Ez volt Bizánc tündöklése és bukása – 570 éve vették be a törökök Konstantinápolyt

Nyitókép: Térkép Konstantinápoly ostromáról, Beschreibung vnd Contrafactur der vornembster Stät der Welt, Köln, 1582.

Volt egyszer egy ezeréves birodalom, az egyik legstabilabb államalakulat a történelem folyamán, aminek a befolyása, világtörténelemre gyakorolt hatása lényegében felmérhetetlen. Volt egyszer egy ezeréves birodalom, ami 570 éve, 1453. május 29-én, Konstantinápoly elestével jogi, katonai értelemben megszűnt létezni, hogy öröksége mégis megmaradjon, és millió módon éljen tovább.

Ezt a birodalmat Bizáncnak nevezzük, pedig a

A Bizánc elnevezést Hieronymus Wolf német történetíró találta ki a 16. században, hogy megkülönböztesse az ókori római és a középkori, görög jellegű, bizánci birodalmat.

A „bizánciak” nemes egyszerűséggel rómaiaknak tekintették magukat, a Római Birodalom folytatóinak, örököseinek: rómainak nevezték a birodalmukat, a fővárosukat és önmagukat, bár az is igaz, hogy a 7. századtól az államnyelv a görög lett, a főváros elgörögösödött, amely kulturális változást megfelelően kifejezi a főváros ősi görög nevére (Büzantion) tett utalás – ez eredetileg egy jelentéktelen görög gyarmatváros volt.

Bizánc rossz hírnevét az irigység szülte, majd a tudatlanság terjeszette

Volt tehát egy birodalom, amely kezdetben Keletrómai Birodalom néven vitte tovább Róma örökségét, annak bukása után (476). Fővárosa, Konstantinápoly, amely alapítójáról, egy római császárról kapta nevét, akkor már 400 ezer embernek adott otthont és Európa legnagyobb városává vált.

Ennek a Konstantinápolynak egyedülállóan hatalmas könyvtára volt, három vonalból álló, 1000 évig bevehetetlen falrendszer védte, a bizánci haditengerészet pedig csodafegyverrel rendelkezett: a görögtűzzel, amellyel a bizánciak könnyedén boríthatták lángba az ellenséges hajókat. A rettegett folyadék a tengervízzel érintkezésbe lépve begyulladt, vízzel eloltani nem lehetett, receptjét hétpecsétes titokként őrizték.

Olyan ritka,

hogy csak a sima irigység Nyugat-Európa felől, majd a tudatlanság színezhette később negatívra a kivételes történelmi jelenséget.

Ennek az irigységnek a gyökeréről így ír Steven Runciman, a neves történész: „Mióta a keresztes hadjáratokon résztvevő, nyers ősapáink megpillantották Konstantinápolyt, és nagy utálatukra olyan társadalommal kerültek kapcsolatba, melynek minden tagja írt, olvasott, villával evett és előnyben részesítette a diplomáciát a háborúskodással szemben,

és nevét a dekadencia szinonimájaként használni.” Persze, az is kétségtelen, írják a szakértők, hogy a rendíthetetlen és zsarnoki államapparátus, amely az utolsó pillanatig képtelen volt önmaga megreformálására, hozzájárult az összeomláshoz.

Ez a középkori szuperhatalom kulturálisan görög, államiságában római, vallásilag ortodox keresztény volt. Bizáncot „az ókori kulturális örökség továbbmentésének, továbbfejlesztésének és az ortodoxia terjesztésének” köszönhetően joggal tartják az európai történelem egyik legbefolyásosabb államalakulatának. Hogy öröksége mennyire hozzánk tartozik, azt az orosz-ukrán, bizonyos szempontból ortodox-nyugati háború kapcsán is megérthetjük: a Huntington által megénekelt, kulturális törésvonalak mentén zajló

Justinianus bizánci császár és méltóságos kísérete, ravennai mozaik

A birodalom legnagyobb kiterjedése idején 555-ben, Justinianus uralkodása alatt

Csúcspontok és nagy reccsenések az összeomlás előtt

Technikailag Theodosius uralmát tekinthetjük a bizánci történelem kezdetének, ugyanis 395-ben bekövetkezett halálakor végleg elkülönült a két birodalomfél. A birodalomnak több nagy felfutása és virágkora volt: Justinianus alatt érte el a legnagyobb kiterjedését a 6. században, majd

amikor Konstantinápoly újra megvetette lábát Itáliában, ellenőrzése alá vonta az Adriai-tengert, és megszerezte a bolgár területeket. A császárság új szövetségesre is szert tett a keleti szláv Kijevi Rusz személyében, és összességében a planéta egyik legmasszívabb állama volt, amely katonai, diplomáciai és kulturális tekintetben is uralta a világot.

