*
Kapisztrán János itáliai ferences szerzetes, vándorprédikátor, inkvizítor a magyar történelemben is jelentős szerepet játszott, de sokan talán nem ismerik „munkásságának” árnyoldalait. Mit „rakott le az asztalra”, melyek voltak a legfontosabb, akár pozitív, akár negatív tettei?
Kapisztrán 1386-ban született gazdag kereskedőcsaládban. Jogi egyetemi tanulmányok után közéleti pályára lépett, világi kormányzó is volt, még eljegyzést is kötött, ám 1415–16-ban gyökeresen megváltozott az élete. Egy éjszakai látomást követően elbúcsúzott a világi élettől és a ferences rend szigorúbb ágának tagja lett.
Életét ekkortól a rendszeres utazások és a folyamatos prédikálás tette ki. A kortárs források szerint kiváló szónok volt, aki
tömegekre volt nagy hatással, amit csak növelt, hogy – a kor szerzeteseitől nem szokatlanul – gyógyított és ördögűzést is végzett.
Hírneve növekedésével egyházi bírói, 1430-tól teljes körű inkvizítori feladatot is kapott. Az eretnekek mellett a zsidók ellen is keményen föllépett. Bár hivatalosan nem nevezték ki pápai követté, legátusnak, de informálisan ekként is eljárt utazásai során, egyházi megbízatásai diplomáciai jelentőséggel bírtak.
Életének, tevékenységének könyvtárnyi irodalma létezik, az anyaszentegyház 1690-ben a szentek sorába iktatta, így végezetül nem lehet nem szólni arról, hogy
egy történelmi személyiség megítélését nemcsak valós tettei, hanem az utókorban róla kialakított kép is befolyásolja:
Kapisztrán – Hunyadihoz vagy épp Mátyás királyhoz hasonlatosan – a török hódoltság korában és még azt követően is a védekezés egyik kiemelt hősévé, példamutató szereplőjévé vált, amit pap létéből eredően az egyházi íróknak is köszönhetett.
Milyen személyiség volt Kapisztrán?
Elhivatottsága és kitartása kiemelték a kortársai sorából. Ezt onnan tudhatjuk, hogy közismert eredményessége okán az 1450-es évek elején ezért küldte Róma a husziták elleni térítésre német és cseh vidékre: működésének központja ekkortól zömmel Bécs volt.
Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a 15. század közepén az egyre fokozódó török fenyegetés árnyékában az apokaliptikus képeket vizionáló, a tömegeket befolyásolni képes prédikátorok egyre többen léptek színre Európa-szerte: a jelenség Bizánc/Konstantinápoly 1453. évi elestét követően – ami az egész keresztény világot sokkolta – lendületet kapott.
Kapisztrán levelezéséből is látszik: 1453 előtt inkább az eretnekek ellen dolgozott, ezt követően a „pogány veszély” került tevékenysége középpontjába. Ami pedig mai szemmel fanatikus, túlzó hozzáállásnak tűnhet, akkoriban alighanem gyakoribb jelenség volt, mint a 21. század embere gondolná. Nyomatékosítsuk, hogy
a 15. század emberének a lelki üdve, hite és túlvilági életének „milyensége”, napjainkkal ellentétben, gondolkodásának és tetteinek egyaránt középpontját alkotta.