Bácsatyai Dániel szerint András sikeres volt a terjeszkedő bárókkal szemben, a királyi hatalom csaknem úrrá lett az országban uralkodó anarchián, ám titokzatos halála szertefoszlatta a reményeket.
Napra pontosan 725 évvel ezelőtt, 1301. január 14-én elhunyt III. András magyar király, így férfiágon kihalt a legendás Árpád-ház. A nagy jelentőségű történelmi eseményről és magáról III. Andrásról (uralkodott: 1290-1301) a kor kiváló kutatóját, Bácsatyai Dániel (1985) történészt, az ELTE HTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársát kérdeztük.
***
Igaz lehet a pletyka, hogy III. Andrásban nem az Árpádok vére csörgedezett?
Ennyi idő után lehetetlen biztos feleletet adni a kérdésre.
Annyi bizonyos, hogy IV. Béla nem ismerte el testvéreként III. András apját,
Utószülött István herceget, ahogy fia és unokája (V. István és IV. László) sem, így aztán nem is osztozkodtak vele II. András örökségén.
Bélát és öccsét, Kálmánt, akik az 1213-ban meggyilkolt Gertrúd királyné fiai voltak, nyilván nyugtalanította 60. életéve felé járó apjuk, II. András harmadik házassága, amelynek (állítólagos) gyümölcsét az új királyné, Estei Beatrix királyi férje halálakor már a szíve alatt hordta.
Okkal vagy ok nélkül megvádolták,
hogy a valódi apa nem az elhunyt király, hanem uralmának egyik legfőbb támasza, Ampod fia Dénes egykori nádor, aki a trónt elfoglaló IV. Béla politikai bosszújának első számú célpontja volt.
Ez milyen következményekkel járt?
Dénest a koronázás után megvakították, a várandós özvegyet pedig szigorú őrizet alatt tartották.
Beatrixnak mégis sikerült megszöknie
és egy császári követséggel titokban elhagyta a Magyar Királyságot. 1236 nyarán, II. Frigyes német-római császár környezetében adott életet István nevű fiának, akivel a császár védőszárnyai alatt érkezett haza Itáliába.
Ezt is ajánljuk a témában
Hogyan szervezték hadjárataikat és miként harcoltak a legújabb ismeretek szerint a kalandozó magyarok? Mi indította őket a portyákra és miként ért véget ez a korszak? Bácsatyai Dániel történésszel beszélgettünk a korai magyar történelemről!
Ki hitt még Beatrix ártatlanságában?
Ha az Árpád-házi uralkodók nem is ismerték el rokonuknak, IX. Gergely és IV. Ince pápa nem kételkedett István törvényes származásában és megpróbáltak gondoskodni a korán elárvult herceg anyagi helyzetéről, aki éppúgy lemaradt az anyai örökségről (a ferrarai őrgrófságról), mint az apairól, az élete végéig üres címként viselt szlavón hercegségről.
Törvényesnek ismerte el nővére, Magyarországi Jolánta aragóniai királyné is, akinek az udvarát bolyongásai során személyesen is felkereste. Rövid és kalandos élete végén végül rámosolygott a szerencse, amikor beházasodott a dúsgazdag velencei Morosini családba; itt született a majdani III. András is.
Hogyan került trónra az utolsó Árpád-házi király? Miért álltak be mögé azok is, akik megkérdőjelezték a származását?
Utószülött István életéhez hasonlóan
III. András élete is kész kalandregény, amelynek legizgalmasabb fejezete éppen a trónra kerülése.
A királyi hatalom legerősebb ellenfelei, a Kőszegiek kétszer is behozták az országba (1278-ban és 1287-ben). Harmadik feltűnésekor (1290 elején) azonban olyannyira a kunjai között teljesen elszigetelődött, botrányt botrányra halmozó, valójában már a királyság védelmével sem törődő
IV. László ellen fordult az ország,
hogy a hatalmi elit jelentős része – és különösen annak vezéregyénisége, Lodomér esztergomi érsek – a velencei Árpád-fiban látta a királyság megmentőjét.
Lodomér érsek volt az is, aki a kényszerűségből I. Albert osztrák herceg vendégszeretetét élvező Andrást megszöktette Bécsből – az álruhás szökések, úgy látszik, végig kísérik az Árpádok velencei ágának történetét.
Milyen lehetőségei voltak Andrásnak Magyarországon, és milyen eredményeket tudott elérni a főurak szorításában?
