A keresztény ember kifejezetten arra van meghívva, hogy szentté váljon, csak ennek a ténynek sajnos nem olyan jó a marketingje, mint a halloweennek.
Szegény november elseje, hányan nézik halottak napjának! Persze teljesen rendjén való és észszerű is, ha valaki az elsejei munkaszüneti napot kihasználván látogat el a temetőbe –
az azonban nagy kár, hogy a csontvázjelmezes-denevérnyalókás halloween-biznisz és az elmúlásra emlékeztető november másodika között milyen mértékben sikkad el mindenszentek ünnepe,
és ezáltal konkrétan az örök élet és a nyolc boldogság felemelő és egyben inspiráló üzenete.
„Ne vicceljünk, az egy ilyen katolikus izé, én pedig megkeresztelve is alig vagyok / nem hiszek az efféle mesékben” – szokás ilyenkor rávágni; csakhogy azok közül, akik mára már magukénak érzik a halloweent, vajon hányan kelták?
Mert ha kevesen, az arra utal, hogy előbb-utóbb egy kívülálló is simán találhat izgalmas elemeket bármelyik ünnepben.
Mifelénk az egyik szépségszalonban már október eleje óta műanyag csontvázak és gigantikus pókok fogadják az arra járókat és pláne a vendégeket – ha a körmöshöz érkező (potenciálisan arachnofóbiás) nőknek halloween tiszteletére heteken át egy kapucinus kripta Disney-változatában kell érezniük magukat, míg a manikűrjük készül, akkor pláne illenék november elsején megemlékezni arról, hogy van élet a nyomasztó csontvázon túl.
Különös tekintettel arra, hogy melyik állítás elfogadásához kell erősebb és irracionálisabb hit:
ahhoz-e, hogy valamely gyarló politikus elhozza nekünk az utópisztikus szeretetországot és/vagy megteremti az univerzális békét, vagy ahhoz, hogy aki szelíd, irgalmas és békességszerző, mint a temetőben nyugvó drága dédi volt, azt már életében körüllengi valami derűs, szeretetteli aura (egy parányi békés szeretetország),
halála után pedig akár legendák is övezik az áldott emlékét? Mindenszentekkor ugyanis pont ezeket a névtelen szenteket ünnepeljük és az ő példájukra tekintünk – a megdicsőültekre, a mennybe jutott sokaságra, azokra, akiktől el lehet lesni a jó élet titkát.
Tény persze, hogy a halloweenhez képest idegenül, már-már ridegen, sőt, talán rémisztően is hangzó „életszentség” szó értelmezéséhez, megrágásához és pláne gyakorlati átültetéséhez több energia kell, mint ahhoz a mozdulathoz, amellyel az ember ilyentájt kivesz a bolti hűtőpultból egy szezonális „rémtúrót”
– de annyival többet is nyer(ne) vele a világ. Eleve mennyivel izgalmasabb is az egész: néhány órára beöltözni szellemnek, az egy unalmasan hétköznapi buli, előbb-utóbb ráadásul fullasztóvá is válik; ezzel szemben mindenszentek ünnepe arra az egész életen át tartó kalandra irányítja rá a figyelmet, hogy miként lehet a legszimplább VIII. kerületi, újbudai vagy borsodi polgárból de facto Józsefvárosi Szent Tamás, Gazdagréti Szent Rezső vagy Barcikai Szent Dzsesszika, örökre.
Sőt, nem csak lehet – a keresztény ember kifejezetten arra van meghívva, hogy szentté váljon, csak ennek a ténynek sajnos nem olyan jó a marketingje, mint a halloweennek.
Pedig már önmagában az is elég menő lehet, ha az embert halála után minden november elsején világszerte 1,4 milliárdan ünneplik.
Ráadásul – ahogy arra Barsi Balázs atya Az életszentség titka c. kis könyvében rámutat – minden látszat ellenére, öntudatlanul a nem katolikusok is az életszentséget várják a hívő embertől. „Azt tapasztaljuk, hogy kortársaink elutasítják a szentség minden utánzatát, mérhetetlenül gyűlölik a farizeizmust, a szenteskedést, ám igenis odafigyelnek az igazi életszentségre, és döbbent csodálattal állnak előtte”. Valóban érdekes megfigyelni e téren akár csak a kommentszekciókat is:
ha valaki a kereszténységre hivatkozva, ugyanakkor nem éppen szelíden és békességszerző módon, és nem feltétlenül a falu szentjeként megtiltja településén például a köztéri tökfaragást, erősítve mintegy azt a téveszmét, hogy a kereszténység egyenlő a karótnyeltséggel és minden jó elrontásával, rögvest ezrével kapja a gúnyos beszólásokat,
sőt, a velejéig keresztényellenes megnyilvánulásokat is. Amikor azonban az algoritmus véletlenül egy-egy olyan videót kap fel, amelyben egy mélyen hívő, tiszta szívű és alázatos néni vagy bácsi, akiről süt az önazonosság, szerényen és szelíden fejti ki nagyon is konzervatív, jobboldali, keresztény gondolatait életről és világról, akkor egyszerre elhallgatnak még a kényszeresen csúfolkodók is, és oly lelkesen és meghatottan osztogatja tovább a videót baloldali és liberális, nem hívő és „maga módján keresztény” egyaránt, mint aki valami nagyon fényes kincsre bukkant.
