Békességet, nyugalmat vár a szörnyű vádakkal meggyötört „Szőlő utca”

Egy nő – vele van egy 8-10 év körüli fiú – csönget be a meglehetősen hangulatos óbudai utca egyik épületébe. A kaputelefonon át közli, hogy csomagot hozott egy fiatalnak. A bejárat vaskapuján látszik, hogy ez zárt intézmény, az ablakokon rácsok, emiatt van valamilyen katonás jellege, bár a 70-es évek stílusában épült ház nem fest barátságtalanul. 

Mi is csöngetünk, gyorsan bejutunk, hiszen nekünk van engedélyünk. Az épületben példás rend, tisztaság, valamint a Budapesti Javítóintézet két, hosszú évek óta itt dolgozó munkatársa fogad, akik azzal kezdik, hogy névvel, fotóval nem vállalják ezt a riportot. „Annyi tévedés, csúsztatás, ostobaság, hazugság, rágalom jelent és jelenik meg a sajtóban és a közösségi médiában az intézetünkről, hogy önmagunk védelme érdekében nem szeretnénk a nyilvánosság elé lépni. 

– kezdik, amikor leülünk beszélgetni az egyik szobában.

Látogatásunk apropóját az adja, hogy néhány héttel ezelőtt még nem sokan tudták, hogy a III. kerület központi részén ilyen intézmény működik, mára viszont a rendkívül eldurvult belpolitika viták homlokterébe került a „Szőlő utca”. Eredetileg arról szóltak a (rém)hírek – ez számos baloldali politikusnak, influenszernek, véleményvezérnek is „köszönhető” –, hogy az intézet volt igazgatója innen vitt ki fiúkat és lányokat szexpartira ismert kormánypárti politikusoknak, mostanra azonban kezd lassan elterjedni az igazság, miszerint ez számos okból teljes képtelenség.

Itt ugyanis csak 12-18 éves fiúk vannak, ennél azonban fontosabb, hogy ők gyakorlatilag börtönkörülmények között élnek, hiszen a megalapozott gyanú szerint súlyos bűncselekményeket követtek el, ezért a bíróság letartóztatta őket, s itt kell maradniuk a jogerős ítéletig.

„A letartóztatás végrehajtása merev jogszabályi keretek között történik. A fiatalkorú letartóztatottak intézménybe történő be-, és kiszállítása kizárólag szigorú protokoll szerint, hivatalos engedéllyel és rendőri kísérettel lehetséges. Az intézeten belül állandó felügyelet alatt állnak a fiatalkorúak, az őrzést többek között kamerarendszer, valamint a rendészeti szolgálat folyamatos jelenléte is biztosítja” – jelenti ki a bölcsész-, valamint szociálpedagógiai diplomával – azon belül is romológiai szakképzettséggel – rendelkező férfi. Ez az intézet kettős funkcióval bír. Egyrészt van 

Hogy ez nagyon messze van az ifjúsági tábor hangulatától, életérzésétől, azt jól jelzi, hogy rendkívül szigorú beosztás, tanítási és munkarend alapján élik a mindennapjaikat az ide bekerülők. „A növendékek a hét minden napján délelőtt iskolába, vagy munkaterületre mennek dolgozni, majd órarendben rögzített délutáni foglalkozásokon vesznek részt. A szorosan strukturált napirendben kevés szabadidő jelenik meg, amelyet a nevelő által engedélyezett szabadidős tevékenységgel tölthetnek” – meséli a női szakember.

Az intézmény 100 fő befogadására képes, jelenleg mintegy hetvenen vannak az ország egész területéről. A gyerekek többsége halmozottan hátrányos helyzetű, nem rendelkeznek megfelelő családi háttérrel, sokszor gyermekotthonokból kerülnek az intézménybe. A sajátos nevelési igényű fiatalok száma is egyre nő, jellemzően nagyfokú iskolai lemaradásaik vannak. Jelenleg hat, 9-12 fős csoportokban folyik nevelésük, gyógypedagógiai fejlesztésük, mentálhigiénés megsegítésük, valamint oktatásuk. 

Bár valóban nagy a szigor, korlátozott a fiatalok szabadsága, sokan mégis jobb körülmények között élnek, mint kinn. Bőségesen étkezhetnek – esznek például gyümölcsöt, van, aki nem látott még körtét –, rendszeresen tisztálkodhatnak, megismerik a kulturált viselkedés alapvető szabályait – állítják az intézet munkatársai. Sokan el tudják végezni az általános iskola 8. osztályát, de arra is van példa, hogy leérettségiznek. Külsős tanárok vizsgáztatják őket, tehát a bizonyítványuk valós eredményt tartalmaz, és annak az iskolának a bejegyzései kerülnek a bizonyítványba, így elkerülik a stigmatizálást.