A III. András trónra lépése előtti szűk két évtized a magyar történelem szomorú fejezetei közé tartozik. A korszak főszereplője a családi tragédiák közepette felcseperedő, főúri pártviszályoknak kiszolgáltatott gyermekkirályból eltorzult személyiségű akarnokká serdülő IV. László, aki tehetetlennek bizonyult a nyugat-magyarországi főurak, elsősorban a területi magánhatalmukat építgető Kőszegiek szüntelen lázadásaival, és az ennek eredményeként állandósuló kormányváltásokkal és belháborúkkal szemben.
A velencei Morosini palotában nevelkedett
III. Andrásnak tehát nagyon nehéz örökséget kellett átvennie.
Jó pár évig úgy tűnt, hogy az elmúlt évtizedek gyakorlata folytatódik, sőt, idővel a korábban hűséges Csákok közé tartozó „trencséni” Máté is András ellen fordult, hogy a Kőszegiek mintájára saját tartományuraságot hozzon létre.
Kik támogatták egyáltalán Andrást?
Eleinte a Lodomér érsek vezette magyar egyházra támaszkodva kísérelt meg szembeszállni a bárói törekvésekkel, de 1298-ra belátta, hogy nem kerekedhet felül ellenfelein, ha a személyéhez hű bárókkal nem fűzi szorosabbra a viszonyt. A hűséges főurakkal tehát hűbéri jellegű szerződéseket kötött, amelyben a felek kölcsönösen garantálták egymás védelmét, miközben III. András az utóbbiaknak szóló adományokkal és ispáni kinevezésekkel
sikeresen fogta harapófogóba és szigetelte el Csák Mátét.
Kőszegi Iván megszelídítésében a Habsburg-házzal kötött szövetsége játszhatta a főszerepet, I. Albert osztrák herceg már korábban is a nyugat-magyarországi oligarchák fő ellenségének számított. III. András kísérlete eredményesnek bizonyult, amit jól mutat, hogy a Kőszegiek a megbékélés jeleként kénytelenek voltak családi kapcsolatot létesíteni a dinasztiával – Árpád-házi hercegek és hercegnők hiányában a Morosini családdal, amelynek tagjai – a király anyja, majd anyai nagybátyja – 1293 óta segítették III. András kormányzását.
1300-ban még Csák Máté is megjelent Budán, hogy tanúbizonyságát adja hűségének.
III. András tehát okos politikusnak bizonyult, aki több mint negyedszázad után végre sikereket tudott felmutatni
a központi hatalom rovására terjeszkedő bárókkal szemben.
Ezt is ajánljuk a témában
A francia és az angol királlyal vetekedhetett gazdagságban, erős kézzel teremtett királyi hatalmat és békésen gyarapodó országot: magyar király presztízse soha sem volt olyan szilárd az Árpád-korban, mint III. Béla idején. A szakértő történésszel beszélgettünk e kevéssé ismert, 12. század végi nagy királyunkról.
Milyen „külső” nehézségekkel nézett szembe az „utolsó aranyágacska”?
III. András erőit a belső konfliktusok kötötték le, uralkodását nem jellemzik külföldi hatalmasságokkal folytatott háborúk. Azonban
trónra lépése után legelső feladata az volt, hogy koronázási esküjével összhangban helyreállítsa az ország területi épségét
és visszaszerezze a Habsburg Albert osztrák herceg által elfoglalt nyugat-magyarországi erősségeket, köztük az ország nyugati kapuját, Pozsony várát.
Albert ezeket még a Kőszegiektől foglalta el, ám III. András megkoronázása után a magyar királynak sem volt hajlandó visszaadni őket. III. András nem túl sok véráldozatot követelő hadjárata gyors békekötéssel és az uralkodók személyes találkozójával zárult (1291); a kompromisszum értelmében
Albert visszaadta az ellenőrzése alatt tartott területeket és várakat,
amelyek többségét azonban le kellett rombolni.
A megegyezés igazi vesztesei a két uralkodó közös ellenfelei, a várakat birtokló Kőszegiek voltak. A következő években III. András egyre szorosabbra fűzte a viszonyt a Habsburgokkal: első felesége, a lengyel Fenenna halála után, 1296-ban Albert leányát vette feleségül Bécsben, s két év múlva ismét székvárosában kereste fel a herceget, akit jelentős kontingenssel támogatott a német királyi trónért folytatott sikeres küzdelmében.
