„A völgy torka felől oldalvást, fehéren kúszott fölfelé a köd, amint magasabbra ért, széllökésekben sodródó varjakkal találkozott, s ugyanazok a széllökések ráterítették az erdőre. Mint egy elég nagy fátyol, ami beleakadt a föld tüskés szőrébe. Ahogy a szél kihagyott, egy pillanatig lebbenetlen maradt, aztán lassú hullámzással belesüppedt a gallyak közé, odahavazott a fenyők tövére. Egy másik felhő rojtosabb széle mentén, az áramlatban a varjak párosával sebesen hátrafelé repültek.
A gyanútlan Lóhavas felé tartott a felhő, a katlan fölött majdnem megállt, hasával enyhén behorpadt, majd lepényhalszerű mozdulatokkal kiterjeszkedett és ráborult a három tó fennsíkjára.
Néha egy ilyen lencse alakú felhő váratlanul rátelepül egy hegyre, majdnem egy hétig hull belőle csendesen a hó, közben körülötte a környéken kitavaszodik.”