Innen egyébként háromfelé vezethet a fiúk útja a bíróság jogerős ítélete után. Szabadlábra kerülhetnek, ha próbára bocsátják őket vagy a büntetés idejét már letudták a Szőlő utcában. De ha nincs ilyen szerencséjük, akkor azokba a javítóintézetekbe kerülnek – Aszódon, Debrecenben, továbbá Nagykanizsán van ilyen –, ahol jogerős javítóintézeti nevelést hajtanak végre, netán a tököli fiatalkorúak börtöne vár rájuk.

Az utánkövetés hazánkban nem működik jól – panaszolják a szakemberek –, így általában nem tudják meg az intézet dolgozói, mi lesz a sorsuk az egykori neveltjeikkel. Egy részük sajnos visszaeső bűnelkövető lesz, de megfigyelték, 

„Nagyon jó érzés, ha kapunk tőlük levelet, amelyben azt írják, a körülményekhez képest jól érezték magukat, vagy ha azt látjuk a Facebookon, hogy büszkén fotóztatják le magukat, hogy keményen dolgoznak a 40 fokos kánikulában egy útfelújításon” – mesélik lelkesen a szakemberek. 

De elkomorul az arcuk, amikor rátérünk az intézmény volt igazgatójának, Juhász Péter Pálnak – 2010-től volt ebben a pozícióban – az ügyére, akit május végén a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai fogtak el filmszerű körülmények között; úgyszintén a hűvösre került Juhász barátnője, Aisah Zamira, aki ráadásul a javítóintézetben helyettes biztonsági vezető lett.

Mindkettőjüknek emberkereskedelem és kényszermunka miatt kell felelniük, de a férfit többrendbeli közfeladati helyzettel visszaéléssel is meggyanúsították, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatásukat. A rendőrség szerint a pár olyan nőkkel vette fel a kapcsolatot, akik gyermekotthonban nevelkedtek, s miután felnőttkorúvá váltak, az igazgató a javítóintézetben adott nekik munkát, de a lejelentett óráknak csak a töredékét dolgozták le az intézményben, mellette prostituáltként futtatták őket, internetes szexoldalakon hirdették meg a lányokat.

– állítja a két szakember. Azzal folytatják, nagyon nem szeretnének a szerecsenmosdatás hibájába esni, de ha objektívan szeretnének állást foglalni, akkor el kell mondaniuk, hogy a több diplomát szerzett Juhász sokak szemében hozzáértő szakember volt, sőt, kedves, segítőkész ember benyomását keltette”– jelentik ki.

„Ha mindez igaz – s miért kételkednék a szavukban –, hogyan követhetett el ilyen brutális bűncselekményeket, s hogyan fordulhatott elő, hogy ezek a förtelmek hosszú évekig titokban maradtak?” – vetem közbe. Erre azt válaszolták, hogy Juhász rendkívül tartózkodó ember volt, aki gyakorlatilag semmit nem mesélt a magánéletéről – még azt sem tudták, a biztonsági helyettese az élettársa –, annyit tudtak csak róla, hogy szeret sportolni, biciklizni és a kutyákat.

Ezek szerint – ezt már én teszem hozzá – kettős életet élt, 

Ezt a véleményt nem kommentálták a beszélgetőpartnereim.

A papíron itt foglalkoztatott, de valójában prostitúcióból élő nőkről sem volt információjuk. Látták, hogy dolgoztak a konyhán, gyerekfelügyelőként vagy másutt, de hogy miként kerültek ide, milyen státuszban voltak, hogyan alakult a beosztásuk, arról a szakembereknek nem volt információjuk, mindez az intézmény vezetőjére, Juhászra tartozott, aki minden személyügyi döntést kizárólag magának tartott fenn, senkit nem avatott be a részletekbe.

„Az itteni munka – a szépsége mellett – rendkívül kemény, nagyon fárasztó. 

Aki befejezte a műszakot, siet haza, hogy pihenjen, vagy, hogy otthon folytassa a munkát” – adnak magyarázatot arra, miért nem volt feltűnő, hogy időnként feltűnt az intézményben egy-két nő, akik túl sokáig nem maradtak.

Éppen ezért mindkét szakembert, de valójában az intézet mind a 75 munkatársát letaglózták azok a május végi hírek, hogy őrizetbe vették a főnöküket, s gyakorlatilag azóta sem tudnak napirendre térni a történtek felett; minden újabb hír, amely napvilágot lát Juhászról, sokkolja őket. De az még jobban, hogy a közvélemény egy része még mindig úgy hiszi, náluk, az intézetben történtek ezek a borzalmak, hiszen „Szőlő utcai botrányokról” írnak, beszélnek, holott sem magának az intézménynek, sem az itt becsületesen dolgozóknak semmi közük nincs a feltételezett bűncselekményekhez.

ahol az itt dolgozók igyekeznek megváltoztatni, jobbá tenni az itt elhelyezett gyerekek életét” – közli a két szakember. 
De mi mást is mondhatnának, holott gyaníthatóan ők is tisztában vannak azzal, hogy az intézmény önhibáján kívül a belpolitika ocsmány mocsarába süllyedt, ahonnan nagyon nehéz lesz kikászálódnia.

Fotó: Ficsor Márton