Nocsak: a balosok kedvenc mutatója alapján Lengyelország „szegényedett”, Magyarország feljebb lépett

Nagy a csönd most, hogy az Eurostat közzétette a háztartások 2024. évi fogyasztására vonatkozó friss, korrigált számait: noha korábban már minden károgó jól elkönyvelte, hogy Magyarország uniós sereghajtó az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás tekintetében, a TISZA-vezér pedig tízezredszerre is beleszuggerálta a kamerába „az EU legszegényebb országa” szókapcsolatot,

Előtte pedig kis híján hármas holtverseny alakult ki – a fogyasztásban hátul lévő Magyarország és Bulgária mellé ugyanis szépen lezárkózott Kaja Kallas Észtországa is.

Ha Magyar Péterrel ellentétben nem vagyunk restek, és előkeressük emellé a háztartások megtakarítási rátáját, akkor ráadásul látható, hogy míg Magyarország – emelkedő tendencia mellett – immár uniós negyedik helyezett a felhalmozásban (18-19 százalékos megtakarítási rátával), Lettország e téren egészen drámai zuhanást mutatott be az utóbbi években:

de így is csak a románokat és a görögöket előzik meg, akik bezzegfogyasztókként folyamatosan mínuszban vannak.

A Lettországhoz hasonlóan eurót használó Észtországban és Litvániában a megtakarítási ráta a felére csökkent, így ők most a lengyelekkel együtt 7-8 százalék körül állnak – mintha ez alapján úgy tűnne, hogy a fogyasztás és a megtakarítások arányának Magyarországon mért nagyon lassú, de nagyjából folyamatos növekedése nem valamiféle természeti törvény, amely a világ végezetéig érvényesül,

Szokás persze a megtakarítási mutatókat azzal leszólni, hogy azok az összegek elsősorban a leggazdagabb ötödnél koncentrálódnak – egyrészt azonban a háztartások egyötöde mégiscsak egész tekintélyes sokaság, nem pedig a felső tízezer; másrészt ha a legesleggazdagabb 5 százalékot nézzük, az ő vagyoni részesedésük Magyarországon a középmezőnyben van, és alacsonyabb az uniós átlagnál (az Európai Központi Bank szerint Magyarországon az ő kezükben van az összes vagyon 38 százaléka, míg Belgiumban például 44, Ausztriában 53,5, az említett Lettországban pedig 48 százaléka), ez a probléma tehát más országokban éppúgy fennáll. Ha máshol hasonló vagy még nagyobb vagyoni koncentráció mellett jóval alacsonyabb a háztartások megtakarítási rátája, abból nehéz azt levezetni, hogy „de a magyar akkor is a legszegényebb”.

Különösen figyelemreméltó az Eurostat mostani fogyasztási térképe, ha mellétesszük a 2022-es helyzetet mutató, pontosan két évvel ezelőtti verziót – ahhoz képest Luxemburg és Hollandia (az uniós éllovasok) még tovább növelték fogyasztásukat az uniós átlaghoz képest,

Még Lengyelország is messzebb került az uniós átlagtól, becsúszva Románia mögé – ennek fényében mindenki szabadon eldöntheti, hogy továbbra is ezt a fogyasztási adatsort tekinti-e a legmegbízhatóbb mutatónak, és akkor kénytelen kimondani, hogy Tuskkal a lengyelek veszítettek a vásárlóerejükből; vagy belátja, hogy ja, ha a lengyeleknél se közelednek a fogyasztási számok a nyugat-európaihoz, akkor most már inkább mégse kellene mindent ebből a térképből levezetni.

Pogátsa Zoltán szerint „minden, amit Orbán az európai és a világpolitikában kavar, az arról szól, hogy ne erre figyeljenek a választók”, mármint arra, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb a fogyasztás (valamiért a közgazdász úrnak nem jutott eszébe összevetni a mostani adatokat a korábbiakkal, pedig garantáltan profibban menne neki, mint egy magamfajta bölcsésznek).

és jellemzően pont a minimum három határral nyugatabbra lévő, eleve dőzsölő államok növelték tovább (vagy tartották meg) az előnyüket. Probléma-e az vajon baloldali szemmel, ha egy miniszterelnök azért „kavar” az európai és a világpolitikában, hogy az ennek hátterében felsejlő ukrajnai háború mielőbb befejeződjék? S ha probléma, hogy idehaza nem csökken a vagyoni egyenlőtlenség, akkor mit gondoljunk arról, hogy a területi kohézió kiemelt uniós célkitűzése ellenére az Unión belüli fogyasztási különbségek az ukrajnai háború óta növekedni látszanak?

Az pedig egy soha meg nem fejthető rejtély, hogy baloldalon miért folyton azon megy a kesergés, hogy a magyarok nem konzumálnak eleget, nem pedig azon, hogy egyáltalán miért kell az eleve torz, fenntarthatatlan és kizsákmányolással járó luxemburgi fogyasztási szintek után loholnunk. Ha például az EU tenne saját hatáskörében azon anomália megszüntetéséért,

vagy akár ha honfitársaink az Eurostat Facebook-oldalán nem azzal kommentelnének angolul minden fogyasztási adatsort, hogy jellemző, milyen rosszul teljesít Magyarország, hanem valami pozitívabb képet sugározva kedvet csinálnának a pénzes luxemburgiaknak és hollandoknak ahhoz, hogy minél nagyobb számban ide látogassanak és néhány napig hazájuk helyett itt költekezzenek, máris tehetnénk egy-egy értelmesebb és fenntarthatóbb lépést a területi egyenlőtlenségek mérséklése felé.

Nyitókép: Pixabay