihasznált néhány nőt. Ezt a véleményt nem kommentálták a beszélgetőpartnereim.

A papíron itt foglalkoztatott, de valójában prostitúcióból élő nőkről sem volt információjuk. Dolgoztak a konyhán, gyerekfelügyelőként vagy másutt, de hogy miként kerültek ide, milyen státuszban voltak, hogyan alakult a munkabeosztásuk, 

„Az itteni munka – a szépsége mellett – rendkívül kemény, nagyon fárasztó. A munkatársaknak gyakorlatilag nincs egy szabad percük sem, itt nem cseverésznek a kollégák egymással, nem beszélik ki egymást. Aki befejezte a műszakot, siet haza, hogy pihenjen, vagy, hogy otthon folytassa a munkát” – adnak magyarázatot arra, miért nem volt feltűnő, hogy időnként feltűnt az intézményben egy-két nő, akik túl sokáig nem maradtak.

Éppen ezért mindkét szakembert, de valójában az intézet mind a 75 munkatársát letaglózták azok a május végi hírek, hogy őrizetbe vették a főnöküket, s gyakorlatilag azóta sem tudnak napirendre térni a történtek felett; minden újabb hír, amely napvilágot lát Juhászról, sokkolja őket.

De az még jobban, hogy a közvélemény egy része még mindig úgy hiszi, náluk, az intézetben történtek ezek a borzalmak, hiszen „Szőlő utcai botrányokról” írnak, beszélnek, holott sem magának az intézménynek, sem az itt, becsületesen dolgozóknak semmi közük nincs a feltételezett bűncselekményekhez.

„Csak abban bízunk, hogy 

 ahol az itt dolgozók igyekeznek megváltoztatni, jobbá tenni a fiatalok életét” – közli a két szakember.

De mi mást is mondhatnának, holott gyaníthatóan ők is tisztában vannak azzal, hogy az intézmény önhibáján kívül a belpolitika ocsmány mocsarába süllyedt, ahonnan nagyon nehéz lesz kikászálódnia.

Fotó: Ficsor Márton