Amit ugyanis lát, az a ráhagyatkozás derűje, az úgynevezett lelki szegénységből eredő boldogság, valamint az odafönt valókra való odafigyelésből fakadó bölcsesség –
irigylésre méltó állapot ez a görcsös evilági teperéshez és a zsákutcákkal nehezített útkereséshez képest, amelyre a legjobban sikerült halloweeni parti sem szokott tudni megoldást kínálni.
„Le kell számolnunk azzal a közkeletű tévedéssel, hogy amit Isten parancsol, az csak nehéz, keserű, a többi embertől elidegenítő, az élvezetektől megfosztó és az életet színtelenné tévő dolog lehet – írja Barsi Balázs atya. – Ezzel szemben az igazság az, hogy Isten minden parancsa a többet, a szebbet és a jobbat, életünk gazdagodását célozza, csak elromlott látásunk, rosszra hajló akaratunk sugallja az ellenkezőjét”.
A szeptemberben szentté avatott, csupán 24 évet élt Pier Giorgio Frassati temetésén száz évvel ezelőtt torinóiak ezrei sereglettek össze, akikről mind kiderült, hogy valami jót tett velük, miközben egyébként folyamatosan bolondozott és vidám kirándulós közösséget vezetett.
A még fiatalabb korában elhunyt, szintén friss szent Carlo Acutis XXI. századi kamasz gamerként vált világszerte példaképpé; vagy ott van az ismertebb „szimpla” életpéldák között a 101 évet élt Olofsson Placid atyáé, aki már-már stand-up-előadásba illő módon tudott mesélni arról, hogy miként élte túl a Gulagot és a kommunizmust, mindenkor és minden helyzetben azt keresve, hogy milyen feladatot szán neki ott és abban a helyzetben a Mindenható (aki erre a ráhagyatkozásra válaszul aztán vidámabbnál vidámabb módokon mentette ki őt a legképtelenebb helyzetekből).
Úgy tűnik tehát, nem lehetetlen és még csak nem is önsorsrontás ez – csak szánni kellene egy kis időt legalább mindenszentek ünnepén arra,
hogy akár egy-egy felmenőnk példájából, akár az efféle élettörténetekből kiindulva felfedezzük, mit is jelent és milyen meggyőző gyümölcsökkel jár ez a fura elnevezésű „életszentség”.
Hátha végre kedvet kapunk ahhoz, hogy ne csak a romlandó tökből faragjunk fejet, hanem apránként magunkból is szentet.
Nyitókép: Mandiner – Duccio di Buoninsegna: Trónoló Madonna angyalokkal és szentekkel c. festményének felhasználásával
***
Ezt is ajánljuk a témában
Egy szenvedélyes, elbűvölő személyiségű, jó beszédű nő, aki megtanult hallgatni, hogy benne valóban Isten szólhasson. Horváth Zoltánnal, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom plébánosával jártuk végig a spanyol misztikus életének legfontosabb állomásait.
Ezt is ajánljuk a témában
Assisi Szent Ferenc emléknapja van. De mégis mit tanulhatunk olyasvalakitől, aki fiatalon minden örömöt kipróbált, mielőtt lemondott volna róluk, és „apuci pénzén” szórta bőkezű adományait? Interjúnk.
Ezt is ajánljuk a témában
Alasdair MacIntyre szerint kontinensünk jövője a benedeki örökség mélyén rejlik: „Nem Godot-ra várunk, hanem egy új – a történelmitől kétségtelenül nagyon eltérő – Szent Benedekre.” Czopf Áron esszéje.
Ezt is ajánljuk a témában
Van itt egy titokzatos többlet, amit nem ismer a matematika. Pedig a matematika is elég sok mindent ismer. Ez a titokzatos többlet az, ami Jézus szavainak mélyén van. Győrffy Ákos írása.
A világ túl nagy befolyással bír az istenképünkre (is). Mintha mi tudnánk jobban mindent – mintha mi lennénk a középpontban. Alázat nélkül nem fog menni. Vágvölgyi Gergely írása.
Aki eddig azt hitte, a TISZA színesítene és diverzifikálna, az legott kezdje meg e téren is a gyászmunkát: úgy tűnik, a párt sokkal inkább meghosszabbítja az egészet Bicskéig. Francesca Rivafinoli írása.
Napokig töprengtem, kit kérdezzek meg a szegénységről, mert sokan sokféle okosságot tudtak volna mondani. Végül úgy döntöttem, olyasvalakivel ülök le beszélgetni, akit a világ nélkülözőnek lát, s őt kérdezem arról: ki a szegény.
Ha püspökök szólalnának fel miatta, az kontraproduktív is lehetne – de mi azért fontoljunk meg ezt-azt az anonim petesejt-adományozással kapcsolatban (is). Francesca Rivafinoli írása.
Döbbenet, a miniszterelnök tendenciákról és földrajzi bontásról beszél! Pedig mennyivel előremutatóbb kiposztolni egy fél füllel hallott téves adatot és szörnyülködni rajta egy sort. Francesca Rivafinoli írása.
Ma együttesen emlékezünk mindazokra a névtelen és ismert szentekre és boldogokra, akik magyar földön éltek – és hősies fokon gyakorolva az erényeket, tanúságot tettek Jézus Krisztusról. Vágvölgyi Gergely írása.
Amatőrök nem fogják tudni megállítani az európai háborús mozgósítást.
Hegyi Zsolt elmondta: „A HÉV üzemkészségére ma sincs panasz, de a megújult infrastruktúra és járművek még jobb utazási élményt, még megbízhatóbb szolgáltatást jelentenek majd”.