De semmi sem tart örökké: „1054-ben a görög kelet és a latin nyugat kapcsolata a végső krízis állapotába jutott el”. A kereszténység dogmatikus, teológiai, nyelvi, politikai és földrajzi értelemben is két nagy részre szakadt, Keleten a mindenkinél hatalmasabb Bizánccal, Nyugaton pedig a többiekkel, köztük immár velünk, magyarokkal. Ez az egyházszakadás, ha Bizánc erejét nézzük, egyelőre inkább csak jel volt, annak a jele, hogy valami végleg eltörött. Hiszen a két új egyház és a köréjük formálódott politikai tömbök egyet értettek például az iszlamizálódott népek, jelen esetben a szeldzsukok és arabok elleni harcok fontosságában.

a keleti végeken, ami azt is jelentette, hogy Kis-Ázsia nagy része odaveszett. Ha ez nem lett volna elég, a normannok időközben kiszorították a bizánciakat Itáliából: a még így is pokoli erős birodalom zsugorodni kezdett.

Az első keresztes hadjárat még a bizánci császár segélykérésére indult meg 1096-ban, ám itt véget is ér a sikersztori: a vallási különbségek és a rövidlátó politikai érdek (nyugati részről) egy idő után mindent felül írtak. Ehhez társult, hogy a keresztesek és az itáliai normannok folyamatosan zaklatták a bizánci területeket, melyek lakossága nyugatellenes lett, így 1183-ban például a görögök vérfürdőt rendeztek a Konstantinápolyban élő latinok között. A mélypontot 1204 jelentette: a menetrendszerű kereszteshadjáratnak induló özönlés közben, zavaros politikai ügyleteket követően

mindent és mindenkit elpusztítottak, meggyaláztak, fölégettek. Csak mellékesen, Velence fizette őket.

„A bizánciak 1261-ben ugyan visszafoglalták a várost a latinoktól, de a birodalom már soha nem nyerte vissza régi fényét és ütőképességét, így területeit fokozatosan bekebelezte az Kis-Ázsiában megszülető, majd egyre erősödő Oszmán Birodalom, amely 1453-ban Konstantinápoly városát is bevette” – írják egyhelyütt az átmenetről.

Konstantinápolyt ostromolják a latinok 1204-ben, Palma il Giovane festménye

Közvetlen előzmények

Az oszmán törökök lényegében átvették a szeldzsuk törökök szerepét, csak sikeresebbek voltak. Hiszen nem volt addig nagy baj, amíg a muszlimok széttagoltsága lehetőségeket rejtett. Azonban a 14. században megalakuló Oszmán Birodalom hamarosan az összes kis-ázsiai területet elragadta, végül Európában is megvetette a lábát.

Senkit sem érdekelt Bizánc további sorsa, és végül már csak maga Konstantinápoly, a főváros, Róma örököse maradt meg a császárságból.

Az oszmán sereg mindent eldöntő ostroma csak idő kérdése volt. II. Murád szultán már 1422-ben is tett egy próbát, de mivel bevenni nem tudta, békét kötött Bizánccal. Aztán a becsvágyó, 19 éves II. Mehmed került a trónra, aki elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, lezárja a „bizánci ügyet”: a szultán minden korábbi szerződést felrúgott, erődöt építtetett a Boszporusz északi bejáratához, egy 120 hajóból álló flottát szereltetett fel, elvágva Konstantinápolytól az élelmiszer-utánpótlását biztosító útvonalakat. Jöhetett az ostrom.

Seregszemle és a „magyar segítség”

A hármas fallal megerősített, ezer év alatt egyedül a „keresztesek” által bevett város komoly, sőt, ijesztő kihívást jelentett a magabiztos oszmánoknak is, ám egy felmenőnk képében Mehmed kezére játszott a szerencse. Beder Tibor kutatásai szerint egy bizonyos Orbán mester, aki egyes források szerint székely lehetett, felajánlotta tüzérségi tudását a konstantinápolyi császári udvarban, ám alkalmazása helyett inkább tömlöcbe vetették. A fáma úgy szól, hogy sikertelen ostroma után szerzett tudomást II. Murád szultán a magyar ágyúöntőről.

és hadmérnökként személyesen fogadta: megbízza a világ legnagyobb ágyújának kiöntésével, ennek gyümölcsét pedig Mehmed aratja le.

