Minden titokra fény derül: erről tárgyalt négyszemközt Zelenszkij és Trump

Zelenszkij elmondta, nem fél engedményeket tenni, de...

Zelenszkij elmondta, nem fél engedményeket tenni, de...
Egy profi szájról olvasó szerint Trump nyilvánosan tette helyre Macront a Vatikánban, hogy kizárólag Zelenszkijre koncentrálhasson a békéről szóló titkos egyeztetésen.
Kuljának mindig is fontosabb volt a szereplés, a hatalom, a pozíció és a pénz mint a gyógyítás.
A magyar külügyminiszter Timčo Mucunski kollégájának kifejezte részvétét a magyar emberek nevében, egyúttal tájékoztatta arról, hogy Magyarország négy sérült személy ellátását vállalja.
Az egész egy patriarchális méhturkálás, mi? Persze. Varga Mátyás Zsolt írása.
Apáti Bence rámutatott, hogy viszonylag rövid időn belül kiderült, mi az egyik közös pont Ruszin-Szendi Romulusz és Magyar Péter között: az agresszivitásuk.
Wang Yi kínai külügyminiszter bejelentette, hogy támogatják a két nagyhatalom közös „konszenzusát” az ukrajnai háború lezárásáról.
Nagy erőkkel folyik a nyomozás.
A felvételi betekintések menetrendjét több iskolában is felborította az országos bombafenyegetés.
Nos, én meg az egyenes beszéd híve vagyok, így most igyekszem a lehető legegyenesebben megírni, hogy mi is történt itt. Varga Mátyás írása.
Nem mintha nem lenne minden baromi ciki, ami évek óta Magyarországon a jog világában történik.
Egyszer F. főhadnagy szépen behívatott magához, négyszemközt elbeszélgettünk, majd célozgatni kezdett arra, hogy hangulatjelentéseket kellene írni a körlettársaimról.
De én inkább a kommunikációért felelős, címzetes államtitkári tisztséget választottam. Ha másképp döntök, lehet, hogy az ország sorsa másképp alakult volna.
Egy Magyar Nemzetben megjelent interjú miatt indult üzengetés.
„Folyamatosan az járt a fejünkben, hogy muszáj megmenteni a férfit” – mondta.