Egy generációváltásnak vagyunk tanúi Hollywoodban. Diane Keaton most lépett hátra; Robert Redford, Gene Hackman, David Lynch nemrég; Donald Sutherland, Maggie Smith, Shelley Duvall és James Earl Jones tavaly. Zárul le egy korszak: a nagyok meghajolnak, hátra lépnek.
Egy generációváltásnak vagyunk tanúi Hollywoodban. Diane Keaton most lépett hátra; Robert Redford, Gene Hackman, David Lynch nemrég; Donald Sutherland, Maggie Smith, Shelley Duvall és James Earl Jones tavaly. Szépen zárul le egy korszak: a nagyok meghajolnak, hátralépnek. Természetes folyamat ez – mégis valahogy aggodalmas.
Jack Nicholson már másfél évtizede visszavonult. Sir Michael Caine is, bár rebesgetik, hogy kilencvenkét évesen hamarosan újra visszatér. John Williams kilencvenhárom, Mia Farrow már nem aktív. Helen Mirren még igen, nyolcvanévesen – ahogyan Anthony Hopkins és William Shatner is. Clint Eastwood, aki idén kilencvenöt, még mindig rendez. Ridley Scott nyolcvanhét, Coppola nyolcvanhat, Scorsese nyolcvankettő, Cronenberg ugyanannyi.
Még dolgoznak – mintha az idő vasfoga mit sem érne rajtuk, mintha eldolgoznának még évtizedekig.
Ők voltak azok, akik kapcsán először tudatosult bennem ennek a generációváltásnak az aggodalma. Keaton a halálával, Cronenberg pedig a törékenységével ébresztett rá – amikor megláttam a kávézóban, ahol beszélgettünk.
Ezt is ajánljuk a témában
Horrorfilmekkel kezdte, ma már filozofikus mélységekben gondolkodik élet, halál és az emberi történelem dolgairól David Cronenberg. A kanadai rendezővel munkásságáról és tűnődéseiről beszélgettünk.
Megint elérkezett egy váltás. Nem az első, persze – Gary Cooper, James Stewart és Humphrey Bogart is átadták a stafétát annak idején. Csakhogy akkor már látszott, kik jönnek utánuk. Most valahogy nem. Vannak még Nolanek, Tarantinók – de utánuk már valami különös, telt üresség honol.
A filmek mindig tükrözték a kor hangulatát.
A mccarthyzmus idején a gyanakvást, a hatvanas–hetvenes években a háborúellenességet, a politikai kiábrándultságot – ezek a pillanatnyi társadalmi érzések mind beleégtek a filmekbe.
Most viszont valami sokkal embertelenebb látható, ami remélhetőleg nem a kor hangulata: a természetesség és a tehetség eltorzulása, a látvány önmagáért való léteztetésének zaja – ez az, ami beleég a filmekbe.
Telt üresség. Soha nem dolgozott még ennyi filmkészítő, színész, rendező, forgatókönyvíró, mégis, üresség honol, ami értendő mindenhogy: kreativitásban, karakterekben, mondandóban egyaránt, és erősen úgy tűnik, erre van igény: 2025 húsz legnagyobb bevételű filmje között ott egy 2002-es animációs film szó szerinti újraforgatása (csak most élőszereplőkkel), néhány agyzsibbasztó „kasszarobbantó” (például A Minecraft-film és a Jurassic World: Újjászületés), és mindössze egy-két igazán új gondolat – mondjuk a Bűnösök és a Fegyverek –, valamint nagy jóindulattal Brad Pitt F1-filmje. És ott van még az előző generáció egyik hattyúdala: az utolsó Mission: Impossible.
Mennek el a nagyjaink. Egyenként, lassan, méltósággal. Csakhogy nem látni, ki jön utánuk – és ez talán a legnyugtalanítóbb. Mintha semmi nem születne a helyükre, egy-két kivételtől eltekintve. Talán csak egy átmeneti homály ez, egy pillanatnyi alkony. Talán jön majd új fény. Eddig végül mindig jött.
Nyitókép: Patrick T. FALLON / AFP
Bérelhető a Mandiner korszerű stúdiója, mutatjuk a részleteket!
A magyar rendező szerint a Bluefly intenzív, valósághű és karakterközpontú thriller lesz merész sci-fi környezetben.
A film producere 105 millió dollárt követel a stúdiótól, mert szerinte így már értéktelenné vált a második világháborús mozi.
Nálunk nem lehet a kultúrát a piac törvényszerűségeinek kitenni. Koltay Gábor írása.
Nolan megértette, amit a jobboldal még nem: a siker nem lehetőség, hanem kötelesség. Lehet a pincében, három embernek tökéletesen tiszta filmeket forgatni, de annak hatása zéró. Varga Mátyás írása.
Az afrikai árusok valami aszketikus kötelességtudattól hajtva tudomást sem vettek arról, hogy vállalkozásuk reménytelen. Tulajdonképpen én is valami hasonlót csináltam egész életemben. Győrffy Ákos írása.
Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában a filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) a Only Beautiful Things to Look At (Forrás) című szlovák–cseh–magyar koprodukciót választotta a legjobb filmnek.
Kikerült az uniós fejlesztési programból a Balaton vasúti körüljárhatóságát biztosító deltavágány, valamint az északi parti vasútvonal további villamosítása. Balatonfüred polgármestere magyarázatot követel, Vitézy Dávid szerint azonban a változtatások szakmailag megalapozottak.
Köszönjük a szolgálatot! Isten óvjon a konteógyártó, áltudományos kóklerektől.