A Nyugat a kritikus években, mint említettük, nem ért rá, vagyis nem állt érdekében ráérni, így Bizánc legnagyobb esélye Hunyadi felmentőserege maradt volna, ez a remény is elszállt azonban a magyar vezér 1448-as rigómezei csatavesztésével. Az ostrom idejére a kevés utánpótlást szállító pápai gálya, velencei és genovai hajók, valamint 700 ember érkezett a város védelmére. Konstantinápolyt, a birodalom utolsó bástyáját 9 ezer védő és 20 kilométernyi falrendszerrel védte. Velük szemben sorakozott fel a szultán 70 ezer főre rúgó oszmán hada, a legkomolyabb harcértékű janicsárokkal és Orbán mester hatalmas ostromágyúival.

Az ostrom 1453 áprilisában kezdődött, de az oszmánok sem voltak nyugodtak.

folyamatosan dezertáltak. A védők közben láncokkal zárták el az Aranyszarv-öblöt, így csak a legerősebb védvonalak, a falak ellen támadhatott Mehmed serege.

Jean Le Tavernier: Le siège de Constantinople, az ostromot követő korabeli miniatúra

II. Mehmed oszmán szultán bevonulása Konstantinápolyba, Fausto Zonaro festménye

Az ostrom

A hosszú ágyúzásokat több oszmán roham követte, de a védők állták a sarat. Mivel alig veszítettek embert, de nagy veszteséget okoztak, harci kedvük töretlen maradt. Április végefelé azonban a törökök egy kerülő szárazföldi úton cipekedve kisebb hajókat juttattak az Aranyszarv-öbölbe, így a tenger felől is támadni tudták a várost: ez fordulópontnak bizonyut, hiszen a védőknek ezt követően meg kellett osztaniuk erőiket. Mégis kitartottak, annak ellenére, hogy kezdtek kifogyni az élelemből és a hadi felszerelésből is.

Május 23-án velenceiek érkeztek a városba, ám rossz híreket hoztak: ekkor derült ki, hogy a bizánciak a tenger felől nem számíthatnak sem erősítésre, sem a készleteik feltöltésére. Az információ értelemszerűen demoralizálta a védősereget, ugyanakkor már az ostromlók is csüggedni kezdtek, az elvonulást tervezték, tehát még semmi nem dőlt el: a május 28-ról 29-re virradó éjszakán az oszmánok utolsó kísérletüket indították.

Éjfél után indultak meg a rohamok, de a hullámokban érkező törököket egymás után verték vissza a védők. Az támadók ekkor vetették be az elitcsapatokat: a janicsárokat. Döntő pillanathoz érkezett a csata, a döntő pillanat legdöntőbb momentuma pedig az lett, hogy

ellenállhatatlanul özönlöttek befelé, a védősereg képtelen volt megállítani őket. Közben a védők főparancsnoka, Giustiniani is megsebesült, és a császár kérése ellenére emberei kimenekítették a városból, ami tovább rombolta a morált.

A törökök végül elözönlötték a várost: lemészárolták a védőket, a császár is harc közben esett el. Gyilkolás, fosztogatás következett, a polgári lakosságot vagy megölték, vagy rabszolgává tették. A híradások több mint 50 ezer ember elhurcolásáról szólnak.

Fölmérhetetlen következmények

Konstantinápoly elvesztése a kereszténységre és egész Európára nézve mért bénító csapás volt: az ezeréves birodalom széthullása a Nyugatot egy olyan, kulurális szempontból radikálisan különböző ellenségnek tette ki, amely Európa hadseregeivel vetekedett, és

A városból elmenekült szerencsésebb görögök a latin Nyugaton találtak menedéket, ahova a görög-római hagyományból származó tudást és olyan iratokat vittek magukkal Itáliába és más régiókba, amelyek hozzájárultak például a reneszánsz fellendüléséhez. De ez már egy másik történet.

***

Felhasznált irodalom:

http://tortenelemcikkek.hu/node/382

https://www.history.com/topics/ancient-middle-east/byzantine-empire

https://www.heritagedaily.com/2021/12/the-fall-of-constantinople/142293

https://www.jakd.hu/index.php?p=evfordulo&id=698

https://mult-kor.hu/a-bizanci-birodalom-hanyatlasahoz-vezetett-a-keresztesek-fosztogatasa-konstantinapolyban-20220413

http://www.bibl.u-szeged.hu/bibl/mil/kozepkor/hadjaratok/konstantinapoly1453.html

https://epa.oszk.hu/02300/02387/00040/pdf/EPA02387_osi_gyoker_2017_3-4_038-039.pdf

https://m.mult-kor.hu/10-teny-a-bizanci-birodalomrol-20190626

https://ma7.sk/kavezo/donto-csatak-bizanc-vegleges-eleste

https://ma7.sk/kavezo/donto-csatak-manzikert-a-veg-kezdete

https://tg.edu.rs/downloads/diakok_munkai/Bizanc.pdf

Wikipédia