Mi volt a helyzet az Anjoukkal, akik ekkoriban már a magyar trónra „kacsintgattak”?
Az Utószülött István törvényességét és III. András legitimitását elutasító nápolyi Anjouk
sokáig nem okoztak közvetlen fejtörést
András számára. V. István unokája, Martell Károly salernói herceg felvette ugyan a magyar királyi címet, édesanyja, Árpád-házi Mária pedig folyamatosan táplálta a Kőszegiek és a délvidéki Subicsok és Babonicsok III. Andrással szembeni ellenállásának tüzét – amely azonban az Anjouk támogatása nélkül is lobogott.
Martell Károly halála (1295) után sokáig úgy tűnt, hogy az Anjouk nem tesznek több erőfeszítést a magyar korona megszerzésére. Amikor 1300 nyarán Martell Károly fia, a majdani I. (Anjou) Károly magyar király – ismertebb, de a korban nem használt nevén
Károly Róbert – partra szállt Dalmáciában, alig talált támogatóra,
egy korabeli jelentés szerint az egyre magabiztosabb III. András sem tartotta veszélyesnek új riválisát.
Miért halt meg hirtelen, aránylag fiatalon III. András?
Valóban nem volt idős – alig több mint 30 éves. Rendelkezünk egy regényes leírással – a Stájer rímes krónikával –, amely szerint az ifjú királyt megmérgezték.
A mérgezés tényét semmi esetre sem tudjuk kizárni,
hiszen III. András bőségesen rendelkezett ellenséggel.
A megrendelők személye azonban komoly gyanakvásra ad okot a történettel szemben: eszerint ugyanis éppen a hozzá leghűségesebb bárók, Rátót nembeli Domokos tárnokmester és a Balassák őse, Demeter zólyomi ispán törtek volna a király életére. Állítólag megnyerték az ügynek III. András olasz komornyikját, aki az Itáliából beszerzett mérget a király asztali késének hátsó részére kente; míg
a kés első felével felvágott ételt az előkóstoló jóízűen elfogyasztotta, addig a hátsó résszel szeletelt harapnivaló III. András halálát okozta.
Hogy mennyi igaz a történetből, ma már nehéz eldönteni, az azonban biztos, hogy a Stájer rímes krónika szerzője rajongott a mérgezéses történetekért, s talán egy kis mag is elég volt számára, hogy a szóbeszédből nagyívű elbeszélést faragjon.
Valóban végzetes volt utolsó Árpád-házi királyunk halála az ország jövőjére nézve? Törvényszerű volt az anarchia, vagy máshogy is alakulhatott volna?
Az bizonyos, hogy hosszú évtizedek után III. András
uralkodásának végén csillant fel először a remény, hogy a királyi hatalom úrrá tud lenni az országban uralkodó anarchián,
halálával azonban ezek a remények jó időre szertefoszlottak.
Az ország végzete azonban nem teljesedett be,
a királyságnak I. (Anjou) Károly, vagyis Károly Róbert következetes és szívós munkájának köszönhetően volt jövője.
A III. Andráshoz hasonlóan Itáliából érkező uralkodó két évtized alatt egyesítette az országot és megszilárdította a királyi hatalmat, s ezzel megalapozta a Magyar Királyság 14. századi virágkorát.
Nyitókép: III. András Magyarországra jön. Miniatúra, Képes krónika
A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.
Csendben tüntették el a magyar feliratot egy történelmi épületről.
Kis Károly kiváló hadvezér és művelt ember volt, de Nagy Lajos felesége nehezen viselte, hogy nem uralkodhatott tovább a lánya nevében. A brutális gyilkosságról érzékletes leírás maradt ránk.
A herceg elleni bestiális támadást előre eltervezték, mégis indulatból követték el, de azt is megtudjuk, hogyan étkezett Szent László és a Rurik-dinasztia leszármazottja. Kutatók a Mandinernek.
A magyar történelem nagy alakjának uralkodását Erdélyben és Lengyelországban is a múlt aranylapjai közé sorolhatjuk. Most Horn Ildikó történész segítségével mutatjuk be az izgalmas korszakot.
A máig a sztyeppén élő madjarok apai felmenői és a magyarországi magyarok egy részének az apai felmenői között genetikai kapcsolat mutatható ki, ami tudományos tény – hangsúlyozza Bíró András Zsolt.
Keresik a hibást.
Mi lesz ebből?
Nagyon csúnyán lebukott a baloldali színész.
